Valahol az erdő mélyén…

Levelet kapni általában öröm. A minap például HA3SR Sándor írt nekünk azért, hogy tudassa, anno, 1977 júniusának elején éppen egy ilyen, R-353-as rádiókészülékkel dolgozott a Gyöngyös közelében fekvő rengetegekből…

“Tartalékosként, 1977 nyarán, június elején dobtak le bennünket Gyöngyös közelében egy erdős területen egy MI-8-as helikopterből. A szolnoki “mélységiek” egy-egy csoportja általában tizenkét-tizenhárom főből állt, s egy-egy kompánia két-két felderítő távírászt foglalt magában. A feladat részeként az ugrás után gyalogolni kellett, majd ezt követte maga a felderítő munka. Az én feladatom az R-353-as állomás rejtett felállításán túl a parancsnok által megírt “fátyolozott” jelentés leadására terjedt ki. Általában úgynevezett ferdesugár antennát használtunk, melyet tájolóval lőttünk be a kellő irányba – például Tiszapüspökibe, ahová a híradók kitelepültek. A sugárzót a Magyar Néphadseregben rendszeresített húskonzerv segítségével húztuk föl a fákra – a hengert egyszerűen rákötöttük az antenna végén lévő damilra, s azt átdobtuk az ágak között. A morze-kódban alkotott csoportokat a kódolóval vittem föl az (alább szemlélhető) acélszalagos rögzítőre, majd azt az R-353-al sugároztam ki az éterbe.

A “Hírközpontban” R-118-as adók és R-1250-es vevők dolgoztak. Az üzeneteinket előre megbeszélt időpontban indítottuk, majd azokat magnóra rögzítették és a visszafejtés érdekében egyszerűen lassabban játszották le. A híradók a laktanyában külön alegységet képeztek, velük legfeljebb a kantinban, kólázgatás közben találkozva-beszélgetve tudtuk megbeszélni, miként sikerült egy-egy kitelepülésünk. Egyébként érdemes megjegyezni, nem nagyon volt panasz a munkánkra. A komplex gyakorlataink a soridőszak alatt három, míg tartalékosként már csak két napot vettek igénybe. Az R-353-at keveset használtam, így nagy tapasztalatokat nem sikerült róla gyűjtenem, de azt el tudom mondani, hogy egy barátságos, könnyen kezelhető rádió. Morzézni a néphadsereg berkeiben tanultam meg, s akkortájt nem okozott gondot a kilencven-százas ütem levétele sem. Egyébként a sorállomány idején a bevetésekre AN-2-es és Li-2-es gépekkel mentünk. Akadt példa arra, amikor egy nagygyakorlat idején felmutattak egy magas hegyre azzal a paranccsal, hogy oda telepítsük az állomásunkat. Az URH munkára az R-352 szolgált, míg a ledobott utánpótlást az R-254-es rádióval kerestük meg, míg a helyszínen RH-ra az R-350M-et vettük igénybe. Az egy hétre való ételt általában elvittük magunkkal, s legfeljebb csak az ivóvízért ballagtunk le a táborba. Néha kergettük a vaddisznókat is… ( 🙂 ) Az ejtőernyős könyvem ma is megvan, olyan harmincöt ugrás szerepel benne. Az étermunka során szinte ugyan azokat a Q-kódokat alkalmaztuk, mint az amatőrök, de a frekvenciák természetesen mások voltak. A felderítést esőben, szélben, fagyban és rekkenő hőségben egyaránt végezni kellett – s mi mindig eleget tettünk a ránk rótt feladatoknak…”

Sándor szavait köszönettel lejegyezte

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .