Fűtés már van…

…továbbá anód is, úgy kilencszáz Volt, de például a segédrács az eltűnt, mint ama csábos fehérnemű a szárítókötélről, így a működéstől még messze állunk. Persze a semmihez képest már így is sok történt – értjük alatta, hogy úgy tíz percig az is komoly gondot okozott, hogy miként kell bekapcsolni e lomhalmot. 🙂 Ha valakinek akad felesleges/eladó EZ-3 vagy EZ-2/3-as elektroncsöve, az kérem, jelkezzen’ e sorok írójánál. Előre is köszi!

Az ismerős kék fény

Egy különleges rádió javítása olykor archeológiai munkának is beillik. Itt van például a tárgyalt és szokatlan körülmények között föllelt FuG10Sk köré épített adó. Nekifutásként Ádi barátommal nagy nyomású levegővel kifújtuk belőle a port és a pókcsaládokat, de ez még azért csak első megközelítésben, ha tetszik, távolról nézvést jelentett valamit. A következő etap a mechanika áttekintése volt. Itt már előkerültek mindenféle tarkabarka hibák – példának okáért száznyolcvan fokkal elfordult tengelyek, semmibe csatlakozó érintkezők és más efféle finomságok. Idővel persze kapcsolási rajz és kezelési utasítás híján is rájön az ember, mit kell meghúzni-megereszteni, összébb nyomni, kivenni és cserélni.

A piros kábel a tekercs körül a jelkicsatolás: a másik felén az előlapon egy izzó dolgozik – mentül jobban fénylik, annál több a kimenő Power 🙂 Zseniálisan faék egyszerűségű megoldás!

Ami biztosan kijelenthető, a FuG10Sk adófej a háború alatt készült, de aztán innen homály a köbön: a nagy házban lévő alkatrészek között akadt 1965-ös tönkrement nagy elkó, illetve ott az a Remix potméter, ami egy kifúrt nyáklap darabra lett szeretve. Ugyanakkor a régiség mellett is számos apróság teszi le a garast az asztalra. A kicsatolókondi 1944-es német gyártmány és a feliratok is némelyik háború előtti magyar nagyobb katonai rádióállomás képéről köszönnek vissza.

Van itt kérem minden, mint a karácsonyi rohamra felkészített játéküzletben…

Mi valahogy úgy képzeljük, hogy a váz valamikor a negyvenes évek második felében készült, aztán azt javítgatták addig, amíg ki nem került a Malév állományából. Mivel az 1965-ös kondi azt jelzi, hogy valaki ez időpont után is heftelte, célszerű feltételezni, hogy nem a raktárnak dolgozott. Tudjuk persze, hogy a hatvanas évek szocialista Magyarországa nem egy kapitalista Hollandia volt, de annyira szegényeknek sem hisszük hajdani magunkat, hogy ezt a gépet 1965 után a Malév távíró üzemben bármire is alkalmazta volna. (A FuG fej képes az AM-re is, ám az ebben a kivitelben nem használható.)

Remix gyártmányú potenciométer – még titok, mit állít

Sokkal inkább azt tudjuk hinni, hogy e lomhalom civil vonalra került ki valakihez, s ő használta amateur célokra. S a sztori vége ugyancsak bizton tudható: ahonnan elhoztuk, ott úgy tizenöt esztendeje pihent békességben kikapcsolva. Ezek tehát azok a tól-ig elméleti határpontok, amelyek (részben) szerintünk meghatározzák e kombinált berendezés korát.

A külső D-12-es raktár kincse Ádámtól

Rend a lelke mindennek: jótállás is jár az uborkásüveg mellé!

No, de lássuk a további eseményeket. Miután megvolt a mechanikai ellenőrzés, következett az elektromos. A kettő-húsz (ami ugye immár kettő-harminc) bement, aztán látszólag nyomtalanul eltűnt a kábeldzsungelben. Eltelt vagy tíz perc mire papír híján rájöttünk, hogy a fűtést kell bekapcsolni a létesítmény fölbúgatásához. Miután az izzás szép látványos lett, következett az anódkapcsoló átbillentése. Bevalljuk férfiasan, itt azért tartottunk némi tűzrendészeti következményektől, így a vödör jéghideg vizet automatikusan kikészítettük a lomhalom tövébe. 🙂

A biztosítékok kiváltása: hát nem egy bűbáj megoldás? (Nyugalom: hamarosan igaziak kerülnek a drótok helyére.)

A duplikált “búrák” közül az egyik pillanatokon belül kidőlt, de hála Ádám barátomnak és a külső D-12-es raktárnak volt egy tartalék ubisüveg. Itt jegyezzük meg, hogy az anódkör kapcsolója inkább egy, mint kétállású – lévén tízből nyolcszor pozíciójától függetlenül képes nagyfesz és áram alatt tartani az egész miskulenciát. Ez amúgy tuti Günther bosszúja 1944-ből azért, mert a Me-210-ből valami “ellenálló” kiszerelte a kerékkiengedő billenőjét. Egyetlen szerencsénk, hogy a kék fényű üvegbúrák elárulják, éppen mi van. Helyesebben mi nincs – hiszen ha eltűnik az anódfesz, akkor ugrik a világítás is. 🙂 További mérhetetlen előny, hogy a kilencszáz Volt méricskélése rendkívül szórakoztató, pláne, ha segítség híján, egyedül, egy gondosan zárt lakásban végzi az amateur. (Ne csinálják utánunk, ha lehet.) 🙂

Az egyik mechanikai hiba az volt, hogy ez az érintkezősor a végállásban érintett egy pogácsát, a többiben pedig a levegőben lógott. A fogasívre zsír került, így megszűnt a nyikorgás

Örömében sajnos megrepedt…

Lényeges ide iktatni, ha tetszik, leszögezni: életvédelmi szempontból az az egész berendezés maga a megtestesült búbáj. A látvány nyomán a szervizelő lelki szemei előtt automatikusan föltűnnek a középiskolai műhely falára kiakasztott “ipari bölcsességek”. Úgy mint: A feszültség alatt lévő sasszi pont úgy néz ki, mint az, amit nem jár át a delej! illetve az Inkább mérj kétszer, minthogy egyszer elvigyen a mentő! amihez Sajber tanár úr még hozzáírta tollal: vagy a zsákos ember. A biztosítékokba tekert drótok már eleve meghatározzák a fő csapásirányt, de a Szabó Lászlót idéző “Kék fényű” ubisüveg tövébe tekert avítt egészségügyi szalag (Leukoplaszt) sem kutya. Száz szónak is egy a vége – ezzel dolgozni valódi kaland lesz! Márpedig ez a terv!

A kicsatolás indikációja – az izzó még nincs a helyére tekerve. A cikkben említett rakoncátlankodó kapcsoló is látszik, ő látható a kép alsó széléhez közel.

Miután az anóddal végeztünk, következett a segédrács. Ez megvolt – így múlt időbe rakva, ugyanis az EZ-2/3 a működés ötödik perce táján gondolt egy pajkosat, s váratlanul átment lézertermelő üzemmódba, s két hangos sistergés között megadta magát. Fény ugyan még csak-csak akadt, de vakító, mint egy végstádiumba ért csillagé. Aztán, hogy a baj ne járjon egyedül, előbukkant egy másik hiba. Jelesül az elektronáramlás váratlanul érte a kondikat, így egyikük szó szerint szétnyílt a nagy örömtől. Tiszta szerencse, hogy akadt otthon egy gondosan formázott tartalék – a kilencszáz Volt sasszira kalandozását pedig jobb, ha el sem képzeljük…

Itt még dolgozott az EZ-2/3…

…így még megvolt a segédrács…

Még valami: mivel a kislányom éppen a barátjánál töltötte az utóbbi pár napot, ezért a lomhalomnak magánban ugrottunk neki. Maradjunk annyiban, tényleg nem túl szórakoztató feladat egy kisebb páncélszekrényre (mackóra) hajazó alaktalan tárgy mozgatása-forgatása – amit közben esetleg még az elektronok is bőven átjárnak. Persze ettől nem leszünk mártírok, pusztán újfent arra utalunk (ezúttal viccmentesen és kellő nyomatékkal!) hogy az egyen kilencszáz Volt nem a “mokka és kaczagás” kategória, de még a segédrács sem az, s ha ilyen csodákat szerelsz, mindenképpen egy dupla-megszakítós hosszabbító segítségét vedd igénybe. Ugyanis ha kigyullad valami, már nem lesz időd a biztosítékokkal babrálni vagy a falból a dugaljat kirántani. A vödör víz helyett pedig inkább a porral oltót használd. Egyrészt így elkerülhető a rozsdásodás, másrészt a lakás sem alakul át óceánná. 🙂

Amint befut az EZ-3 vagy EZ-2/3, érkezik a folytatás. 🙂

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály