R-130 Hangoló és ami mögötte van – HG6PTZ Tamás Om írása

Üdv, Dr Om’s!

Jó játék mikor az Om egy másiktól kisegítés képen kap kölcsön egy “lomot”.
Jó mert olyan gyermeki lelkesedést vált ki amit már cirka harmincöt éve nem érzett. A “lom” amúgy sokaknak ismerős lehet – hiszen az nem más, mint egy R-130 katonai adó-vevő hangoló egysége, amely egy Sun SDR2 Pro-t fog kiszolgálni.

R130 Belső, mert kívülről mindenki ismeri 😀

Kellet a takarítás hiszen a technika nem éppen mai, konkrétan 1988-as születésű, ha jól értem a jeleket. A finomhangoló tengelyén az idő kikeményítette a kenőanyagot, ezt kellet eltávolítani, ehhez a rémesen vicces “Külsőleg” feliratú patikaüvegben tárolt kilencvennyolc százalékos alkoholt vetettem be.

A tengelytisztítása után elég érdekes hangja lett a forgatásra:

Közösségi csevegés után és egy kis teflonos kenőanyag segítségével már jó lett:

Miután elkészült és össze is lett szerelve, bekerült a helyére, kábelek és egyéb apróságok csatlakoztatása után már indult is a mérés. A vizsgálódásban egy DG8SAQ féle VNA volt a segítségemre.
A mérendő antenna egy úgynevezett Multi dipól, ami jelenleg kicsit inverted formában van a kertben kifeszítve durván öt méter középső és 1,6 méter oldalsó magassággal.

Nem éppen ideálisak az értékek.

Tíz sáv látható a képen, nos az antennában jelenleg öt sáv van, fizikailag, tehát korántsem ideális a helyzet. A Sun SDR2 Pro nem tartalmaz antennahangolót, így mindenképp kell valami, hát így került a képbe az R-130 egysége.
A méréseket képernyőképekben mutatom meg.

160M Sávközepe

160M Hangolás

Mint látható a 80M esetében két beállítás is volt, a második a meggyőzőbb

80M Hangolás

40M Sávközepe

40M Hangolás

20M Sávközepe

20M Hangolás

17M Sávközép, itt már nem kell hangolni a sávon belül

15M Sávközép, hangolásra itt sincs szükség

12M Sávközepe

10M Sávközepe, ezt nagyon nehezen sikerült megtalálni

10M Hangolás, mert kell.

Mint látható, minden sávon lehet kezdeni valamit az antennával, persze ezek száraz mérési eredmények, és ettől egy QSO sem biztosított. De az a teszt is el fog jönni…

Baráti 73!

HG6PTZ

Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .