K1JST Jeremy látogatása a HA5KDR klubban – HA4AA András írása

Jeremy megelőzött. Hamarabb számolt be a tegnapi klubnapról a FaceBook oldalán, mint én itt.

K1JST Jeremy-vel január 9-én váltottunk levelet, akkor jelezte, hogy húsvét környékén meglátogatja a HA5KDR klubot. Elsőként érkeztem tegnap a klubba, kiszellőztettem, majd elindítottam a fűtést. Amint kinéztem az ablakon, láttam egy ismeretlen arcot. Kimentem megnézni ki az. Már szállingóztak a klubtagok is.

HA8HL Lajossal elsőként üdvözölhettük amerikai amatőr barátunkat. Jeremy két kézi rádióval, egy kétsávos analóggal és egy 70 cm-es DMR-el a kezében tájékozódott a klubnak helyiséget adó épület körül. Később megnéztük Lajos több sávos alig zajos antennáját a kertben, majd RH-n néhány bevezető QSO-t csináltunk, mivel az RH Jeremy számára még eléggé ismeretlen. General fokozatú vizsgája van csak neki, ami nem jogosítja fel arra, hogy minden sávrészt használhasson. Elmondta, hogy már elkezdte tanulni a morze ábécét is.

Magyar feleségével kétévente szoktak családostul hazalátogatni. Rhode Island államban IT szakemberként dolgozik.

A kluban működő átjátszókat és a HAMnet antennákat is végignéztük. Az R140-est megnézve elégedetten bólogatott. Az igazi érdekesség akkor következett, amikor HA8HL Lajossal, sima akusztikus csatolással is megpróbálták venni az éppen felettünk átvonuló Nemzetközi Űrállomás (ISS) SSTV képeit telefonnal és kézi rádióval, annak saját antennáival. Jeremy egyik kedvenc üzemmódja egyébként az FT8 (Taylor-Taylor modhatnánk :-).

Végül egész szép számmal összegyűltünk a keddi klubnapon.

HA5BFN Lacival,

HG7KS Sanyival, HA5AS Ákossal, ex HG5CUT Tiborral, HA5FET Tiborral, HA5CLF Istvánnal és HA5DON Istvánnal együtt összesen tízen voltunk:

HG7KS Sanyi és HA5DON István vezetésével egy Elecraft hordozható ATU mélységeiben merültek el többen:

HA5DON és HG7KS

Sanyi egyébként egy csodás Lítiumos akku csomaggal érkezett,

amivel a kertbe is kitelepült egy end-fed antennával. HA5CLF István, aki közülünk a legjobban bírja az angol nyelvet jót beszélgetett amerikai vendégünkkel.

A többiek sem bánták meg, hogy fogadhatták Jeremy-t a klubban.

73! de HA4AA András

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .