Szépen sorban – íme az R/9

Folytatjuk a Magyar Királyi Honvédség rádióállomásait bemutató egyedi sorozatunkat. Jelen írás az R/9-et tárja a közönség elé, aztán befut a legendás R/10. Érdemes visszaolvasni a korábban itt megjelent, gyakorta teljesen újat mondó és nem egy kérdést végre tisztába tevő darabokat azért, hogy totális képünk legyen a témában. Túlzás nélkül állíthatjuk, az R/9-el is tovább oszlatjuk a múltat fedő homályt… 🙂

R9

A HTI 1943-as könyvében így néz ki a gépkocsiból kiszerelt és a Standard által gyártott R/9-es rádióállomás

Az R/9-es berendezést elsősorban a fővezérség és a kikülönített hadseregek között alkalmazták, de a repülődandárok rádióirány-mérésével is együtt tudott működni. Szervezetszerűen a főparancsnoksághoz volt beosztva.

R9-kocsi

Íme az R/9 kocsi a kétkerekű utánfutóval, amely az áramforrást rejtette magában. A fénykép mind a netről, mind a magyar hadtörténelemmel foglalkozó könyvek lapjairól ismerős lehet – ám a fotó(k)hoz fűzött aláírások általában sajnos hibásak.  (Akad, aki R/8-ként, más R/10-ként, megint más R/17-ként hivatkozik rá.) A HTI könyve azonban egyértelműen jelzi és igazolja, mit szemlélhetünk a mai Petőfi Laktanya udvarán. 🙂

A három fokozatú vezérelt, úgynevezett villanó kvarccal hitelesíthető adó antennaköri teljesítménye távíró üzemnél ötszáz, távbeszélőben kétszázötven Watt volt. A Heising rendszerrel modulált adó hullámterjedelme százötventől hatszáz KHz-ig, a hét csöves szuper vevőé hetvenöttől háromezer KHz-ig terjedt.

R9-kapcs01

Az R/9 adó kapcsolási rajza

A rádióállomás síkon jó terjedési viszonyok között ötszáz kilométerre tudott elszólni. A készülékeket gépkocsin szállították, míg az áramforrást egy kétkerekű utánfutóba szerelték. Táplálása vagy a generátorról, és/vagy az egy/három fázisú hálózatról történt. A teljes áramfelvétel elérte a 2,5 kilowattot. Hazai gyár, a Standard állította elő, de pótlása már más rádióállomással történt. Összesen négy darabot rendszeresítettek, ára az 1943-as HTI könyv szerint 1938-ban hatvanezer-nyolcszáznegyven pengőt tett ki. A nyolc fős személyzet háromnegyed óra alatt tudta telepíteni. Az R/9 méretét és az egyes blokkok tömegét az e cikk zárásaként szereplő fotóról olvashatjuk le. Az adó egy 17,5 méteres T-antennára dolgozott, amelynek feszesen kifeszített ellensúlyát a gondosan földbe vert cövekek tartották egy méter magasan.

72

Egy eredeti oldal a HTI könyvéből, amely egyben az adatokat is tartalmazza

Mára ennyi fért bele, de várhatóan holnap érkezik a folytatás az R/10 “személyében”. Ha kevesellted a cikket, gondolj arra, hogy korábban még ennyit sem lehetett tudni az R/9-ről… 🙂

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .