Fűtés már van…

…továbbá anód is, úgy kilencszáz Volt, de például a segédrács az eltűnt, mint ama csábos fehérnemű a szárítókötélről, így a működéstől még messze állunk. Persze a semmihez képest már így is sok történt – értjük alatta, hogy úgy tíz percig az is komoly gondot okozott, hogy miként kell bekapcsolni e lomhalmot. Ha valakinek akad felesleges/eladó EZ-3 vagy EZ-2/3-as elektroncsöve, az kérem, jelkezzen’ e sorok írójánál. Előre is köszi!

Az ismerős kék fény

Egy különleges rádió javítása olykor archeológiai munkának is beillik. Itt van például a tárgyalt és szokatlan körülmények között föllelt FuG10Sk köré épített adó. Nekifutásként Ádi barátommal nagy nyomású levegővel kifújtuk belőle a port és a pókcsaládokat, de ez még azért csak első megközelítésben, ha tetszik, távolról nézvést jelentett valamit. A következő etap a mechanika áttekintése volt. Itt már előkerültek mindenféle tarkabarka hibák – példának okáért száznyolcvan fokkal elfordult tengelyek, semmibe csatlakozó érintkezők és más efféle finomságok. Idővel persze kapcsolási rajz és kezelési utasítás híján is rájön az ember, mit kell meghúzni-megereszteni, összébb nyomni, kivenni és cserélni.

A piros kábel a tekercs körül a jelkicsatolás: a másik felén az előlapon egy izzó dolgozik – mentül jobban fénylik, annál több a kimenő Power Zseniálisan faék egyszerűségű megoldás!

Ami biztosan kijelenthető, a FuG10Sk adófej a háború alatt készült, de aztán innen homály a köbön: a nagy házban lévő alkatrészek között akadt 1965-ös tönkrement nagy elkó, illetve ott az a Remix potméter, ami egy kifúrt nyáklap darabra lett szeretve. Ugyanakkor a régiség mellett is számos apróság teszi le a garast az asztalra. A kicsatolókondi 1944-es német gyártmány és a feliratok is némelyik háború előtti magyar nagyobb katonai rádióállomás képéről köszönnek vissza.

Van itt kérem minden, mint a karácsonyi rohamra felkészített játéküzletben…

Mi valahogy úgy képzeljük, hogy a váz valamikor a negyvenes évek második felében készült, aztán azt javítgatták addig, amíg ki nem került a Malév állományából. Mivel az 1965-ös kondi azt jelzi, hogy valaki ez időpont után is heftelte, célszerű feltételezni, hogy nem a raktárnak dolgozott. Tudjuk persze, hogy a hatvanas évek szocialista Magyarországa nem egy kapitalista Hollandia volt, de annyira szegényeknek sem hisszük hajdani magunkat, hogy ezt a gépet 1965 után a Malév távíró üzemben bármire is alkalmazta volna. (A FuG fej képes az AM-re is, ám az ebben a kivitelben nem használható.)

Remix gyártmányú potenciométer – még titok, mit állít

Sokkal inkább azt tudjuk hinni, hogy e lomhalom civil vonalra került ki valakihez, s ő használta amateur célokra. S a sztori vége ugyancsak bizton tudható: ahonnan elhoztuk, ott úgy tizenöt esztendeje pihent békességben kikapcsolva. Ezek tehát azok a tól-ig elméleti határpontok, amelyek (részben) szerintünk meghatározzák e kombinált berendezés korát.

A külső D-12-es raktár kincse Ádámtól

Rend a lelke mindennek: jótállás is jár az uborkásüveg mellé!

No, de lássuk a további eseményeket. Miután megvolt a mechanikai ellenőrzés, következett az elektromos. A kettő-húsz (ami ugye immár kettő-harminc) bement, aztán látszólag nyomtalanul eltűnt a kábeldzsungelben. Eltelt vagy tíz perc mire papír híján rájöttünk, hogy a fűtést kell bekapcsolni a létesítmény fölbúgatásához. Miután az izzás szép látványos lett, következett az anódkapcsoló átbillentése. Bevalljuk férfiasan, itt azért tartottunk némi tűzrendészeti következményektől, így a vödör jéghideg vizet automatikusan kikészítettük a lomhalom tövébe.

A biztosítékok kiváltása: hát nem egy bűbáj megoldás? (Nyugalom: hamarosan igaziak kerülnek a drótok helyére.)

