Túl a félidőn – R-20 III. fejezet

Meglepő érdeklődést váltott ki az R-20-ról (illetve úgy általában a katonai rádiókról) szóló sorozatunk. Ismerős és soha nem látott-hallott ápoltak „jelkeznek” tömegével, s kérnek tanácsot/alkatrészt/leírást saját lomhalmuk feltámasztására. A közösségi oldalakon tűzoltó és tanár ad egymásnak tanácsot, miként kell az R-10-et bekötni – s így tovább a végtelenségig. Részünkről a modern technikáról szóló cikkek elkészítését meghagyjuk a szakértőknek, s maradunk az antikvitásoknál. Igaz, a szó klasszikus értelmében véve ezekhez sem értünk – ellenben élvezettel szeretünk írni róluk. (Fogjuk föl ezt egyfajta mentségnek, ha kérhetjük. 🙂 ) Az pedig külön hab a tortán, hogy ezek az öreg masinériák – lásd a Military Szakosztály előző bejegyzését – meglepően tisztán képesek szólni az éterben. (Igen-igen, előbb-utóbb a többit is beröffentjük, a QSO-ról pedig videót gyártunk.) A cikk Dénes (HA8BDE), Tamás (HA5IT), klubtársunk – és nem mellékesen kisleányom – Husibabócza valamint kisebb részt a magam munkája nyomán született. A bevezető végére pedig a szokott galériát is mellékeljük, mert tudjuk, igény van rá gazdagon…

Egy R-20T és egy R-20 – vajon a T mit takar? 🙂 (HA5IT)

A múlt számban ígért műszer. Ugye milyen csinos? 🙂 (Mint szemlélhető, a fotó a radiomuseum.hu oldalról származik – ám ha lejjebb tekersz, láthatod Tamás eredeti darabját…

Műszer by HA5IT

Ha ilyet találsz, vedd meg azonnal. Nem baj, ha relatíve sokat kérnek érte, mert ebből már nem lesz több, csak kevesebb… (HA5IT)

Érdemes szót ejteni a forgókondenzátorokról. Az RBM-ben (amit már szemlélhettübk eleget az elmúlt két részben) úgy a vevő, mint az adó rezgőkörökben külön hármas-forgókondenzátor végzi a hangolást és az antennára hangolást is forgókondenzátorral oldották meg.
Az R-20-nál egy közös négyes-forgót alkalmaztak, ez közelítőleg szinkronban angolta az adót és a vevőt, az antenna kihangolásánál azonban „megtakarították” a forgókondenzátort és egy tekercsben mozgatott fémdugóval végezték a hangolást. Bár ez – mint Dénes írja – jól működött, szegényes és veszteséges megoldásnak tűnik.

Egyes verzió (HA5IT)

Kettes változat. Hát nem gyönyörű kifejezés az Mc? 🙂

Ugye már tudni szeretnétek, mi az R-20T?

Rögvest kiderül! 🙂

Hasonló a nagyító-optika, ami a skála leolvasást könnyítette, majdnem azonosak a fogantyúk, melyekkel ki lehetett emelni a készüléket a dobozából és hasonló a kimenő teljesítmény, 0,8-egy Watt. A kézibeszélő csatlakozót  lemásolták, de a telep csatlakozót, mely az RBM-nél szinte teljesen azonos a kézibeszélő csatlakozóval, megváltoztatták, majd később teljesen elhagyták. Mint említettük az RBM-nél különálló, külön hangolható rezgőkörök szolgálták az adót és a vevőt. Frekvenciájuk leolvasása is külön skálán történt. Ez lehetővé tett olyan üzemet, ahol a vétel és adás más frekvencián történt, például reléállomásként történő felhasználást, bár a használók, ilyen kis teljesítmény mellett ettől az alkalmazástól nyilván eltekintettek.

QSO-ra felkészülni! (HA5IT)

Nem vált be az R-20-ban (és R-10-ben sem) a miniatűr telepes csövek alkalmazása. A készülékben bőven volt hely nagyobb csöveknek, és a Tungsramnak volt egy jóval masszívabb, D-25-ös sorozatszámú fejlesztése, melyet csak nagyon elvétve alkalmaztak. 1951-ben azonban az új miniatűr csöveket kellett alkalmazni, mert a Tungsramnál ezek voltak gyártásban.
A miniatűr csövek rosszul bírták az ütéseket és a hirtelen hőmérséklet-változásokat, gyakran széttörtek, gázosodtak. Katonai alkalmazásuk nem volt szerencsés, a későbbi (R-105 stb.) készülékeknél fel sem merült ilyenek alkalmazása.
A készülék hangolása meglehetősen komplikált volt: kristály-oszcillátorral először a vevőt, majd a vevőhöz az adót kellett hangolni. Az oszcillátorban alkalmazott különböző hőfoktényezőjű kerámia kondenzátorok (Rosalt 40 és Rosalt 90) ellenére a frekvencia gyakran elmászott és az ellenállomást a kereső kondenzátorral kellett megkeresni.
Az üzemmód kapcsoló feleslegesen komplikáltra sikerült, kapcsolta a fűtést és az anódfeszültséget, külön a kristály-oszcillátort, a szűkítő sávszűrőt, távíró oszcillátort, hangolásnál az adót stb. Mindez jelentős hibalehetőséget adott, a körzetkapcsoló 4×2 áramkörétől függetlenül további öt Jaxley tárcsán még tíz áramkört vett igénybe.

Mondhatjuk úgy is, innét folytatjuk – mármint Dénessel. Ám addig is, míg a következő cikk felkerül a honlapra, lássuk végre, mi a pék szösze az az R-20T?

Nagyon kevesen tudják, de az R-20-nak létezik egy úgynevezett málhadoboza, amelyben ott lakik az összes olyan plusz apróság, amely a rádiókészülék üzemeltetéséhez szükségeltetik.

Levett fedéllel állunk előtted – R-20T (HA5IT)

Fentről lefelé: gumizsák, vászontáska, száraztelep.

Tündérkék a gumizsákból… (HA5IT)

Sajnos igaz, a T tartalmát ha nem is lehetetlen, de rendkívül nehéz összevadászni. Tamásnak is ráment sok-sok esztendeje és ősz hajszála, mire meglett a teljes készlet.

Viszont ha az ember személyesen (is) látja az eredményt, egy másodpercig sem kételkedik a befektetett energia hasznát illetően.

Eredeti izzótartó echte lámpákkal… (HA5IT)

Ha látsz valahol a börzén, ne hagyj ott, azonnal vegyél meg! Ugyan három kívánságodat nem teljesítem, de jól mutatok majd egy kiállításon vagy a többi ápolt húházása közben a kezedben… 🙂 (HA5IT)

Nézzük, mi van még? (Persze nem mindent mutatunk most meg, mert gondolni kell a negyedik részre is…)

A T fedele. Nem is hinné az ember, mi várja őt belül… (HA5IT)

Színváltós lámpa, 4,5 Voltos eredeti telep és egy titokzatos fedél.

Ez bizony, egy pótszelence a fedél mögött! (HA5IT)

Fontos közbeszúrni, Tamás véleménye szerint súlyos tervezési-technológiai hiba volt, hogy a pótszelence fedelét nem rögzítették lánccal a T házához. Ennek következtében ez volt az első, ami elveszett… 🙁

Amikor Tamás hozzájutott a maga dobozához, konstatálta, hogy nincs meg a kupak, így elment egy fémnyomóhoz a pontos méretekkel, s legyártatta a hiányzó darabot.

Hiába no, akadnak, akik komolyan veszik az ápolt létet! 🙂

Közelkép a gumizsák tartalmáról (HA5IT)

No, de erről majd csak a következő részben… 🙂 (HA5IT)

Mára ennyi fért ide. Reméljük, tetszett az írásunk, s legközelebb is ide látogatsz. A köszönés után pedig ott a galéria. 🙂

Baráti 73!

 

Husibabócza

HA8BDE Dénes

HA5IT Tamás

és

HA5CBM Miklós

Military Szakosztály

  1. Nagyon érdekes ez a cikk is,és nagyon sok új informàciót kaptam, köszönöm!!
    Ez a cikk annàl is inkább időszerű,mert éppen tegnap voltam néhàny megszàllottal együtt a Híradó Múzeum nyílt napjàn és ott is szó volt a készülékről,de a tartozékokról nem esett szó….
    Gratulálok!
    Karesz

  2. Szervusz Karesz!

    Újfent köszönjük az elismerő szavakat!
    Való igaz, a T jelű doboz rendkívül ritka, ahogy tudjuk, a HM HIM-ben sincs teljesen megtöltve.

    További minden jót!

    Baráti 73!

    Miklós
    HA5CBM

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .