Munkás kedd :)

A HA5KDR-ben nem csak mokka’ és kaczagás az élet – sokat is kell dolgozni. Na, persze nem csak ez van – de például a mostani klubnapot erősen megnyomta a banda. Alant jön a képes beszámoló…

7b3473bf-eb35-4a74-a23f-605313d07016

Kis ideje nem jelentkeztünk – de ennek több oka van. Egyrészt a kedd nagyon munkásra sikeredett, másrészt szerdán és csütörtökön amerikai tartalékos tiszteket fogadtunk és kalauzoltunk, harmadrészt ma, azaz szombaton meg a csapat nagy része az Őzike utcában szorgoskodott. Az alábbi beszámoló a keddről született – sok kép, kevés szöveg.

f99c0abc-93aa-4010-a321-78b7e7e81733

In medias res, azaz a közepébe vágva: volt egy kis átviteltechnika, amikor is a súlyos rack-szekrények az eddigi helyükről elgurultak máshová. Persze nem maguktól, hanem némi segítséggel – a fenti fényrajzon Stewart, HA2EBA Pista és HA5SPA Péter fia, Levente látható. Külön meg kell említeni, hogy Pista és Levente nem tagjaink, ennek ellenére önként, minden kényszer nélkül fogták meg a munka végét. S ezért hatalmas köszönet illeti mind a két ifjút! 🙂

ebb05492-5344-4ec1-85e1-c52cb2c725c5

Fentebb a büszke apa és fia szemlélhető. 🙂 Levente tényleg megnyomta a gombot, sőt, csütörtökön az amerikai tartalékos tisztek látogatását is végigkísérte. No, de vissza a keddre…

ea473688-4155-4c94-a7cc-3728a26ce6e7

…ami alapvetően úgy indult, hogy HA8BIT Peti seprűt ragadt, aztán az érkezők már nem gondolhatták azt, hogy megússzák munka nélkül. 🙂

d35bf3c4-f18e-4408-8272-d77ba3b3133c

S ha már söprés, tekintsük meg ezt, a témához szorosan kapcsolódó fényrajzot, illetve ezt…

3cd53a67-a38e-4296-a8ad-2f1ce98059ec

…és emezt. A kép pólós kolléga Csaba, aki szintén nem klubtag, de dettó kérdés nélkül segített. Csabánk egyébként lelkes és jeles ápolt, akiről egyebek mellett itt is megemlékeztünk az örök rádió-szerelem kapcsán. 🙂

3bb5e7c2-7429-474f-9630-90cf78b65a27

680ab559-164e-48d6-9b70-8818b5d57c69

Természetesen ha már ennyien ott jártunk, a pincerészben is nyomtunk egy kevés rendet! A lomhalmok egy részét az egyik helyiségből átvittük a másikba, míg a felszabadult helyre meg levittünk mást, továbbá várjuk a többi katonai rádiót a külső D-1-es raktárból. (Ennek kapcsán lásd a nyitóképet.) A fenti fotón Stewart és HA4AA András szemlélhető.

15c94b06-b64f-43af-8774-1782530c4550

277b2bd6-d7c7-46c0-b355-e0cde188f836

Miként azt “köztudomású”, ahol a Határőrség feliratú Lada Niva géperejű jármű feltűnik, ott valahol Anga Bandi barátunkra is rálelhetünk. És igen, jól gondoljátok, Andris is ott volt most kedden s nem megvetendő izomerejét bevetve segített a rendrakásban és a nem éppen digitális átviteltechnikában. 🙂

b7ade0ac-52e5-43d6-a420-a9c4cdb35e0f

Mivel az alsó ojjektumban’ felszabadultak némi terek, hozzá tudtunk férni a DJA-6-os vízszintes, három méteres légvédelmi távmérőhöz. Megnéztük, talán hamarosan össze is rakjuk megint.

09c6146e-1972-449e-918f-9409fcc20691

Aztán persze ideiglenesen rátettünk a ládákra ezt-azt, de tényleg csak ideiglenesen.

81ae3cd1-106c-4597-b510-edaed41037a8Persze rádióklub révén az étermunkára is jutott idő – ebben HA8HL Lajos jeleskedett.

3d45ea65-8251-4be0-904c-9b9ad8f034f4

Fontos megjegyezni, nem oly rég HA8BIT Peti társaságban nem kevés munkával takarított egy nagyot az Őzikei utcai QTH-n. A rend ilyen volt, s reméljük, meg is marad még sokáig. A maieseményekről is lesz hamarosan egy képes beszámoló, de előtte még megemlékezünk az amerikai diákokról is. Persze csak ahogy az időnk engedi – de igyekezni fogunk, ezt ígérhetjük.

73!

a HA5KDR kollektívája

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..