Rendrakás a Horthy-kori repülőrádiók között – VIII. rész

Sorozatunk gyakorlatilag befejeződött – azaz mi ennyit tudtunk hozzátenni ahhoz, amit mások korábban leírtak. Ami itt jön, az csak hab a tortán. Túlzás nélkül gondoljuk úgy, hogy számos unikális adatot tudattunk honlapunk látogatóival, így ha másért nem, ezért mindenképpen megérte végigolvasni cikkeinket. Ahogy ígértük, adunk egy összegzést – továbbá itt és most jelezzük, érdemes lesz visszanézni, mert időről-időre közlünk majd olyan, repüléssel kapcsolatos információkat, amelyek korábban szintén nem láttak napvilágot sehol. Némelyik rövidke lesz, némelyik hosszabb – ám ezen nem kell csodálkozni, hiszen tudjuk, olykor tíz sor többet mond mint egy ötszáz oldalas nagy regény. Az ismertetők sorába illeszkedik mai (személyes indítású) anyagunk is, amely a FuG16z eredeti magyar nyelvű leírásából mazsolázik, de tervezzük hamarosan az R/7e ejtőernyősök által használt berendezés- valamint az összes, háború előtt használt egyéb adó-vevő készülék bemutatását is. Ha bármi kérdésed van a témával kapcsolatban, keress meg minket, hiszen ahogy eddig, úgy a jövőben is a legjobb tudásunk szerint igyekszünk majd segíteni Neked.

A cikk végére pedig bónuszként beteszünk egy listát azért, hogy a páncélostechnika szent megszállottjai is találjanak nálunk nekik tetszetős anyagot.

S végül ismét és nagy tisztelettel kérjük: ha idézel, hivatkozz a HA5KDR honlapjára – ha másért nem azért, mert ez a tisztesség minimuma.

0011j

És akkor íme fentebb az összegzés. 🙂

FuG16-1

Habent sua fata libelli – minden könyvnek megvan a maga sorsa.

Úgy tizenöt évvel ezelőtt történt. Meghalt egy, a Ferencvárosban élő katonai rádiógyűjtő barátunk, s a (túlzás nélkül) hatalmas gyűjteményét az emberek maradék nélkül széthordták. A vevők között ott szerepelt X és Y is (sajnos azóta már Y sincs közöttünk). Róluk azt kell tudni, hogy igazán nem szívlelték egymást – ám az élet (egészen pontosan saját tájékozatlanságuk) paradox módon mégis kényszerűen összehozta őket. Úgy esett, hogy az örökségből X egy angol, Y pedig egy német katonai felderítő rádiót vett magához – ám az antennakészletekből mindegyik a másikét vitte el. Azt tudták, hogy tévedtek, ám azt nem, hogy kinél landolt a kiegészítő. Újabb hosszú esztendők múlva X valamiképpen kiderítette, hogy “legnagyobb ellensége” birtokolja az ő berendezésének az antennáit – ám annál büszkébb volt, hogy odamenjen hozzá – úgymond – kuncsorogni. (Vélhetően amúgy nem is járt volna sikerrel.) De megtalálta e sorok íróját, akit megkért a diplomáciai ügylet lebonyolítására. A történethez tartozik az is, hogy Y gyűjtése egyirányú volt – azaz oda az esetek kilencvenkilenc százalékában kizárólag befelé mentek a tárgyak. (Ismerünk ilyen szerencsétleneket szerintem mindannyian.) Nem elmerülve a részletekben úgy tizenkét hónap alatt sikerült Y gyanúját maradék nélkül elaltatni és a németért cserében kiénekelni a kezei közül az angol felderítő vevő antennakészletét. E sorok írója pusztán annyit kért cserében, hogy ha az érintettek látnak valami olyat, amely az érdeklődési körébe esik, akkor hiba nélkül és azonnal jelezzék.

Az ügylet tehát létrejött, mindenki boldog volt, mint egy óvodás. 🙂

Aztán újabb pár esztendő múlva a munkahelyre beállított X és hozott egy hatalmas paksaméta eredeti háború előtti iratot – ingyen. Részéről ez volt a fizetség, s bárhogy erősködtem, nem volt hajlandó elárulni az árát.

De ez még mindig nem a FuG16z eredeti könyve, az még csöppet odébb van – viszont igaz, e sztorihoz kapcsolódik.

FuG16-2

Az idő kerekén újabb pár esztendő pörgött le, s HA7PC Karesz és HA5IT Tamás barátaimmal lelátogattunk a szolnoki rádióamatőr börzére. Már hazafelé indultunk, amikor az egyik, éppen akkor kipakoló árus a kijárat közelében megszólított és a kezembe adott egy világosbarna dossziét. Belenéztem, s a FuG16z eredeti magyar nyelvű leírása lapult benne. Kérdő tekintetemre elmondta, közös ismerősünk, X a közelmúltban “diverzifikálta” saját kollekcióját, s az angol felderítő lomhalom az antennákkal – és a sztorival együtt – együtt hozzá került. Kifejtette, a leírást bárkinek eladta volna, de mivel pont ott sétáltunk el előtte, azonnal eszébe jutott a kaland.

Erre mondják jobb helyeken: a véletlen a pogányok istene, mi másban hiszünk. 🙂

Lássuk tehát a leírás bizonyos részeit!

FuG

A FuG családot személtető fotó egy régebbi íráshoz készült sorozatból való – s mivel akkor nem jelent meg, most ide csatoltuk. A lényeg itt sem az ember – viszont a repülőgép fedélzeti kronográf nem véletlenül szerepel rajta. De ez egy külön sztori, s majd egyszer tán ő is sorra kerül. 🙂

FuG16-3

Mint korábban is írtuk, a FuG16 készüléket a repülőgépek közötti AM távbeszélő összeköttetésekre alkalmazták a Me-210-es repülőgépekben a FuG10P rádiókészülékekkel egybeépítve. Tizenegy darab (kilenc a vevőben, kettő a kezelőben) RV12P2000 és az adóban két darab RL35P elektroncső dolgozott benne. Az U17-es unformer (áramátalakító) huszonkettő-huszonkilenc Volt között üzemelt – a lomhalom AM adásban 12,4 míg vételben kilenc Ampert vett föl. Az U17 a zavarjelek elnyomása végett el volt látva egy 0,2-60 MHz-ig működő nagyfrekvenciás szűrőkörrel is. Az egyszálas antenna a hépkönyv szerint 2,1 méter hosszú volt. A csőfűtés (sorba kötve) 1,35 Ampert fogyasztott, az anód és segédkörök (négyszázötven Voltról) 0,165 míg a rácskör (száznegyvenöt Voltról) 0,005 Ampert vett föl. A FuG16 szelektivitása tíz kHz, illetve ötven kHz-es elhangolásnál kétszeres, illetve ezerszeres bemenőfeszültség szükséges, hogy ugyanolyan kimenőfeszültséget érjünk el. A középfrekvencia 3,1 MHz volt.

FuG16-4

A fenti ábrán az E16 vevő és az FA16 távhangoló berendezés szemlélhető. A 1. a frekvencia skála, 2. a csappantyús zárrögzítő, a 3. a rögzítő zár, a 4. a frekvencia beállító, az 5. a finomhangoló, a 6. a hangerő szabályzó, a 7. a kezelőkészülék csatlakozó, a 8. az FA16 távmeghajtó míg a 9. a hitelesítő kondenzátor. A hajdani mérnökök nagy ötlete volt, hogy az egyes rögzített frekvenciákhoz saját piktogrammok tartoznak, így az adón és vevőn lévő kis ablakokból egy villanás alatt leolvasható, hogy éppen melyik sáv van beállítva.

De itt egy másik kép az adó- és vevő távkezelőről.

FuG16-5

FuG16-7

Ezt pedig azoknak a barátainknak csatoljuk, akik a modellezés felé kacsingatnak, s pontos képet szeretnének kapni az antenna elhelyezéséről.

FuG16-8

Tudjuk, lehetne még írni bőven erről a szép készülékről, de gondolni kell a hely végességére is.

– o –

A további írás már átvezet egy másik csoporthoz – de talán nem bánja senki, ha egy rádiós oldalon rájuk is gondolnak. 🙂 Tehát milyen páncélosban milyen rádió volt?

Panzerkampfwagen I. (Sd. Kfz. 101) Fu-5

Kleiner Panzerbefehlswagen I. ((Sd. Kfz. 265) Fu-2 + Fu-6

Panzerkampfwagen II. (Sd. Kfz. 121) Fusprech.. d

Panzerspahwagen II. Ausf. L (Sd. Kfz. 123) Fusprech. a + Fu-12

Wespe (Sd. Kfz. 124) Fusprech. f

Panzerkampfwagen III. Ausf. A-H (Sd. Kfz. 141) Fu-2 + Fu-5

Panzerkampfwagen III. Ausf J-M (Sd. Kfz. 141) Fu-2 + Fu-5

Panzerkampfwagen III. Ausf N/F.I Fu-2 + Fu-5

Panzerbefehlswagen III. Ausf. D1/E (Sd. Kfz. 266) Fu-6 + Fu-2

Panzerbefehlswagen III. Ausf. D1/E (Sd. Kfz. 267) Fu-6 + Fu-8

Panzerbefehlswagen III. Ausf. D1/E (Sd. Kfz. 268) Fu-6-+ Fu-7

Panzerbefehlswagen III. 5 cm KwK L/42 Ausf. J Fu-5 + Fu-7

Panzerbefehlswagen III. 5 cm KwK 39 L/60 Ausf. M Fu-5 + Fu-8 (de volt Fu-8-as párral is)

Bergepanzer III. (Sd. Kfz. 143) Fu-5

Sturmgeschütz III. Aufs A-E/ Aufs F-G (Sd. Kfz. 142) Fu-15 + Fu-16

Sturmgeschütz IV. (Sd. Kfz. 163 és 167) Fu-15 + Fu-16

Panzerkampfwagen 35(t) és a Befehlswagen 35(t) Fu5 + Fu-8

Panzerjager 38(t) Hetzer (Sd. Kfz. 138/2) Fu-5 + Fu-8

Marder I. (Sd. Kfz. 135) Fusprech.. d

Marder II. (Sd. Kfz.. 131 és 132) Fusprech.. d

Marder III. (Sd. Kfz. 138 és 139) Fusprech.. d

Panzerkampfwagen IV. Ausf. A-F (Sd. Kfz. 161) Fu-2 + Fu-5

Panzerkampfwagen IV. Ausf. F2/g Fu-2 + Fu-5

Panzerkampfwagen IV. Ausf. G-J Fu-2 + Fu-5

Panzerbefehlswagen IV. Aufs. H/J (parancsnoki) Fu-5 + Fu-8 (de volt Fu-7-es párral is)

10,5 cm Geschützwagen (Sd. Kfz. 165/1) Fusprech. f (de volt Fu-5-el is)

Wirbelwind Fu-2 + Fu-5

Jagdpanzer IV. Fu-2 + Fu-5

Hummel Fusprech. f

Panzerjager Hornisse/Nashorn Fusprech.d.

Sturmpanzer IV. Brummbar Fu-15 + Fu-16

Flakpanzer IV. Möbelwagen Fu-2 + Fu-5

Panzerjager V. Jagdpanther (Sd. Kfz. 173) Fu-2 + Fu-5

Panzerjager V. Jagdpanther Befehlswagen Fu-5 + Fu-8 (de volt Fu-7-es párral is)

Panzerkampfwagen VI. Tiger Aufs H/E (Sd. Kfz. 181) Fu-2 + Fu-5

Panzerkampfwagen VI. Tiger Befehlswagen Fu-5 + Fu-8 (de volt Fu-7-es párral is)

Sturmpanzer IV. Brummbar Fu-5

Befehlswagen Sturmpanzer IV. Fu-5 + Fu-8 (de volt Fu-7-es párral is)

Pzjager Tiger Ferdinand/Elephant (Sd. Kfz. 184) Fu-2 + Fu-5

Panzerkampfwagen VI. Tiger II. Aufs. B. (Sd. Kfz. 182) Fu-2 + Fu-5 (a pk-ban Fu-5 és Fu-8)

Jagdpanzer Jagdtiger Aufs. B Fu-2 + Fu-5

Forrás: Les Matériels radio de la Wehrmacht (Heimdal 2003) és saját gyűjtés.

 

Hamarosan érkezik a többi új és régi rádiós csemege, de addig is

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

 

  1. Miki! Sajnos az eddigi cikkekből nem derült ki számomra, hogy a FUG 16-al fölszerelt vadászok (Me-109G) Hogyan komunikáltak a földi állomásokkal. Esetleg került elő információ, hogy a M.Kir.Légierő használhatott földi telepítésű FUG 16 állomásokat? Esetleg német vadászirányítással működtek?

    Üdv,
    Rozsdás

  2. Szervusz Rozsdás!

    Idézet a FuG16-ot is tárgyaló sorozat első részéből: A földi ellenállomását 41 M reptéri híradó gépjárműbe és Botondba szerelték. (Utóbbi 1942. végén kísérlet alatt állat.)

    73!

    Miklós

Hozzászólás a(z) Tóth István bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .