Halasztódott a start!

HA5IKS Pisti a minap remek cikkben foglalta össze a műholdvilág legfrissebb, amateurokat is érintő híreit. Mivel klubtársunk élénken érdeklődik a téma iránt, ezért fokozottan figyeli a híreket. Íme a legfrissebb információk:

Az SSO-A mai indítását elhalasztották, ugyanis a SpaceX további ellenőrzések végrehajtását rendelte el a Falcon 9-es rakétán. Mint bizonyára tudjátok, a SpaceX cég rakétái újrafelhasználhatóak, persze csak a megfelelő ellenőrzés és tesztek után. Feltételezhetően egy újrafelhasznált komponens ismételt ellenőrzését rendelhették most el, a múlt héten kedden történt próbaindítás tapasztalatai alapján. A tényleges fellövés előtt ugyanis még hasznos teher nélkül kipróbálják a rakéta hajtóműveket egy rövid időre. Az előző fellövés sem volt olyan régen, 17-én indítottak el egy ugyanilyen rakétát Cape Canavarel-ből, teljes sikerrel. A következő indítási kísérlet dátumát még nem határozták meg, de bizonyosan nem indítanak november 22 előtt. A legfrissebb hírekből az is kiderült, hogy mégsem lesz a fedélzeten 70-nél több műhold, ugyanis több példány nem készült el időre, így azokat súlymakettel helyettesítik, hogy a már jóelőre kiszámolt paramétereket ne kelljen módosítani. A mennyiség így sem csekély, még mindig bőven 60 felett van az indítandó űreszközök száma. Érdekesség, hogy ha még indítás előtt azt tapasztalják, hogy valamelyik műhold meghibásodott, az indítást emiatt nem halasztják el! Egy hiba miatt nem akarják a többi műhold sikerét tovább hátráltatni. Végülis érthető!
Remélhetőleg már csak néhány nap, és lehet szondázni a világűrt!

72 de HA5IKS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .