Egy kis kitérő 1945-47 környékére

Az alábbi idézetek egy készülő, s a hazai katonai rádiófelderítés szempontjából is rendkívül érdekes tényeket felvonultató könyv lapjairól származnak. Ha minden jól megy, a mű még idén nyomdába kerül. Szerzője Dávid Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem előadója – akinek ez úton is hálásan köszönjük, hogy bizonyos részeket elsőként honlapunk közölhet. A magyar katonai titkosszolgálatok megszervezése – A HM Katona Politikai Osztály szervezete, feladata és működése, 1945-1947 között című doktori disszertáció a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Interdiszciplináris Doktori Iskola „Európa és a magyarság a 18-20. században” Doktori Program részeként született.

Az 1945-47 között működő Magyar Honvédség RV-202-es (RV- azaz rádióvevő) készüléke, amely valójában egy BC-348-as amerikai rádió. A berendezés működőképes, de fontos megjegyezni, 1945-ben belül kissé átalakították.

Mint azt az R-20-as adó-vevő kapcsán korábban megírtuk, a II. világháborút az 1952-ben Budapesten a Honvédelmi Minisztérium által szolgálati használatra kiadott, három részes Híradástechnikai Alapismeretek című könyv III. kötete szerint hatféle magyar gyártású katonai rádiókészülék élte túl. Ezek sorrendben az R/3, az R/4, az R/5a, az R/6, az R/7ab és az R/14 készülékek voltak. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legtöbb az R/3, az R/6 és az R/7 adó-vevőkből maradt, a két darab R/14-et csak azért említjük, mert azt maga a legfelső hadvezetés alkalmazta. Jellemző a korabeli viszonyokra, hogy 1945-ben a teljes magyar hadsereg híradóanyagának kilencven százaléka abból állt, amit az egyik alakulat Németországból igencsak kalandos körülmények között szó szerint a szovjetek orra előtt lopott haza. A fennmaradó szeletet pedig úgy szedték össze a szabadban meg a lakosságtól.
És ebben sajnos semmi vicces nincs, mert ez volt a véres valóság.
Közbevetőleg érdemes megjegyezni, a fentebb említett 1952-es könyvből sok más mellett az is kibogarászható, hogy a demokratikus jelzővel is gyakorta megtisztelt Magyar Honvédség egy tucat – jórészt idegen eredetű – rádiókészüléket vett rendszerbe 1945 és 1948 között. A RAV/80 a Yalta nevű szovjet adó-vevőt, az Rv/207 az Eltz német vevőt, az Rv/233 a nehézegységes vevőt, az Rv/215 az angol R-1155-ös vevőt, az Rv/227 a Híradótechnika Vállalat által gyártott HTV-113-at, az Rv/202 a BC-348 amerikai vevőt, az Rv/213 a BC-342 amerikai vevőt, az Rv/203 a Marconi RG-44-et, az Rv/243 a közepes-egységes vevőt, az Rv/200 a korszak URH nagyágyúját, azaz az amerikai SX-42-t, az Ri/301 a DFP-3-as német iránymérőt (pelengátort), míg az Ra/170 a Lorenz Lo40K adóját takarta.

És akkor lássuk Dávid Ferenc leendő könyvének néhány érdekes részletét…

4.7. Rádió csoport

A Rádió csoport létrejötte Pataky Ernő csoportvezető 1945. május 1-i áthelyezéséhez
köthető. Az osztály többi vezetőjéhez hasonlóan Pataky is az osztály Budapestre történt
költözését követően került ismét kapcsolatba Pálffy Györggyel, felvétele és kinevezése az osztályvezető szempontjából egyértelmű volt. Pálffy bizalommal fordult Pataky felé, aki rádió műszaki alkalmazottjaként dolgozott az Egyesült Izzónál és tartalékos híradó
főhadnagyi rendfokozatot viselt. Baráti kapcsolatuk miatt került a HM Katona Politikai
Osztályra és Pálffy kinevezte őt az újjászerveződő magyar rádiófelderítés élére. Az osztály 1945 májusa és júniusa közötti időszakára vonatkozóan szűkösek a releváns
forrásaink. Pataky Ernő igazolási eljárásának lefolytatásáig, 1945. május 1-én ideiglenesen került az osztályra. A honvédelmi tárca által köröztetett iratok láttamozásaiból megállapíthatjuk, hogy 1945. május 10-én már megjelent (helytelenül) a „Rádió főcsoport” neve, majd 1945. május 16-án Pataky Ernő aláírása, de a részleget 1945. május 18-tól szerényen már csak „Rádió csoport”-nak címezték. A szervezet az osztálynak a Nádor utcába történő átköltözést követően is „Rádiócsoport”-ként jelent meg és Pataky Ernő 1945. június 2. és 9. közötti politikai igazolását követően polgári alkalmazott előadóként került a csoportvezetői beosztásba. Nem vitatva szakmai képességeit, Pataky kinevezése önmagában még nem jelentette a korábban méltán híres magyar rádióelektronikai felderítés és kódfejtés egyidejű újjászervezését. A szolgálat helyzetét nehezítette a megfelelő szaktudással rendelkező személyi állomány és technikai ellátottság hiánya.
A nyugati hadifogoly-szállítások 1945. őszi megindulásával a Hírszerző-alosztály
állományába és Gát Zoltán alezredes felügyelete alá tartozó Rádió csoport beosztottainak száma folyamatosan nőtt. 1945. szeptember első hetében az alosztály állománya már elérte a hatvan főt. A Hírszerző és Nyilvántartó alosztály 1945. szeptember 26-i megszűnésével a Rádió csoport tagjainak fedőkód váltása mellett személyügyileg a régi Nyilvántartó Alosztályhoz kerültek át. Az adminisztratív lépéssel a nyilvántartás és rádiófelderítés tovább folytathatta tevékenységét.

A vezető szakemberek hiánya szükségessé tette a korábban a 2. vkf. osztályon szolgált
és a HM KPO-nak (Katonapolitikai osztály) megnyert személyek bevonását. A Rádió csoport megalakulásakor elsők között került ideiglenes áthelyezésre Wank Richárd Marcell tartalékos főhadnagy és Porubszky Jenő tartalékos hadnagy, aki Dr. Haris Ervin tartalékos századost és Bartha Dezső őrmestert is beajánlotta. Mindannyiukra jellemző, hogy személyükről Pálffy György osztályvezetői igazoló nyilatkozatának jellemzésében a „még nem ismerem” mondat szerepelt. A csoport beosztottai között meghatározó volt Szentfalvy Jenő címzetes (nyugállományú) alezredes. Idős kora ellenére szolgálatra jelentkezett a szerveződő magyar haderőnél, de különböző okokra hivatkozva nem kínáltak fel neki beosztást. Végül – ahogyan igazolási irataiban fogalmazott – „más irányba történt érdeklődés”-ére 1945. július 15-én nyerte el beosztását a HM Katona Politikai Osztályán. Szentfalvy Jenő nyugállományú alezredes tevékenységéről keveset tudunk, de Gát Zoltán hazaérkezését követően tiszteletdíjasként került az osztályra és mint volt rejtjelfejtő a Rádió csoport és a Hírszerző alosztály újjászervezését segítette.

A korlátozott lehetőségek és kezdetleges eszközök miatt a Rádió csoport legfontosabb
feladata technikai jellegű volt, az osztály központi és területi kommunikációs lehetőségeinek kiépítéséért felelt. Hiába állt az osztály a szovjet SZEB szemében
kitüntetett helyen, kérelmeit nem támogatták. Kérését, hogy tevékenységük jellege miatt
saját rádió hálózatot építhessenek ki, a szovjetek részéről Jákov Alekszandrovics
Malevszkij, Nyikolajcsuk és Kolesznyik ezredesek úgy hárították el, hogy „a katonai
nyilvántartó osztály részére kért rádió hálózat nem engedélyezhető. A hírváltást a meglévő vezetékes eszközökön kell lebonyolítani.” A szovjetek indoklása szerint a meglévő magyar vezetékes hálózatokon „rejtjelezett táviratok is közvetíthetők”. Mivel a csoport nem tudta az osztály saját kommunikációs rendszerét kialakítani, a vidéki üzeneteket még 1946 tavaszán is nyílt távmondatok formájában adták le a segédtiszten keresztül. 1945 szeptemberével, ha eleinte kezdetleges eszközökkel is, de megindult a Rádió csoport rádiófelderítése, a nyugati legális rádióadások lehallgatása. A csoport a háborúból visszamaradt műsorvevő készülékekkel kezdte meg a munkáját, sokan magánlakásokból dolgoztak.

Az osztály legkritikusabb pontja a Rádió csoport volt. A 2. vkf. osztály volt alkalmazottainak felkutatása, szűrése és újraalkalmazása még nem jelentette, hogy az
osztály által követett politikai irányvonal támogatásra talált volna a csoport tagjaiban. Az
1945 őszi nemzetgyűlési választások eredménye morális és politikai törésként érte a
katonai szolgálatot. Ők a HM KPO-n uralkodó politikai beállítottsággal nem tudtak
azonosulni, de nem tudtak szabadulni sem, mert az osztály vezetése nem nélkülözhette
szaktudásukat.


A HM KPO szervezetének szempontjából a nyugati szövetségesek által megszállt
területeken lévő hadifogolytáborok felszámolásának és a „nyugatosok” nagyobb arányú
magyarországi megjelenésének másik következménye, hogy közülük többen az osztályon folytatták pályafutásukat. Ide sorolhatjuk a rádiótávírászok népesebb táborát, akik a Rádió csoporthoz kerülhettek. A másik nagyobb csoportba azok tartoztak, akik korábbi személyes kapcsolataik révén kerültek áthelyezésre az osztályhoz. Például ekkor, hivatalosan 1945 december 1-én került az osztályhoz Csonka György százados, Pálffy György barátja és Székely Ferenc törzsőrmester, Horthy Miklós kormányzó egykori sofőrje is.

 


Az osztály, ami kezdetben hol támogatta, hol tilalmazta a kincstári anyag gyűjtését,
maga is rá volt szorulva a honvédek által nyugatra menekített, majd visszahozott
honvédségi tulajdonra. Az osztály legnagyobb szüksége technikai eszközökre irányult,
hiányát az szervezés alatt álló anyag- és technikaigényes Rádió csoport érezte. A
hadifoglyok tömeges visszatérését követően Pataky Ernő őrnagy és kísérői több
alkalommal jártak a nyugati határszélen műszaki anyagok vagy a hollétükre vonatkozó
információ beszerzése céljából. Pataky két beszerzőútja ismert: 1945. október 25-én anyag és szerszám felvételezése céljából Lamper János gépkocsivezetővel és Sinkovics László polgári alkalmazottal utazott Szombathelyre, majd november 6-án műszaki anyag beszerzése céljából a Sopron – Szombathely – Szentgotthárd útvonalat és környékét járták be.


A különleges bánásmódról informális, a gyakorlatban kialakult irányelvek alapján
döntöttek. Szóbeli utasítás alapján a 2. vkf. osztály tagjait kihallgatás céljából minden
esetben átkísérték a Nádor utcába. A rádió-felderítő szakemberekkel szemben tanúsítandó eljárásról az Elhárító alosztályvezető szóban utasította a szűrőtábor kirendeltségek személyzetét, amely azok Budapestre kísértetéséről szólt. Egy részük, főleg a rádiótávírászok, az osztályon folytatták pályafutásukat.


A csoport – feladatszabásából adódóan – a személyi beosztások szempontjából
viszonylagos önállóságot élvezett az osztályvezetőtől. Az 1946. május 1-i átszervezéssel, állományrendezéssel és visszafoglalkoztatással egyszerre került vissza a csoporthoz egy rádiótávírász, tíz lehallgató távírász és két rádióműszerész, valamint osztották be Pataky Ernő mellé a Rádió csoportnál rendszeresített, folyószám szerinti második helyére Kiss Ernő tartalékos hadnagyot is. A rendszeresített beosztások számát 1946. június 18-án további egy előadói hellyel tudták növelni.A csoport szaktevékenysége során javarészt technikai jellegű támogatást nyújtott az osztálynak. Öt szervezeti alegységre tagozódott: Törzs-, Elemző-értékelő-, Rejtjelmegfejtő-, Lehallgató- és Technikai részlegre. A legtöbb beosztottat, a csoport teljes létszámának mintegy hatvan százalékát a Lehallgató részleg foglalkoztatta, a Törzs-, az Elemző-értékelő, és a Technikai részlegek egyenként alig tizenegy-tizenkét százalékát míg a Rejtjelmegfejtő részleg utóbbiak létszámának alig a felét (cca. öt százalékát.) tették ki. A csoport a technikai nehézségei miatt a tárgyalt időszak végéig nem tudta betölteni azt a szerepet, amit az elődszerv 2. vkf. osztály rádiófelderítése jelentett 1945 előtt.


A Rejtjelmegfejtő részleg összesen három fő rejtjelmegfejtő (rejtjelező) alkalmazottból állt, állományába tartozott Wohryzka József és Domszky József polgári alkalmazott, valamint Supala János őrmester. A katonai hírszerző és elhárító szolgálat meg akarta teremteni a rejtjelfejtéshez szükséges technikai feltételeket, valamint összegyűjteni és egyben tartani a szakképzett állományt. Bár a Rádió csoport papíron rendelkezett egy Rejtjelmegfejtő részleggel és a volt 2. vkf. osztályon szolgált szakmai tapasztalatokkal rendelkező beosztottakkal, de a tömör és lényegre törő megállapítás szerint a csoport „bár nem foglalkozik rejtjelfejtéssel, rendelkezik rejtjelmegfejtőkkel, akik jelenleg nem
csinálnak semmit (sic!)”. A tárgyalt időszakban a csoport feltehetően valóban nem
foglalkozott klasszikus rejtjelfejtéssel vagy rejtjelgyártással. A változás később, a Rádió
csoport alosztállyá történt átszervezésével és a Bartók Béla útra történt átköltözéssel vette kezdetét.
A Lehallgató részlegen belül négy csoport működött Sinkovics László, Horváth Árpád,
Hevesi László és Váli Lajos polgári alkalmazott csoportvezetők irányítása alatt. A
részlegen belül a távírászok parancsnoka Bárányos István polgári alkalmazott volt. A
csoportvezetőket és a távírász parancsnokot 1946. július 15-el a polgári alkalmazottak
csoportjából előadóvá minősítették át, ami a beosztás megnevezésének különbségén túl nagyobb anyagi megbecsülést jelentett. A részlegen a „Rádiófelderítő jelentés”
készítéséhez szükséges külföldi rádióadó lehallgatásokat végezték. Nem bizonyítható és nem is valószínű, hogy a részleg – azon felül, hogy gyűjtötte a rövidhullámú készülékeket  képes lett volna hadászati vagy hadműveleti rádiófelderítésre, amivel a nyugati szövetségesek katonai rövidhullámú adóállomásait mérhette volna be, vagy hallgathatta volna le. A részleg nagy létszáma előtt az angolszász ellenérdekelt szolgálatok is értetlenkedve álltak. Értetlenül álltak a tény előtt, hogy a beosztottak csak külföldi rádióadókat hallgatnak, de elfogadták a tényt. A részleg beosztottainak többsége rádiótávírász volt, míg a rádió-lehallgatók munkája, a csoport élén álló Herrfeldt Walter elbeszélése szerint „a házmegbízottnak /Tóthné/ mesélte egyszer, hogy ő a kat. pol. oszt.-on dolgozik s még itthon is néha hajnalig ül a rádió mellett s idegen adásokat hallgat mert neki mindig reggel ezeket jelentenie kell ott benn.”

 

A többit majd a könyvből… 🙂 S újfent köszönjük Dávid Ferencnek ezeket az izgalmas részleteket, illetve azt, hogy először itt közölhettük azokat.

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..