A HA5KDR-ben nem csak mokka’ és kaczagás az élet – sokat is kell dolgozni. Na, persze nem csak ez van – de például a mostani klubnapot erősen megnyomta a banda. Alant jön a képes beszámoló…
Kis ideje nem jelentkeztünk – de ennek több oka van. Egyrészt a kedd nagyon munkásra sikeredett, másrészt szerdán és csütörtökön amerikai tartalékos tiszteket fogadtunk és kalauzoltunk, harmadrészt ma, azaz szombaton meg a csapat nagy része az Őzike utcában szorgoskodott. Az alábbi beszámoló a keddről született – sok kép, kevés szöveg.
In medias res, azaz a közepébe vágva: volt egy kis átviteltechnika, amikor is a súlyos rack-szekrények az eddigi helyükről elgurultak máshová. Persze nem maguktól, hanem némi segítséggel – a fenti fényrajzon Stewart, HA2EBA Pista és HA5SPA Péter fia, Levente látható. Külön meg kell említeni, hogy Pista és Levente nem tagjaink, ennek ellenére önként, minden kényszer nélkül fogták meg a munka végét. S ezért hatalmas köszönet illeti mind a két ifjút! 🙂
Fentebb a büszke apa és fia szemlélhető. 🙂 Levente tényleg megnyomta a gombot, sőt, csütörtökön az amerikai tartalékos tisztek látogatását is végigkísérte. No, de vissza a keddre…
…ami alapvetően úgy indult, hogy HA8BIT Peti seprűt ragadt, aztán az érkezők már nem gondolhatták azt, hogy megússzák munka nélkül. 🙂
S ha már söprés, tekintsük meg ezt, a témához szorosan kapcsolódó fényrajzot, illetve ezt…
…és emezt. A kép pólós kolléga Csaba, aki szintén nem klubtag, de dettó kérdés nélkül segített. Csabánk egyébként lelkes és jeles ápolt, akiről egyebek mellett itt is megemlékeztünk az örök rádió-szerelem kapcsán. 🙂
Természetesen ha már ennyien ott jártunk, a pincerészben is nyomtunk egy kevés rendet! A lomhalmok egy részét az egyik helyiségből átvittük a másikba, míg a felszabadult helyre meg levittünk mást, továbbá várjuk a többi katonai rádiót a külső D-1-es raktárból. (Ennek kapcsán lásd a nyitóképet.) A fenti fotón Stewart és HA4AA András szemlélhető.
Miként azt “köztudomású”, ahol a Határőrség feliratú Lada Niva géperejű jármű feltűnik, ott valahol Anga Bandi barátunkra is rálelhetünk. És igen, jól gondoljátok, Andris is ott volt most kedden s nem megvetendő izomerejét bevetve segített a rendrakásban és a nem éppen digitális átviteltechnikában. 🙂
Mivel az alsó ojjektumban’ felszabadultak némi terek, hozzá tudtunk férni a DJA-6-os vízszintes, három méteres légvédelmi távmérőhöz. Megnéztük, talán hamarosan össze is rakjuk megint.
Aztán persze ideiglenesen rátettünk a ládákra ezt-azt, de tényleg csak ideiglenesen.
Persze rádióklub révén az étermunkára is jutott idő – ebben HA8HL Lajos jeleskedett.
Fontos megjegyezni, nem oly rég HA8BIT Peti társaságban nem kevés munkával takarított egy nagyot az Őzikei utcai QTH-n. A rend ilyen volt, s reméljük, meg is marad még sokáig. A maieseményekről is lesz hamarosan egy képes beszámoló, de előtte még megemlékezünk az amerikai diákokról is. Persze csak ahogy az időnk engedi – de igyekezni fogunk, ezt ígérhetjük.
73!
a HA5KDR kollektívája