Ötven rongy

A szentendrei Altiszti Akadémián  január 29.-én a katonai rádióklub avatásán nagy volt a jövés-menés. Mi sem számítottunk rá, hogy egy ilyen esemény ennyi érdeklődőt fog odavonzani vidékről és a nagyfaluból egyaránt. A megjelentek között örömmel láttuk a  Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület képviseletében Koczka Ferenc ny. ezredes urat.

mhaa logo

puskás bajtársi

 A beszélgetések folyamán megfogalmazódott egy olyan lehetőség, hogy a további munkák megkönnyítésére az alapítvány támogatásban részesítene bennünket. Ez óriási öröm és elismerés volt számunkra. A papírmunkák bürokratikus útvesztőiben Imre Gábor ezredes úr segített bennünket. Mint a mellékelt ábra mutatja minden rendben meg is történt, az átutalás megjött a számlánkra.

Puskás Bajtársi támogatás

A támogatást sikerült rekord idő alatt elkölteni. A budapesti HAMNet hálózat egyik elemét a Hármashatárhegy és Szentendre közötti rádiós kapcsolat  berendezéseit vásároltuk meg belőle.

  1. MINT HÍRADÓ TISZT, FOGLALKOZÁSOMNÁL FOGVA AZ AMATŐRÖK KÖZÉ SOROLOM MAGAMAT, 25 ÉVIG OKTATTAM A FIATALOKAT ,KEZDETBEN A MORSE ALAPJAIRA, KÉSŐBB AZ ÖSSZEKÖTTETÉS ESZKÖZEIRE. HA VALAKI A MAI AMATŐRÖK KÖZÜL EMLÉKSZIK RÁM,ESETLEG A NEVEMRE,AZOKAT KÜLÖN ÜDVÖZLÖM. TOVÁBBÁ JÓ ÖSSZEKÖTTETÉSEKET KÍVÁNOK !!

    KÖZEL 80 ÉVESEN.: VÖRÖS BÉLA

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .