Only low ESR!

Semmi nem tart örökké és ez igaz a számítógép alaplapokra is, de azért még mielőtt kidobnánk egy hibásnak ítélt alaplapot azért nézzük meg alaposabban a rajta található kondenzátorokat. Ha látunk púpos vagy gyanús elszíneződésű példányt akkor nagy biztonsággal a kiszáradt illetve csökkent kapacitású kondenzátor lesz a hiba oka.

 

Folytatás

Beindult a vadászidény

HA5KDR ITU 2015 aranyOktóber 1. és 31. között  magyar rádióamatőr állomások „ITU” sufixekkel rádióznak az éterben. Van választék hiszen a 22 hívójellel  számtalan operátor dolgozik így szinte anap huszonnégy órájában bármikor lehet találni az rh sávokban ITU állomásokat. Klubunk is rámozdult az extra hívójelek vadászatára.  Ha jól belehúzunk akkor a 31 nap alatt csak sikerül valami diplomát is összehozni. A huszadik aktivitási napra itt az arany! Folytatás

Kísérleti retranszlációs berendezés Szentendrén

R_173M
Újabb – jelenleg még kísérleti szakaszban lévő – FM retranszlációs
berendezés állt munkába HA5CD Csaba és HA5CBM Miklós munkája nyomán –
ezúttal Szentendrén. A Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján dolgozó
rendszer két darab R-173M katonai adó-vevő összekapcsolása révén jött
létre. Az üzemi frekvencia jelenleg 51,500 és 70,350 Mc/s, a
teljesítmény mindkét ágon nyolc-nyolc Watt. A készülékek függőlegesen
polarizált antennákra kapcsolódnak.
Az átjátszóhoz már befutott a MRASZ hozzájárulás, az engedélykérelmet
várhatóan a szeptember 21-én kezdődő héten küldjük el az NMHH-hoz. Külön
ki kell emelni HA9MDP Péter kedves támogatását, aki megengedte, hogy az
átjátszó a jövőben a 70,475 Mc/s-os ágat használhassa, így kapcsolódva a
már működő Gerecse-Budapest-Galyatető hálózathoz.

A HA5KDR csapata szeretettel várja az amateurtársak visszajelzéseit a
retranszlációs átjátszón szerzett tapasztalataikról. Minden információ
fontos lehet.

73!

Jó használatot kíván

HA5CD Csaba és HA5CBM Miklós

A sikeres rádióamatőr vizsga titka

Ha ezt a bejegyzést olvasod az ha5kdr oktatasmár fél siker a vizsgához. Ha részt veszel a soron
következő őszi rádióamatőr vizsgafelkészítő tanfolyamunkon, amit szeptember 26.-án szombaton 10 órakor kezdünk, akkor garantáljuk a teljes sikert a Visegrádi utcai számonkérésen. A tanfolyam helyszíne az Őzike utcai Oktatási Centrumunk. Jelentkezni a tanfolyam@ha5kdr.hu címen lehet.
Bővebb infó itt.

Antenna karbantartás Szentendrén

A nyári szünet alatt sincs pihenés a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájának rádióállomásán HA7AA – így az „élet” részeként a minap HA3GRX Gábor és HA5CBM Miklós antennamérő és javító napot tartott. A csodaműszert először az R-173-as URH (30-72 Mc/s) FM adó-vevők szűrőinél használtuk, R_173sz4majd jött az igazság pillanata, azaz a DunaX górcső alá vétele. Az eredmény lehangoló, s akkor sem lett jobb, amikor megcsiszoltuk. AA_tet_2 Igaz, minden nézőpont kérdése – hiszen bár sem 14-en, sem 21-en és 28-on nem üzemel – de cserében 70 Mc/s-on patent módon rezonál. Kár, hogy abból már van egy körsugárzó.
Ha már bevonultattuk a műszert, éltünk az alkalommal, s ránéztünk az összes többi antennára is. A Penetrátor 28,250-en a legjobb, a szoknyás köcsögantenna 29,100-on jár – viszont rossz hír, hogy az utóbbi kábelét cserélni kell, mert valahol elszakadt a földelése. (Erre napokon belül sor kerül.) A dipólok szépen szólnak, a 70 és 50 Mc/s-os függőleges és vízszintes példányok szintúgy. Összességében elégedettek lehetünk, pláne annak fényében, hogy sok antennát pusztán papír/ceruza alapon hangoltunk be anno.R_173sz2

Ugyancsak laktanyai hír, hogy három, nagy kapacitású autóakkumulátor munkába állításával elkészült a 12 és 24 Voltos hálózatok szünetmentesítése. Próbát még nem tettünk, de a számítások szerint 1/3 adás-vétel arány mellett és csökkentett teljesítményen (6-10 Watt) öt-hét órát tudunk üzemelni rövid- és hetet (15 Watt) ultrarövid hullámon. Igaz ami igaz, nem sok, de alapnak megteszi. A következő lépésnek egy szünetmentes áramforrás beszerzését céloztuk meg.

73!

Gábor és Miklós

További képek az antenna karbantartásról:

[Not a valid template]

OMSZ meteorológiai állomás Gerecsén

A közelmúltban együttműködési megállapodást kötött egymással az Országos Meteorológiai Szolgálat és a HA5KDR Budapest Fővárosi Rádióamatőr Klub. A meteorológiai adatok már megtekinthetőek honlapunkon!

A szerződés részeként az OMSZ (link) egy meteorológiai állomást telepített a versenyállomásunkra – míg mi cserében a villanyt és a helyet biztosítjuk számukra. Az ügylet részeként megkapjuk a hegyen gyűjtött alapadatokat. Középtávú tervünk, hogy az információk az APRS rendszeren kikerüljenek az éterbe (egyelőre csak az APRS-IS-be kerülnek be). A szerkezet része egy felhőkamera – ám ennek képei csak később lesznek elérhetőek.

Az állomás működéséről az alábbi videó révén tájékozódhattok:

Fontos elmondani, az OMSZ-nak és a vízügyi szolgálatnak az országban 250 állomása dolgozik, ám ebből hegytetőn mindössze öt (Kab-hegy, Kékestető, János-hegy, Nagyhideg-hegy, Gerecse) dolgozik.

[Not a valid template]

Beérett a gyümölcs – kijött Germuska Pál könyve!

Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, a közelmúltban megkeresett bennünket Germuska Pál, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténet0410-3i Kutató Osztályának munkatársa. A fiatalember tavaly november elején zárta le „A magyar középgépipar – Hadiipar és haditechnikai termelés Magyarországon, 1945-80” című könyvét, amely az Argumentum Kiadó jóvoltából e hét végétől vásárolható meg a boltokban.
Folytatás