A duplikált “búrák” közül az egyik pillanatokon belül kidőlt, de hála Ádám barátomnak és a külső D-12-es raktárnak volt egy tartalék ubisüveg. Itt jegyezzük meg, hogy az anódkör kapcsolója inkább egy, mint kétállású – lévén tízből nyolcszor pozíciójától függetlenül képes nagyfesz és áram alatt tartani az egész miskulenciát. Ez amúgy tuti Günther bosszúja 1944-ből azért, mert a Me-210-ből valami “ellenálló” kiszerelte a kerékkiengedő billenőjét. Egyetlen szerencsénk, hogy a kék fényű üvegbúrák elárulják, éppen mi van. Helyesebben mi nincs – hiszen ha eltűnik az anódfesz, akkor ugrik a világítás is. További mérhetetlen előny, hogy a kilencszáz Volt méricskélése rendkívül szórakoztató, pláne, ha segítség híján, egyedül, egy gondosan zárt lakásban végzi az amateur. (Ne csinálják utánunk, ha lehet.)

Az egyik mechanikai hiba az volt, hogy ez az érintkezősor a végállásban érintett egy pogácsát, a többiben pedig a levegőben lógott. A fogasívre zsír került, így megszűnt a nyikorgás

Örömében sajnos megrepedt…

Lényeges ide iktatni, ha tetszik, leszögezni: életvédelmi szempontból az az egész berendezés maga a megtestesült búbáj. A látvány nyomán a szervizelő lelki szemei előtt automatikusan föltűnnek a középiskolai műhely falára kiakasztott “ipari bölcsességek”. Úgy mint: A feszültség alatt lévő sasszi pont úgy néz ki, mint az, amit nem jár át a delej! illetve az Inkább mérj kétszer, minthogy egyszer elvigyen a mentő! amihez Sajber tanár úr még hozzáírta tollal: vagy a zsákos ember. A biztosítékokba tekert drótok már eleve meghatározzák a fő csapásirányt, de a Szabó Lászlót idéző “Kék fényű” ubisüveg tövébe tekert avítt egészségügyi szalag (Leukoplaszt) sem kutya. Száz szónak is egy a vége – ezzel dolgozni valódi kaland lesz! Márpedig ez a terv!

A kicsatolás indikációja – az izzó még nincs a helyére tekerve. A cikkben említett rakoncátlankodó kapcsoló is látszik, ő látható a kép alsó széléhez közel.

Miután az anóddal végeztünk, következett a segédrács. Ez megvolt – így múlt időbe rakva, ugyanis az EZ-2/3 a működés ötödik perce táján gondolt egy pajkosat, s váratlanul átment lézertermelő üzemmódba, s két hangos sistergés között megadta magát. Fény ugyan még csak-csak akadt, de vakító, mint egy végstádiumba ért csillagé. Aztán, hogy a baj ne járjon egyedül, előbukkant egy másik hiba. Jelesül az elektronáramlás váratlanul érte a kondikat, így egyikük szó szerint szétnyílt a nagy örömtől. Tiszta szerencse, hogy akadt otthon egy gondosan formázott tartalék – a kilencszáz Volt sasszira kalandozását pedig jobb, ha el sem képzeljük…

Itt még dolgozott az EZ-2/3…

…így még megvolt a segédrács…

Még valami: mivel a kislányom éppen a barátjánál töltötte az utóbbi pár napot, ezért a lomhalomnak magánban ugrottunk neki. Maradjunk annyiban, tényleg nem túl szórakoztató feladat egy kisebb páncélszekrényre (mackóra) hajazó alaktalan tárgy mozgatása-forgatása – amit közben esetleg még az elektronok is bőven átjárnak. Persze ettől nem leszünk mártírok, pusztán újfent arra utalunk (ezúttal viccmentesen és kellő nyomatékkal!) hogy az egyen kilencszáz Volt nem a “mokka és kaczagás” kategória, de még a segédrács sem az, s ha ilyen csodákat szerelsz, mindenképpen egy dupla-megszakítós hosszabbító segítségét vedd igénybe. Ugyanis ha kigyullad valami, már nem lesz időd a biztosítékokkal babrálni vagy a falból a dugaljat kirántani. A vödör víz helyett pedig inkább a porral oltót használd. Egyrészt így elkerülhető a rozsdásodás, másrészt a lakás sem alakul át óceánná.

Amint befut az EZ-3 vagy EZ-2/3, érkezik a folytatás.

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály