2 plusz 2

Évente körülbelül tízen közülünk, ha rászánják magukat a távíró vizsga abszolválására. Hogy megéri-e nekik közreadni az alábbi sorokat, a válaszom a következő: ha az elkövetkezendő száz évben csak egy amatőrnek is segítségére leszek az alábbi egyszerű kapcsolással, azt sikerként könyvelem el.

Távíró vizsgám előtt én szerencsésnek mondhattam magam, mert HA4AA Andrástól, a vizsgára történő sok segítség mellett, melyet külön most is megköszönök, kaptam egy kis interfészt, amit HG5BVK Károly készített. Ezzel az eszközzel lehetett csatlakoztatni a billentyűt a PC-hez. A CWplayer elnevezésű morze oktató program elindítása után a monitoring funkciót kiválasztva a program a leadott billentyű kombinációkat megjelenítette a képernyőn, nem kis segítséget nyújtva ezzel a vizsgára való felkészülésben.

Most rajtam a sor, hogy tovább adjam a tudás. és mivel HA7GD Dani sikeresen vette az első akadályt, hívójeles amatőrré vált, elhatároztam, hogy építek neki egy ilyen csatlakozót, remélve, hogy a majdani távíró vizsgára való felkészülése során hasznát fogja venni.

Továbbá közreadni tervezem HA5IS István által készített szintén ugyanezt a feladatot ellátó eszköz kapcsolását és megépítésnek folyamatát. Pisti interface-e jóval bonyolultabb, a megépítéséhez nyáklemez készítésének ismerete szükséges, ellenben nemcsak, hogy USB-n keresztül csatlakoztatható, hanem Win 7 alatt is fut, nem csak XP alatt. Itt kell megjegyeznem, hogy a minap HG5CUT Tibivel eldöntöttük, hogy aki mégsem szeretné valamilyen okból kifolyólag elsajátítani a maratás tudományát vagy valamiért nincs rá lehetősége, annak (majdnem) díjmentesen adunk egy elkészített nyáklapot, hogy reá már csak a forrasztgatás örömteli feladata maradhasson. A most bemutatott csatlakozót HA7HF Feri készítette el nekem, én azt csak újraépítem Dani és a cikk kedvéért.
rajz-ha7zf-feri

 Vételezzünk barátoktól, bontásból vagy jelen esetben  a HA5KDR raktár készletéből.
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 -1db 9 pólusú csatlakozót (5-ös láb a test a 6-os a rövid a 8-as a hosszú jel)
-2db 8,2 KOhm-os ellenállást
-2db 104-es =10 x 10 a 4.-en pF = 100nF kerámiakondit
-1db 6,3 mm jack aljzat (vagy olyat, ami a billentyűnkhöz kell)-1db 9V-os elem csatlakozó
a doboz már csak opcionális, de ajánlott.

A 9 pólusú csatlakozó kiosztása elölnézetből: 5-ös láb a test a 6-os a rövid a 8-as pedig a hosszú jel lesz.
dsub-9-polusu-csatlakozo

A szerencsésebbeknek ilyen jut, itt a kondik könnyen elhelyezhetők (mint a képen látszik).
compact-szereles

Aki kevésbé szerencsés, annak ez jut, itt a kondik a madzag túloldalán kapaszkodnak. Még a bekötést is mókolni kellett. Klubszinten ilyet tudtam beszerezni.
egyszeru-kialakitas

A zsineg túloldalán a káosz uralkodik. Nem vagyok rá büszke, de a kapcsolás egyszerűsége jól kivehető.
kaosz-szerelve

Nem a dobozt firkáljuk, egyrészt kevésbé jól látszik, másrészt a maszkoló szalaghoz (Tésa) nem kell firka sem, csak a schubler-rel húzok bele halvány keresztet.  A bemaszkolt felület azért is jó, mert a megszaladt szerszám jó esetben nem hagy nyomot a munkadarabon. A kép kedvéért kiszíneztem az X-et, és nem volt maszkoló szalagom, csak szigetelőszalag.
maszkolas

Az alábbi kép jól példázza a mosogatószivacs alternatív felhasználási területét. Igen a doboz valóban túlméretes, de mentségemre szóljon, csak ez volt itthon, az HA5KDR készletében ennél csak nagyobbak voltak. mosogato-szivacs

Itt egyrészt látható, hogy kisebb dobozban is kivitelezhető (középen), másrészt a HA5IS féle USB-s megoldás is (a kép jobb oldalán).
harom-fele-doboz

Ha elkészültünk, csak csatlakoztassuk a művet a számítógépünkhöz, és már mehet is a gyakorlás.
cw-player-start

Nem minden verziónál lehet El-key-t használni ezzel a megoldással, de a 4.3.3.-tól már lehet. Itt már be lehet állítani a com portot az alábbiak szerint. A 4.0 verziónál még hiányzik ezen opció. A két verzió közötti különbséget próbálom szemléltetni a port menüben.
elkey-beallitasa

Danikám most már csak gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, kell és irány a vizsga! A többieknek jó forrasztgatást!

Legközelebb bemutatom az USB-s interfész, valamint egy morze dekóder elkészítését.
usb-dekoder

 A dekóder ugyan még csak deszka modell, de azért így is jól használható.
dekodolas

Köszönöm, hogy végigolvastad.
73 es dx!

HA5DSA András

Távíró téma megtekintéséhez a fórumon katt ide!

További kontruktőri cikkekhez katt ide!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .