Nem rosszak a hazai börzék sem – a külföldiek meg még izgalmasabbak! Az alábbi fényrajzokat HA1UK Karesz, győri ápolttársunk rögzítette Eggenfeldenben. Pár árat is közlünk a miheztartás végett…
HiFi torony FuG16z-kből… 🙂
A szomszéd rétje mindig zöldebb – tartja a magyar mondás. Kérdés, mitől az? Lévén, ez a formula azért mélyebb értelmű, mint elsőre tűnik. A “zöldség” ugyanis nem természetes állapota a fűnek, az csak vagy természet által, azaz eső után, vagy a gondozás (munka) révén “állandósul”. Sokat halljuk, hogy bezzeg az osztrákoknál és a németeknél – és tényleg, ott azért akadnak olykor kincsek. (Nota bene itthon is.) E kincsek azonban “drágák” – mármint számunkra. Hiszen legyünk őszinték, egy akármilyen német lomhalomért ezerötszáz euró csak nekünk hangzik szörnyen – annak már kevésbé, aki három-négyezret keres havonta. Persze lehetne ezt még pro és kontra hosszan ragozni, például olyanokkal, hogy Fridiben’ sem csak a minőséget kínálják, hanem akad ott is szemét bőven, de ettől a lényeg nem változik: az ober Enns (túl az Ennsen, magyarul az óperenciás tengeren) az járja – emitt meg ez. Előre leszögezzük, a fotók nem szívfájdalom okozását szolgálják, hanem lehetőséget adnak a gyűjtőknek arra, hogy ilyen irányba is tájékozódjanak. S pláne igaz ez annak fényében, hogy az eszement e(lme)bay-os árakkal összehasonlítva egy osztrák vagy német börze cetlijei “nem kissé” mutatnak jobban, mint az említett digitális kikötő árcédulái…
FuG10 adó és vevő felfüggesztőkeretek – áruk négyszáz euró volt. Nem kapkodták el őket…
Ez délre már el is kelt…
Szemből nézve sem rossz…
Ezerhatszáz – elkelt ez is…
Dettó gazdára talált hatszáz euróért
Unformerek és egy háború utáni Samos
Még pár információ az ápoltaknak: az úgynevezett ötpólusú csatlakozók indulóára százhúsz euró volt, s akadt pár olyan készülék, amit egy múzeum állított ki. Ezek természetesen nem eladóak.
Búcsúzóul pedig itt vannak ezek a reprádiós’ csodák!
Mára ennyi, de hamarosan újra mindenféle, ápoltaknak szóló gyógyírekkel jelentkezünk!
Baráti 73!
HA5CBM
Miklós
Military Szakosztály