A morzét tartom a valódi rádiózásnak, annak ellenére is, hogy nekem eddig még nem sikerült teljesen elsajátítanom – mondta honlapunknak HG2UW Cséry Zoli. A HA5KDR Az ember a hívójel mögött című sorozatának második portréjából egyebek mellett az is kiderül, a balatonfüredi amatőr első lépéseit gyermekként, egy fadobozos műsorvevő izzó elektroncsöveink hatására tette a hobbi irányába. Zoli OM természetesen volt katona, ám mivel szebben írt, mint a többiek, a híradómunka helyett a tisztek vadásznaplóját kellett töltögetnie…

Zoli otthon, szeretett rádiói körében. Ha jobban megnézzük a fotót, láthatunk néhány valódi különlegességet…

Lom hátán lom – azaz lomhalom!
– Voltál katona?
– Persze. Igaz, nem egészen oda kerültem, ahová szerettem volna.
– Mert biztos te is híradó akartál lenni…
– Természetesen – ám mivel túl szépen írtam, beraktak valami irodába körmölni. A többiek, akiket a rádió elé ültettek, folyton panaszkodtak a sok krampácsolás miatt, én meg a tisztek vadászati naplóit töltögettem – ahelyett, hogy a csapattársak helyett én billentyűztem volna a rádiókat.
– De utólag azért megtanultál morzézni?
– Rendkívül sokat próbálkoztam vele s mások is folyamatosan ösztökéltek, ám sajnos eddig nem jártam sikerrel. Ennek ellenére szent meggyőződéssel vallom, a távíró az igazi rádiózás. Bevallom, én beszélgetni annyira nem is szeretek, sokkal jobban vonz a hallgatódzás.
– Akkor ez – ahogy szokás mondani – ennyi volt?
– A testvérem az Amerikai Egyesült Államokban él. Legutóbb, amikor náluk jártam, fölkerestük unokaöcsémmel Bufallo városának military parkját, ahol a kikötőben ring egy fantasztikusan szép hadi múzeumhajó, a Little Rock. Mondtam az unokaöcsémnek, ezen valahol biztos van rádióállomás is, keressük meg. Kis kutatás után meglett, s mit ad Isten, a szobában egy idős férfi ült és éppen erős CW QSO-ban volt valakivel. Mikor befejezte, elkezdtünk beszélgetni, s persze kiderült, hogy magam is hasonló hobbit űzök. Feleletként rámutatott a billentyűre, üzenjek haza – mire pironkodva bevallottam, nem tudom kezelni. Mosolyogva közölte, ő is néhány éve tanulta meg, 73 esztendős korában. Ha így nézzük, akkor nekem még van ötször tizenkét hónapom erre a projektre…

A híres-neves családi Siemens, amely ma is tökéletesen dolgozik
– Mi volt az első rádiós élményed?
– Gyermekkoromban, úgy hat-hét évesen a szomszédunkban egy ablakban rendszeresen láttam egy rádió hátulját, a benne izzó fűtést. Nagyon megfogott, akárcsak a saját, kétajtós Siemens műsorvevőnk. Édesapám esztendőnként egyszer kivitte az udvarra porfújózni…
– Porfújózni…- Igen-igen, porfújózni. A szomszédtól elkértük a Rakéta porszívót, s annak nem a be-, hanem a kimeneti részébe dugtuk a csövet. Apu ilyenkor megengedte, hogy én is ott legyek, s nézzem az eseményeket. A sok cső, mechanika, forgók, nem ragozom, mai napig emlékszem az összesre. E csodálatos berendezéshez kapcsolódik egy másik meghatározó élményem is. Anyukám, aki sokat sürgött-forgott a konyhában, ott is szerette volna hallgatni a műsort, ezért egy hangszórót szereltek föl neki. Egyszer azt vettem észre, hogy a Siemensből a szobában hallom azt, ami kint történik a lábasok környékén. Ma már tudom, a hangszóró mikrofonná vált, s a csatolás és az erősítés volt a ludas a sztoriban. Amikor nagyobb lettem, már túlléphettem a puszta nézegetésen, így sorra fogtam a Szabad Európát, az Amerika Hangját, a Vatikánt – vagy a korcsolyásokat…
– Parancsolsz?
– Akkor nem verték nagy dobra, de utólag persze megtudtam, a “korcsolyázó” a helyi rendőrséget takarta. Mindenről naplót vezettem, annak ellenére, hogy hírből sem tudtam, mi az az SWL munka.
– A detektoros rádió kimaradt az életedből?
– Dehogy! A főbérletünk tulajdonosának a fiával 1957-58 táján közösen építettük az első detektorost, Vimes-dobozra, ahogy kell. Szereztem hozzá egy fél Ericcson fülest, forgót, diódát, összeraktam, szólt is, de azért nem volt túl fényes a jel, pedig ugye a Szabadi Adóállomás légvonalban nem állt messze. Kis idő múlva persze napvilágra jött, hogy én vagyok a hibás, mert a forgót rosszul, a földre kötöttem be. Meghatározó pont az életemben az általános iskola rádiós szakköre is, ahol húszan kezdtük de a végére egyedül maradtam, annak vezetőjével.
– Hol tanultál tovább?
– A székesfehérvári Híradásipari Technikumban.Utána a műszaki egyetemre szerettem volna menni, de nem támogatták, így az erősáramú felsőfokú technikumban folytattam tanulmányaimat. Így lettek a milliamperekből kA-ek, a néhány voltból több tíz kilovoltok. S ha már Fehérvárnál tartunk, érdemes felidézni, sokat jártam a város melletti szovjet repülőtere mellé nézelődni.

Kézi rádióval a Balaton partján
– A gépek végett?
– Fenéket. Sokkal jobban elnyerték a tetszésemet a közeli és távoli eget fürkésző, forgó és bólogató radarok. Volt idő, amikor szívem szerint katonaként kívántam szolgálni a hazát, ám a szüleim fagyos tekintete végül más irányba terelt.
– Neked országszerte híres civil rádiógyűjteményed volt. Hová tűnt az anyag?
– De a szülői Siemens megmaradt…
– Mindent nem ver dobra az ember, így a szívemhez közelálló eszközöket természetesen megőriztem. Így például akad tizennyolc katonai készülék is a sorban. Nem sok, nem jelentős, de nekem mind kedves, s az összesről tudok mesélni valami érdekeset, személyeset. Így vagyok például a CB feliratú R-10-el is.

Egy R-104 és a Volna-K a kollekcióból
– Apropó CB, művelted a 27 MHz-et is?
– Van, aki egyenes úton, én messzebbről indulva és kanyargós ösvényt követve lettem rádióamatőr. Amikor a szüleim idősödtek, s én már rég nem laktam velük, szükségünk lett egy CB berendezésre, ugyanis a telefon abban az időben elérhetetlen luxus volt. Ma már kézenfekvő lenne a mobil, de akkor a vezetékes telefonokra is évtizedet kellett várni. Írtam az Amerikában élő nővéremnek, küldjenek valamit, amivel aztán mi nem csak egymással társalogtunk, hanem kitelepültünk a közeli Tamás-hegy tetejére is. Kinyílt a világ, megindult az igazi rádiózás SSB-n. Az amatőrvizsga után ex HG2VE Bandi bácsitól kaptamn egy 145 MHz-re áthangolt FM-10-160-at, aztán érkeztek sorban a többi URH és RH rádiók. S itt pár szó erejéig ismét visszautalnék a morzéra. Már felnőtt fejjel, bőven harminc fölött önként jelentkeztem Veszprémben az MHSZ távírász sorványképzésére. Néztek is erősen, hogy mit keres itt ez az idős figura. A célom az volt, hogy elsajátítsam a távírót, ám csalatkoznom kellett, mert ott nem oktatás, hanem katonasztorik mesélése folyt napestig.

Csendélet
– Ha ilyen remek – korszerűen mondva – kapitalista kapcsolatokkal rendelkeztél, nem vetődött föl benned egy komolyabb RH rádió be- vagy megszerzése? Vagy korlátot szabtak az anyagiak?
– Néha pénz sem kellett az ilyesmihez…
– Azért a nyolcvanas években sem hajigálták az ember után ingyen a rádiókat…
– Így van, de azért tudok erre is, arra is példát említeni. Ferihegy mellett lakott egy amatőr – nevét már befedte a feledés -, aki vagy egy tucat, a Mechanikai Laborban gyártott R-1250-et hirdetett. Az én problémám pusztán annyi volt, hogy nem akadt szabad ötezer forintom. A másik végletbe pedig a hajdani Nyugatnémet-országban, azaz NSZK-ban futottam bele. Összebarátkoztam egy rádiógyűjtővel, aki beengedett a padlására is, ahol szó szerint hegyekben álltak a rádiók – köztük egy Grundig Satellit 600-as, az akkori idők csúcsterméke. Odaadta volna ingyen, de egyszerűen nem mertem elhozni. Pedig Budapesten, a Múzeum körúti műszaki bizományiban akkor harmincöt ezer forintért állt kint a kirakatban!
– Őszintén, szégyellted elhozni?
– Elriasztott az esetleges magas VÁM és a sok utánajárás. Tévedés ne essék, a Grundigot nem lehetett zsebre tenni, mint egy pakli cigit, esetleg bedugni a ruhák közé, mint egy üveg jobb konyakot, s ha lebukom, még el is kobozzák. Így végül egy TRIO JENNEN 9R-59 kit (Szerk.: a Kenwood elődje.) mellett tettem le a garast. Fantasztikus élményt jelentett az összeforrasztása.Ez lett az első, SSB vételre alkalmas rádióm.
– Összefoglalásként, mit szeretsz a rádiózásban?
– Egészen elképesztő, hogy valaki tőlem sok száz, ezer kilométerre egy darab dobozból dekódolja azt, amit én Balatonfüredről a légbe küldők – s ez viszont is igaz. Ez egy olyan varázslat, ami gyermekkoromban rabul ejtett, s ma, idős fejjel sem tudok tőle szabadulni. S legyünk őszinték, nem is nagyon akarok…
Ha kérdésed van, Zolinak és nekünk is fölteheted.
Baráti 73!
HA5CBM
Miklós
Military Szakosztály
Zoli gratulálok. Nekem is okoztál kellemes meglepetéseket, pedig én rég óta ismerlek. Barátod. ha3jk Dezső
irigykedem főleg a Volna-K miatt. Évekig vadásztam rá, sikertelenül. Gratula a meglevő darabokhoz. Üdv: Péter
Köszönöm,Péter.