Túlzás nélkül mondhatjuk, ez megint egy olyan cikk lesz az oldalunkon, amely ilyen komplexitásában eddig nem jelent meg sehol. E rádióról HA8BDE Dénes készített egy remek anyagot – mi most hozzáírunk néhány apróságot.
Ez egy úgynevezett háti- és ledobótartálynak egyként használható doboz, s mint a rajta lévő kopások elárulják, párszor már igénybe vették a szolgálatait. (Ha valaki nem ismerné föl: a vas (alu?) kaszni bendőjében a legendás R/7 bicikli és némi antennaszerelvény lelt otthonra.) Amennyiben a visszaemlékezések helytállóak, akkor a box az úgynevezett Horthy liba-színben (ha rosszul fogalmaztam, mea maxima culpa) pompázott. Ám mivel a festés hadtörténelmi vonatkozásai idehaza rendkívül érzékeny kérdéskört jelentenek (és sajnálatos indulatokat szülnek), ennél mélyebben mi nem is mennénk bele a tárgyalásba.
A 40 M R/7E bátran nevezhető különleges masinának – ha másért nem, hát azért, mert a Magyar Királyi Honvédség ejtőernyősei használták. Bizonnyal így van, hiszen egy könyvben (lásd lentebb) említik, de például jó lenne egy fénykép is. Viccen kívül, tényleg hálásak lennénk érte.
No, de lássuk magát a lomhalmot, amelyről korábban HA8BDE Dénes közölt pár információt. Kezdjük például egy olyan fotóval, amely hajaz a sorban elsőre, de mégis eltér attól.
Ez egy másik háti- vagy ledobótartály, amely nem a “kerék nélküli biciklit” 🙂 hanem a bemálházott rádióállomást és az áramforrás szekrényt falta föl. S ami fura, hogy ez valójában nem egy másik ledobótartály, hanem ugyan az, mint amit az előző mellékleten föltekinthetünk. A kopások ugyanis lebuktatják a turpisságot. S akkor jön egy újabb érdekes fölvetés: vajon mivel állunk szemben? Ez egy magányos kísérleti házikó, amelyet a HTI küldött hadipróbákra Pápára? Vagy valami német cucc, amely eleve hozzá járt az R/7E-hez? (Mert az német rádió volt a javából.) Ám az ejtőernyősöknek abból sem volt több, csak egy? Mert hiszen a leírásból tudjuk, hogy egy állomáshoz kettő ejtőtartály járt, s összesen két rádió volt rendszerben – akkor az ugye négy kaszni. S efféle helyzetben minek szenvedni a szuszakolással, ha csak oda kell fektetni az állványos fényképező elé a másikat?
Külön fölhívnánk a figyelmet az áramvonalasított orra, amely egyben (és vélhetően) a leszállás viszontagságait is hivatott volt némileg javítani.
A válaszokat jelenleg nem tudjuk, ám az bizonyos, ha a HTI 1943-as könyvében közölteket igaznak fogadjuk el, akkor mindössze két példány állt belőle rendszerben, s további beszerzést nem terveztek – egyrészt mert a Telefunken nem szállított, másrészt pedig mással akarták kiváltani.
Lássuk, mit tudott e lomhalom – idézzük föl HA8BDE Dénestől:
A rádióállomás két szekrényből, adóvevőből és áramforrásegységből állt, frekvenciasávja 3000-5000 kHz-ig terjedt (100m-től 60m-ig) a skála közvetlenül kHz-ben volt kalibrálva. A fegyverzethez hasonlóan, úgynevezett „dobóhüvelyekben” ejtőernyővel küldték a leugró katonák után. Az adócsövek négy Volt fűtőfeszültséget és háromszázötven Volt anódfeszültséget igényeltek. Távbeszélő üzemben az adó akkor indult, ha a mikrofonra rábeszéltek. Erre szolgált a külön beszédindító áramkör egy darab RE 084 csővel.
Vevő: hat csöves szuper, ebből négy RES 094, kettő RE 084
A vevőcsövek négy Volt fűtőfeszültséget és százharminckét Volt anódfeszültséget igényeltek. Antennája hat méter hosszú, három méter magasan kifeszített L-antenna, két szál földre fektetett, gumiszigetelésű, öt méter hosszú ellensúly kábellel. Hatótávolsága az ideiglenes Műszaki Leírás szerint felületi hullámokkal távíró üzemben kilencven, távbeszélőben huszonöt kilométer. A Műszaki Leírás megemlítette a térhullámokkal történő kapcsolattartást és félezer kilométerben határozta meg a távbeszélő-üzemi kapcsolat lehetőségét.
Az adó áramellátását teljes mértékben a lábhajtású generátor biztosította, a vevő fűtését hat Volt tizenöt Ah akkumulátor és százharminckét Voltos szárazelemekből álló telep szolgáltatta. Az akkumulátort huszonöt óránként kellett tölteni, erre a célra a lábhajtású generátor alkalmas volt, a száraztelepet hetven óránként cserélték. A rádióállomást három katonára málházva háton is szállíthatták.
Az R/7-E állomást egy irodalmi forrás is említi, nevezetesen Bárczy János: Zuhanóugrás című önéletrajzi könyvének 294. oldalán, mint az 1941-es hadgyakorlatokon használt felszerelést.
A Műszaki leírás szerint századonként két készülék alkalmazását tervezték, az egyik ment volna a ledobott századdal, a másik marad a reptéren ellenállomásként. A Telefunkentől beérkezett két készülék csak egyetlen század felszerelését képezte és nyilván kipróbálásra szánták, míg repülőtéri ellenállomásnak a 2524-4984 kHz-ig terjedő sávon szükség esetén az R/14-L is megfelelt.
Pár kiegészítés: a HTI könyve szerint a hatótávolság térhullámokkal távíróban hétszáz (!) kilométerre terjedt ki. A telepítéséhez két és félszer tíz méteres placcra volt szükség továbbá tíz percre. A hangerő szabályzása a csövek fűtésének változtatásával történt. Kiszolgálását a parancsnok mellett három ejtőernyős végezte. Az adó vevő mérete: 500 x 400 x 220 milliméter / huszonöt kilogramm, az áramforrás szekrényé dettó 500 x 400 x 220 milliméter (fő az egységesítés) / huszonhét kilogramm míg a lábhajtású generátor (közkeletű nevén bicikli) 900 x 500 x 300 milliméterre terjedt ki és huszonkilenc kilogrammot nyomott. A modulációt az erősítő csövek rácsfeszültségének változtatása révén érték el s egy külön berendezés segítségével az adás akkor indult el, amikor a mikrofonra rábeszéltek. A rádió teljesítménye tizenöt Watt volt.
Az árat a szokásoktól eltérően nem közli a HTI 1943-as könyve, de ha a hasonló lomhalmok értékéből indulunk ki, talán nem tévedünk nagyot, ha úgy véljük, alsó hangon olyan öt-kilencezer pengő körül lehetett egy teljes állomás.
Mára ennyi fért bele, de hamarosan folytatjuk!
Baráti 73!
HA5CBM
Miklós
Military Szakosztály
Teljesen célt tévesztett itt ez a “military hülyeség” kifejezés. Se a háborúk, se a fegyverek nem lelkesítenek és nem érdekelnek*, de ez más kategória, ez rádió- és technikatörténet, vagyis rádióamatőr téma. Éppen elég egyedi részletet, információt sikerül összegyűjteni a szerzőknek az évek során, hogy érdekes és értékes legyen ez a pár cikk. Ha valaki ezzel tud hozzájárulni a közöshöz, akkor tegye bátran. Hogy nincs mostanában más téma, az egy dolog. Más szakmai fórumon sincs tömeg, így megy ez.
*Egyébként akiknek a honvédelem a szakmája, azoknak teljesen megértem az ez irányú érdeklődését, például egy-egy eszközért, ami történetesen jobban sikerült, mint egy másik eszköz, de még csak erre a mondatra sincs szükség a fentiekhez.
“ami történetesen jobban sikerült, mint egy másik eszköz” – legyen az ágyú vagy repülőgép, akartam mondani. De el tudom képzelni, milyen válasz várható tőled minderre…
Én simán technikatörténetként fogom fel és mindig élvezettel olvasom., sőt várom a következőt.
Nagyon érdekel a technika, minden része, és persze azon belül a rádiózás fejlődése kiemelten.
Könyveket is gyűjtögetek, antikváriumokból, néha sikerül egy-egy ritka könyv.
Nem igazán értettem sose ezt a vitát, vagy pejoratív megjegyzéseket.
Technikatörténetbe szerintem belefér, akár hadi, akár békebeli fejlesztésű cuccokról van szó, akinek meg nem tetszik , ne olvassa.
HA8KV
Nem vagyok rádióamatőr. Sőt, rádiót sem hallgatok.
Viszont a technikatörténet érdekel, nem csak a haditechnika. Én örülök, hogy ha máshol nem, hát itt publikálásra kerülnek olyan dolgok amik a magyar technika fénykorából származnak, és máskülönben méltatlanul ismeretlenek maradnának a nyilvánosság előtt.
Ha annyira nem illik az oldal profiljába (amit nem egészen hiszek) egy aloldal pl.: katonai és civil rádiótörténet néven szerintem teljesen elfogadható lenne.
Szinte minden technikát
a katonai fejlesztésnek köszönhetjük , (az űrt is).
Minden rádióamatőr célú tevékenység és berendezés
ma már szintén visszavezethető valamilyen haditechnikára,
akár távíró, vagy akár a primitiv használatú FT8.
Bármi “modern” ami megérkezik rádióamatőr használatra,
az már sokszor rég levetett “hadi” ügy , csak bekeveredett
civil használatra, és megpróbálják “eladni” mint új csodát.
Kedves Barátaim!
Köszönöm szépen a bátorítást!
73!
Miklós