Kedves HA5BDF Feri, köszönjük!

Azt mondják, korunk az elidegenedésről szól. Klubunk vezetése és tagsága ezt messze nem így gondolja – ugyanakkor minden jó szándékú törekvésünk, kiállításunk, segítségünk és szeretettel írt cikkünk nyomán is csak remélni merjük, hogy az élethez és hobbinkhoz való végtelen pozitív hozzáállásunk másoknak is “lejön, átmegy”. Ugyanis tudjuk, hogy az érzést – azaz a HA5KDR felé megnyilvánuló barátságot vagy elutasítást – nem “mi szabályozzuk”, hanem annak plusz-mínusz előjele mások szuverén döntése, benyomása.

HA5BDF Feri OM – kissé fáradtan a pakolás után…

Szorosan ide tartozik, hogy nekünk az összes visszajelzés fontos – s itt egykutya, hogy egy kijavított angol ismertetőről vagy egy kritikai megjegyzésről forog a szó. Másokkal ellentétben ugyanis valljuk, hogy nem alkotott minket tévedhetetlennek a teremtő.

Visszajelzés (és a HA5KDR felé megnyilvánuló érzés) persze akad többféle – pont mint kisfiú az országban. Igen, kisfiú, s ez a szó most nem véletlenül, nagyon is tudatosan illesztődött ide. Minapi, a tíz esztendős Attilát bemutató Teljesült az álom című cikkünk ugyanis nem várt – nekünk rendkívül megható és szívmelengető – hatást tett. Jelentkezett HA5BDF Demeter Ferenc amateurtársunk, s az írás hatására felajánlotta a HA5KDR-nek, s azon belül annak szentendrei állomására katonai rádiógyűjteménye egy jelentős részét.

S mint majd alább láthatjátok, nem akármikről beszélünk.

Fontos újfent leszögezni, Attila Bozó Tibor dandártábornok, a laktanya parancsnokának jóváhagyása után léphetett be a területre, s bent végig élvezhette a Magyar Honvédség tagjainak szeretetét. Különös köszönet illeti Imre Gábor alezredest, aki személyesen fogadta az ifjú híradó-jelöltet.

No de elég a dumából, lássuk a lényeget, azaz HA5BDF Feri ajándékait. S hogy a nem ápoltak is értésék és értékeljék az ajándék súlyát, leszögezzük, ha ezek közül például az R-30-as patika állapotú adót a szabadpiacon szeretnénk beszerezni, sokat kellene érte letenni az asztalra…

(Nem vagyok hivatásos fényképész, így a minőségért eleve elnézést kérek.)

R-154 azaz a Molibdén

Az ML-400 az egyik vitrin mellé került egy úgynevezett hangulatsarokba

Az IK-2-es műszer az emeleti szekrényben kapott helyet

Vegyesfelvágott: lent ML-1251, fent balra egy radarműszer, jobbra egy R-108d

A radarműszerhez HA5TBN Dani gyorskommentjét idézzük: A fiókban két darab tároló cső van az állócél / mozgócél megkülönböztető rendszer része. A lényeg az, hogy az első pásztázáson látszik minden tereptárgy s azok eltárolódnak ebben a fiókban. A második pásztázásnál az aktuális képből kivonja az előző pásztázásnál rögzített képet. így minden ami ugyan ott maradt eltűnik, de a repülő mivel odébb ment, láthatóvá válik.

Egy szovjet frekvenciamérő a bejárati vitrinnél

R-800 repülőrádió

R-130 hangoló demonstrációs célból szétszedve

HiFi torony – a tápegységgel érkezett ajándék R-130 csak a helyhiány okán került a magasba. Természetesen deszkát tettünk alá, hogy ne karcolja össze a szép festést

R-30 adó. Állapota szerint olyan, mintha most gördült volna le a futószalagról…

Külön hálásan említjük meg, hogy Feri Om korát meghazudtoló lendülettel és erővel vett részt a cipekedésben és a kiállítás átrendezésében.

Kedves Feri, még egyszer köszönjük!

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .