Fessük vagy sem – néhány gondolat a FuG10Ek kapcsán…

Megírtuk ugye a minap, hogy Vannak még csodák – nos, ez itt semmi más, mint néhány szép fénykép és pár gondolat a Malév felirattal ellátott keretes FuG10Ek RH vevőről.

Pucolás és javítás céljából megbontva. A nosztalgikus érzeteket keltő Malév leltári alucetli a keret jobb fölső sarkában díszlik!

Mire jó a XXI. század közepén egy második világháborús RH repvevő? Dísznek például remekül megteszi, de arra is tökéletes, hogy a kislányom rátegye a poharát, a szárítandó zokniját vagy valamelyik éppen virágzó szobanövényünket. Persze léteznek “hardkorabb megoldások” is, jelesül olyan amateur arcok, akik ilyen vackokkal szeretnek – mit szeretnek: imádnak – rádiózni. (Kár lenne tagadni: aki írta, ide sorol… ) Hollandiában múlatja napjait például egy olyan fazon, aki egy német FeldHell berendezéssel, egy Wehrmacht adóval és egy Köln E52b vevővel nyomul az éterben. Persze ott könnyű ugrálni, ahol X ezer a lomhalom és X+másfél-kettő ezer a bevétel. Nekünk ugye az X is a savanyú a szőlő kategóriába esik – de hát ez van. Továbbá vigasztalhat a tudat, hogy a képen látható modifikációból mindössze kettő ismert – s ezek is idehaza tartózkodnak. (S ha a tulajokon múlik, ez az állapot így is marad.)

Messziről nézve távolinak látszik…

No, de térjünk végre a lényegre: Önök mit mondanának? Legyen teljes felújítás vagy eleve csók’, ahogy kiadták a külső D-12-es raktárból? A lényeg csak annyi, hogy megbízhatóan dűtse’ magából a jelet és ne üsse agyon a kétszáztíz Voltos anód egyen-nagyfesze a felhasználót? (No és az sem egy oltári hátrány, ha épek maradnak a bendőjében az uborkásüvegek…)

Érdemes megfigyelni a színeket: a fotó ugyan nem jól adja vissza, de az 1943-as gyártású FuG10Ek vevő is pont olyan Wehrmacht-szürkében pompázik, mint a kerete – persze ezzel nem azt állítjuk, hogy mindkettő háború előtti, de azt sem hisszük, hogy kizárólag 1945 utáni öszvér lehet…

Mint a fenti fényrajzokról is szabadon leolvasható, e német lomhalom csöppet viharvert állapotban leledzik. A “csodás” cikk után persze kaptunk privátban hideget-meleget – ami praktikusan annyit tesz, akad ki az anyagyilkosok közé utalt minket azért, mert nem vagyunk hajlandóak a felújításra, míg mások szuperlatívuszokban emlegették a nevünket, hogy van “merszünk” e két masinát úgy megőrizni az utókornak, ahogy előkerült.

A hangfrekvencia kivezetése kétségtelenül nem túl elegáns, de mivel a szükséges törőcsatlakozó jelenleg “égen-földön” nem érhető el, jobb híján megteszi… A HF kimenet amúgy kényelmesebben, magán a tápegységül szolgáló házon jobb oldalt is elérhető. Ide persze nagy, több kiloohmos ellenállású füles dukál!

A kérdés (értsd: maradjon vagy újítsuk föl) eldöntése amúgy roppant nehéz, s teljes súlyában (szerintünk) csak az tudja átérezni, aki már komolyabb darabszámú gyűjtemény fölött diszponál. Mielőtt páran az elgurult gyógyszerüket kezdenék keresni, kellő nyomatékkal hangsúlyozzuk: ezzel véletlenül sem arra utalunk, hogy a kezdő hobbistát ezen idegőrlő gond eleve elkerüli – pusztán jelezzük, az ember általában először örül, hogy végre van valamije, s tízből kilencszer kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a hajdani német RAL kódokat nézegesse, ezt követően Újpestre szaladgáljon speciális kinézetű és állagú festékeket kevertetni, azt palackba (alkoholistáknak: ballonba) töltetni majd a tartalmat valami szellős helyen a fémre mart felületre fölfújni.

Szerintünk el kell érni egy szintet – mind korban, mind tudásban, mind hozzáállásban ahhoz, hogy erről felelősen határozhassunk – illetve a problémán elkezdjük komolyabban járatni az agytekervényeinket.

Talán már “lejött”, mi úgy véljük, ha egy katonai lomhalom nem vállalhatatlanul randa és összekarcolt, akkor maradjon olyformán, ahogy érkezett. A történelem üzenete véletlenül sem a sterilitás – effélében csak a bolondok hisznek. Tartjuk azt is, hogy a kopás – illetve annak legalább egy szelete – a háborús/katonai múlt velejárója. Ahol hullott a forgács, ott nem őrződött meg semmi épen, sőt, örüljünk, hogy az a kevés, ami legalább itt maradt nekünk, így néz ki, s nem rosszabbul.

Értik, ugye?

Summa summarum: a harcolt-használt kinézet nekünk (általában) jobban bejön, mint az érintetlen gyöngyház-kivitel. Természetesen az 1990-es gyártású Videoton R-134-es adó-vevőt nem fogjuk soha szándékosan összekarcolni vagy mattítani – ám akkor sem rohanunk majd rögvest a restaurátorműhelybe, ha a használat közben itt-ott lekopik a festék vagy elfárad a kapcsolóra húzott gumiszigetelés.

S zárásként érdemes közbeszúrni, korunkban külön szakma született arra, hogy valamit először patentre helyrehoznak és utána öregítik, harciasítják. (Lásd sisakok, eredeti és repró egyenruhák…) A német/magyar rádiók többségénél erre nincs szükség. Nem állítjuk, hogy szerencsére – de mégis szerencsére.

S mivel az a FuG10Ek kimondottan szép, elégnek ítéltük nagynyomású kifújást, az alapos porecsetelést majd az olajjal való vékony lekenést. Persze ha Te másként vélekedsz, azt is el tudjuk fogadni.

 

Mára ennyi fért bele, de holnap talán már tényleg befut az R/10. Ha türelmetlenkedsz, kérünk gondolj arra, hogy a kutatómunka és a cikkírás időt vesz igénybe.

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály