CQ 60 méter HA9HAF9A és HA5KDR

Tavaly előtt április elején egy kósza gondolattól vezérelve három hívójelel engedélyt kértünk a hatvan méteres sáv (5,350-5,450 MHz) használatára. Nagy reményeket nem fűztünk az ügyhöz, de láss csodát, az NMHH HA7PL Dallos László ajánlása nyomán rábólintott folyamodványunkra. Miután az esetnek híre ment, sorra jöttek mások is. Az „öt megát” ma is műveljük, ám 2017. április 30-án lejár az engedély, s az jelenlegi formájában nem is újítható meg. Az alábbi rövidke írás első része a szerzett információkat foglalja össze, míg a második a továbblépés esélyeit latolgatja.

Tapasztalataink szerint az 5.350-5.450 KHz közötti szegmens elején  és 5.450 KHz-en hallható katonai vagy más, úgynevezett fixed service kategóriába sorolható adó. Ezen túl időnként feltűnik néhány állomás, amelyek többnyire rádió-távgépíró, ritkábban távíró üzemmódban dolgoznak.
A kiegészítő adóengedélyt kapott rádióamatőröket egy googlegroups fórumon tömörülnek, ahol jelenleg közel félszáz állomással tudunk kommunikálni az interneten keresztül. Eddig főként távíró és távbeszélő üzemmódban dolgoztak amatőrjeink. Az elért eredmények az átlaghoz képest szerényebbek, hiszen tizenöt-húsz európai ország és néhány más kontinensen dolgozó rádióamatőrrel tudtunk összeköttetést létesíteni. Az említett üzemmódokon túl néhány engedélyesünk rádió-távgépíró, Hellschreiber és más digitális üzemmódot is kipróbált – több kevesebb sikerrel.

Fontos közbevetni, szövetségünk egyik, sokéves gyakorlattal rendelkező tagja minden hónapra elkészíti Magyarország NVIS terjedési előrejelzéseit. E mellett az országon belüli forgalmazás lehetőségek előrejelzésére a VOA korábbi szoftvere is használható. Utóbbi bárki számára szabadon elérhető a http://www.voacap.com/ címen. A projekt gazdája, Jari Perkiömäki (OH6BG/OG6G).

Az engedélyt kapott amatőrök a NOAA és más szolgálatok által gyűjtött nap- és geofizikai adatokat folyamatosan közzéteszik weblapjainkon és a googlegroups fórumunkon. Lényeges szempont, hogy az 5 MHz-es szegmenst már korábban már használta néhány adóengedélyesük – igaz, akkor még nem rádióamatőr hívójellel. Az érintettek az Internet lehetőségeivel élve számottevő információkkal és szakcikkekkel segítették és segítik azokat, akik most kapcsolódtak be a hatvan méteres sáv tanulmányozásába.
Tapasztalataink szerint a hatvan méteres sáv elején 2016 elejétől megnőtt az orosz aktivitás. Igaz, katonai jelenlétre utaló jeleket korábban is észleltünk, de februártól a szokottnál több erre utaló jelet regisztráltunk. Véleményünk szerint mindez kapcsolatban áll a szíriai polgárháborúval illetve az ottani orosz jelenléttel és kivonulással. (Utóbbi csak részleges volt, mint az ma már tudható.) Ugyanakkor leszögezzük, hogy szándékos zavarást mindössze egy alkalommal éltünk át – s bár az idegen adó többszöri felszólításra sem azonosította magát, ám annak jelei nem keleti, hanem nyugat-európai irányból érkeztek.

Ezen túl egy esetben voltunk részesei furcsa ügynek – amelynek szabályosságához kétség ugyan nem fér, de ettől még erkölcsileg elítélhető. Jelesül 5.403,5-en „aprítottuk” az angol állomásokat, amikor egy szintén szigetországi, de katonai hívójelű állomás felszólított bennünket a távozásra. Természetesen azonnal elhallgattunk – de helyben maradva kis idő múlva meglepve tapasztaltuk, hogy ugyan az az adó immár amatőr hívójellel kezdte sorra szólítani az angol kollégákat. Néhányan megmondták neki, hogy ez így nem volt fer eljárás – míg mások jóváhagyólag „bólogattak”.

Általános tapasztalatunk, hogy a szegmens használata során az engedélyt kapott hazai – és koránt sem mellékesen külföldi – amatőrök maximálisan igyekeznek tiszteletben tartani az 5 MHz – finoman szólva – sajátos jellegét. A CQ hívásokat minden esetben többszöri kérdés előzi meg, s ha egy hivatalos állomás visszaszól, akkor az érintettek kérdés és kérés nélkül másik frekvenciát (némelyek csatornát) választanak maguknak. Igaz ez a magatartásforma azokra is, akikre netán QSO közben „zörren” rá egy hivatásos állomás.
(Folytatjuk…)

HA5CBM Miklós

Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .