Don-kanyar

2012. június 16.

Tisztelt Rádióamatőr Barátunk!

Mielőtt elolvasod ezt a posztot, kérlek szánj pár percet az alábbi cikkre. Így megérted, pontosan miről szól expedíciónk.

Magyar Hírlap. Boris és Serge

A HA5KDR Budapest Fővárosi Rádióamatőr Klub csapata nagy lépésre szánta el magát, s úgy döntött, a hetven éves évforduló alkalmából megkísérel bejelentkezni a Don-folyó partjáról, egy olyan városból, amelyben 1942-43-ban elődeink is harcoltak. Liski a 2. Magyar hadsereg legdélibb védősávjában fekszik, ottani barátaink megengedték nekünk, hogy használjuk az állomásukat.

Kérlek, vedd figyelembe, ez az alkalom a tisztelgésé, azaz nem azért megyünk oda, hogy ezerszám gyártsuk az összeköttetéseket – ám ez természetesen nem azt jelenti, hogy az egyes periódusok szünetében ne válthatnánk pár szót.

Ám kérlek, vedd figyelembe, hogy elsődleges célunk a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal fölvenni a kapcsolatot, hogy az oda látogató polgároknak a kommunikáció és a „történelem” valódi élményét nyújtsuk. Azaz arra kérünk, légy türelemmel, amíg sorra kerülsz.

Kérlek, drukkolj nekünk, hogy ez a páratlan kapcsolat létrejöhessen, s a fizika kegyes legyen hozzánk!

Az összeköttetések tervezett rendje a magyarországi (!) időszámítás szerint: (UTC +2 óra!)

  • 8.30 (Várható TV fölvétel)
  • 10.00 (Múzeum nyitás)
  • 11.00
  • 12.00
  • 13.00
  • 14.00 (program zárása)

Adásrend a HM HIM és Liski között – a 00 MINDIG A fentebb látható TERVEZETT időpontok kezdetét JELENTI!

  1. 00-05 7.085 KHz +/- 15 KHz
  2. 05-10 14.320 KHz +/- 15 KHz
  3. 10-15 14.250 Khz
  4. 15-20 21.420 KHz +/- 15 KHz
  5. Opcionálisan 28.530 KHz +/- 15 KHz

Az 5 perces periódusok fölosztása:

  • Liski: 00-01
  •  HIM: 01-02
  •  Liski: 02-03
  •  HIM: 03-04
  •  Liski: 04-05

Kéretik a forgalmazási rendet szigorúan betartani! Az USB és az LSB a katonai rádiók miatt szabadon váltható – azaz én mindig az adott sávra általában használt üzemmóddal fogom kezdeni a munkát, de ha összejöttünk, igény szerint átváltok az ellenkezőre is.

HA VALAMI VÁLTOZÁS VAN ODAKINT, KÜLDÖK EGY LEVELET!

Baráti 73!  A HA5KDR csapata nevében ölel

HG5CUT Tibor, HA7PC Karesz, HA5TO Márton, HA5IC Balázs, HA5ZF Feri, HA5OT Ottó és HA5CBM Miklós

——————————————–
2012. június 19.

Sziasztok! Helyzetjelentés Voronyezsből.

Mikiék egészségesen megérkeztek. A szállással adódott némi gond, a lefoglalt szállodát rendőrök szállták meg, így a vengerszkájá gyelegácijá más szállodákban lakik – az ottani amatőrök segítségével.
Alex szerint a szervezők baltázták el a dolgot, de mint az lenni szokott, az amatőrök segítenek egymásnak.
üdv: Karesz HA7PC

DEAR KAROLY,
Miklos and all the group have arrived to Voronezh. We have met them and as for amateur activities, we have prepared a mobile position for Miklos for his work from the ex-front line (about 150 km to the south from the city of Voronezh) on June 21, on 20 and 15 m bands, starting at about 8 hours Hungarian time.
All members of the group are healthy. No serious problems, though the situation with the hotel was a bit too complicated and they finally went to sleep in three different hotels. It is the fault of those who has organized the visit. Nevertheless we (I mean HAMs) will help Miklos in his work here.
That is, I suppose, some useful information to you.

Best wishes and 73s
ALEX, RO5O     ALEXANDER GRIBANOV.

——————————————
2012. június 20.

A HM HIM-ben a Gondos László kapcsolattartó személlyel még egy utolsó telefont megejtettünk, minden a tervek szerint megy, holnap reggel várnak minket!
——————————————-
2012. június 21.

A HIM udvarán már reggel 6 óra után kezdtünk gyülekezni. Megérkezett a nap főszereplője is az R-142 rádiósállomás is. RH antenák telepítése, készülékek lepróbálása után a MTVA stábja is megérkezett. A 8.30-as kezdés eltolódott 8.45-re és össz kb 3 (!) azaz három perces volt a kapcsolás. Ez idő alatt a mi állomásunk direktben lett véve, azonban a korai időpont miatt Miki még nem volt túl jól hallható. Azért a TV-sek szerint a “feeling” átjött. Sajnos ez esetben nem a célszerűség, hanem a műsor, a tévés megfontolás számított. Rá fél órára (és onnan kezdve folyamatosan délután 1-ig – Miki 59-cel volt jelen, néha egy kis QSB-vel, ami nem volt számottevő. Az HIM-beli ott létünkről egy jó kis ÖSSZEÁLLÍTÁS kerekedhetett volna, így élőben egy picit szájhúzós lett. Ennyit e tévéről.

MINDEN, ami az után történt…. az maga a csoda.

Дорогие друзья!  Я рад приветствовать Вас из будапештского Военного музея.  От всего сердца желаю, чтобы эта необычная радиосвязь послужила делу мира и дружбы между русским и венгерским народами.  Я хотел бы, чтобы научившись на уроках трагического прошлого мы никогда больше не воевали друг с другом.  И под знаком этого я протягиваю Вам руку, обнимаю Вас из далекого Будапешта и выражаю благодарность, что дали возможность нашему другу установить с Вами отношения.

С уважением Миклош Андраш Лазин Журналист, редактор рубрики «наука» газеты «Мадьяр Хирлап»

És magyarul is hogy, mindenki számára érthető legyen:

Kedves Barátaim! Szeretettel üdvözöllek titeket a budapesti hadimúzeumból. Tiszta szívből kívánom, hogy ez a rendhagyó rádiós összeköttetés is szolgálja az orosz és a magyar nép közötti békét és barátságot. Szeretném, hogy a tragikus múltból tanulva soha többé ne háborúzzunk. Ennek jegyében nyújtom kezemet, ölelő karjaimat felétek innét, a távoli Budapestről, s egyben köszönöm, hogy barátunknak lehetőséget adtatok, hogy fölvehesse tőletek a kapcsolatot velünk.

Miki elcsukló, megilletődött hangja, a mi izgalmunk, minden, amit az ottani amatőrtársak, mondhatom barátaink tettek a sikerért…. na evvel várjuk meg Mikit…. Előre csak annyit – háromszor könnyezett a meghatottságtól.
Az, amit Alexék tettek.. tényleg példaértékű. Letelepítettek egy – QRP-nek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető – rádióamatőr állomást a “semmi” – a puszta közepén….
Úgy 13 óra környékén Miki már bevallotta, hogy a 70(!) fokos vodka, amivel kínálják azért teszi a dolgát..
Úgy nagyjából ekkor köszöntünk el, mi bontottunk, kint nem tudom meddig maradtak még a fiúk.

Összességében teljesen jól sikerült a mai kitelepülés.

Honlapunkon további képek találhatók a rádiós kapcsolatról.
Воронежское РО СРР принимало делегацию из Венгрии
A Honvédelem .hu cikkét is érdemes elolvasni.

Youtube videó előzetes

Az MTV1 reggeli adása. Tekerj bele, 2:20:50-tól kapcsolás a HIM-be.

————————————————–
2012. június 28.  11:10

Most beszéltem Mikivel telefonon, megérkeztek!   Tibor hg5cut
————————————————–
2012. június 28.  12:19

Tanúsítom. Ma 10:50-kor begördült a Taurus vontatta szerelvény. HA5CD Csabi és én vártuk Mikit, Minden rendben van .   Karcsi ha7pc
————————————————-
2012. július …

Ötletként felmerült a kérés hogy, egy későbbi időpontban a HIM-ben élménybeszámolót tartsanak a doni emléktúra résztvevői.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .