Meglepő érdeklődést váltott ki az R-20-ról (illetve úgy általában a katonai rádiókról) szóló sorozatunk. Ismerős és soha nem látott-hallott ápoltak „jelkeznek” tömegével, s kérnek tanácsot/alkatrészt/leírást saját lomhalmuk feltámasztására. A közösségi oldalakon tűzoltó és tanár ad egymásnak tanácsot, miként kell az R-10-et bekötni – s így tovább a végtelenségig. Részünkről a modern technikáról szóló cikkek elkészítését meghagyjuk a szakértőknek, s maradunk az antikvitásoknál. Igaz, a szó klasszikus értelmében véve ezekhez sem értünk – ellenben élvezettel szeretünk írni róluk. (Fogjuk föl ezt egyfajta mentségnek, ha kérhetjük. 🙂 ) Az pedig külön hab a tortán, hogy ezek az öreg masinériák – lásd a Military Szakosztály előző bejegyzését – meglepően tisztán képesek szólni az éterben. (Igen-igen, előbb-utóbb a többit is beröffentjük, a QSO-ról pedig videót gyártunk.) A cikk Dénes (HA8BDE), Tamás (HA5IT), klubtársunk – és nem mellékesen kisleányom – Husibabócza valamint kisebb részt a magam munkája nyomán született. A bevezető végére pedig a szokott galériát is mellékeljük, mert tudjuk, igény van rá gazdagon…
Érdemes szót ejteni a forgókondenzátorokról. Az RBM-ben (amit már szemlélhettübk eleget az elmúlt két részben) úgy a vevő, mint az adó rezgőkörökben külön hármas-forgókondenzátor végzi a hangolást és az antennára hangolást is forgókondenzátorral oldották meg.
Az R-20-nál egy közös négyes-forgót alkalmaztak, ez közelítőleg szinkronban angolta az adót és a vevőt, az antenna kihangolásánál azonban „megtakarították” a forgókondenzátort és egy tekercsben mozgatott fémdugóval végezték a hangolást. Bár ez – mint Dénes írja – jól működött, szegényes és veszteséges megoldásnak tűnik.
Ugye már tudni szeretnétek, mi az R-20T?
Rögvest kiderül! 🙂
Hasonló a nagyító-optika, ami a skála leolvasást könnyítette, majdnem azonosak a fogantyúk, melyekkel ki lehetett emelni a készüléket a dobozából és hasonló a kimenő teljesítmény, 0,8-egy Watt. A kézibeszélő csatlakozót lemásolták, de a telep csatlakozót, mely az RBM-nél szinte teljesen azonos a kézibeszélő csatlakozóval, megváltoztatták, majd később teljesen elhagyták. Mint említettük az RBM-nél különálló, külön hangolható rezgőkörök szolgálták az adót és a vevőt. Frekvenciájuk leolvasása is külön skálán történt. Ez lehetővé tett olyan üzemet, ahol a vétel és adás más frekvencián történt, például reléállomásként történő felhasználást, bár a használók, ilyen kis teljesítmény mellett ettől az alkalmazástól nyilván eltekintettek.
Nem vált be az R-20-ban (és R-10-ben sem) a miniatűr telepes csövek alkalmazása. A készülékben bőven volt hely nagyobb csöveknek, és a Tungsramnak volt egy jóval masszívabb, D-25-ös sorozatszámú fejlesztése, melyet csak nagyon elvétve alkalmaztak. 1951-ben azonban az új miniatűr csöveket kellett alkalmazni, mert a Tungsramnál ezek voltak gyártásban.
A miniatűr csövek rosszul bírták az ütéseket és a hirtelen hőmérséklet-változásokat, gyakran széttörtek, gázosodtak. Katonai alkalmazásuk nem volt szerencsés, a későbbi (R-105 stb.) készülékeknél fel sem merült ilyenek alkalmazása.
A készülék hangolása meglehetősen komplikált volt: kristály-oszcillátorral először a vevőt, majd a vevőhöz az adót kellett hangolni. Az oszcillátorban alkalmazott különböző hőfoktényezőjű kerámia kondenzátorok (Rosalt 40 és Rosalt 90) ellenére a frekvencia gyakran elmászott és az ellenállomást a kereső kondenzátorral kellett megkeresni.
Az üzemmód kapcsoló feleslegesen komplikáltra sikerült, kapcsolta a fűtést és az anódfeszültséget, külön a kristály-oszcillátort, a szűkítő sávszűrőt, távíró oszcillátort, hangolásnál az adót stb. Mindez jelentős hibalehetőséget adott, a körzetkapcsoló 4×2 áramkörétől függetlenül további öt Jaxley tárcsán még tíz áramkört vett igénybe.
Mondhatjuk úgy is, innét folytatjuk – mármint Dénessel. Ám addig is, míg a következő cikk felkerül a honlapra, lássuk végre, mi a pék szösze az az R-20T?
Nagyon kevesen tudják, de az R-20-nak létezik egy úgynevezett málhadoboza, amelyben ott lakik az összes olyan plusz apróság, amely a rádiókészülék üzemeltetéséhez szükségeltetik.
Fentről lefelé: gumizsák, vászontáska, száraztelep.
Sajnos igaz, a T tartalmát ha nem is lehetetlen, de rendkívül nehéz összevadászni. Tamásnak is ráment sok-sok esztendeje és ősz hajszála, mire meglett a teljes készlet.
Viszont ha az ember személyesen (is) látja az eredményt, egy másodpercig sem kételkedik a befektetett energia hasznát illetően.
Nézzük, mi van még? (Persze nem mindent mutatunk most meg, mert gondolni kell a negyedik részre is…)
Színváltós lámpa, 4,5 Voltos eredeti telep és egy titokzatos fedél.
Fontos közbeszúrni, Tamás véleménye szerint súlyos tervezési-technológiai hiba volt, hogy a pótszelence fedelét nem rögzítették lánccal a T házához. Ennek következtében ez volt az első, ami elveszett… 🙁
Amikor Tamás hozzájutott a maga dobozához, konstatálta, hogy nincs meg a kupak, így elment egy fémnyomóhoz a pontos méretekkel, s legyártatta a hiányzó darabot.
Hiába no, akadnak, akik komolyan veszik az ápolt létet! 🙂
Mára ennyi fért ide. Reméljük, tetszett az írásunk, s legközelebb is ide látogatsz. A köszönés után pedig ott a galéria. 🙂
Baráti 73!
Husibabócza
HA8BDE Dénes
HA5IT Tamás
és
HA5CBM Miklós
Military Szakosztály
Nagyon érdekes ez a cikk is,és nagyon sok új informàciót kaptam, köszönöm!!
Ez a cikk annàl is inkább időszerű,mert éppen tegnap voltam néhàny megszàllottal együtt a Híradó Múzeum nyílt napjàn és ott is szó volt a készülékről,de a tartozékokról nem esett szó….
Gratulálok!
Karesz
Szervusz Karesz!
Újfent köszönjük az elismerő szavakat!
Való igaz, a T jelű doboz rendkívül ritka, ahogy tudjuk, a HM HIM-ben sincs teljesen megtöltve.
További minden jót!
Baráti 73!
Miklós
HA5CBM