Szentendre

A HA5KDR szentendrei állomása a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján található, a 2-es épület tetején lévő „csillagvizsgálóban.” Az objektumba civilként kizárólag a klub tagjai léphetnek be, illetve lehetőség van egyszeri látogatásra is az alakulat parancsnokának és a HA5KDR vezetőségének együttes jóváhagyása nyomán. A katonai érdeklődők saját igazolványaikkal bármikor fölkereshetik az állomást.

A klubnapok általában kedden és csütörtökön zajlanak. A technika alapvetően military rádiókból áll – köztük néhány különlegességgel, mint a Katran (R-399) és az R-134. Az állomáson lévő adó-vevő és egyéb kiállítási tárgyak a klub tagjainak gyűjteményéből és támogatóink, a Mil Elektronika Kft. és az Alap-Tronik Kft kollekciójából származnak. E helyen is szeretnénk kifejezni hálánkat a két önzetlen cégtulajdonos, Hagara Gábor és Patai István előtt, akik korunkban szokatlan módon ingyen bocsájtották rendelkezésünkre féltett kincseik egy részét.

A klubnak jelenleg két hívójele van – HA7AA (Szentendre a 7-es körzetben található, az AA pedig az Altiszti Akadémiát takarja) és a HA9HAF9A. Utóbbi egy különleges katonai hívójel, amellyel egyrészt a Magyar Királyi Honvédség által üzemeltetett rádió(amatőr) állomások előtt kívántunk tisztelegni, másrészt a jelenlegi egyedülálló helyzetünket szeretnénk prezentálni.

Az állomáson remek RH és URH antennatelepítési lehetőségekhez jutottunk. A munka alapvetően 3,5 Mhz-n és 145 Mhz-n zajlik fónián, de gyakorta hallhatóak vagyunk CW és digitális üzemmódban a többi sávban is.

Zárásként pedig egy gondolat: amikor a HA9HAF9A vagy a HA7AA hívójelekkel az éterbe lépünk, elődeinknek tekintjük azokat a polgári és honvéd személyeket, akik a HAF9-ben kódolt állomásokat kezelve a húszas évektől 1945-ig erőt, fáradtságot, pénzt nem sajnálva dolgoztak a hazájukért, annak boldogulásáért.

Cím: Szentendrei Altiszti Akadémia, 2000 Szentendre, Dózsa György út 12-14.
Klubnap: csütörtök 17:00 – 21:00
Telefon: +36-1-474-1111 és a 521147-es melléket kell kérni.
QTH lokátor: JN97MP 86uv
Koordináták: N 47° 39.28′   E 19° 04.51′  ASL 128m


Nagyobb térkép

  1. Gratulálok! 73 & DX ! A lőtéren a ” Jan-t” keressd! Sok sikert Nektek! Ha tudok segítek, ha szóltok. HA7JBB János

  2. Visszajelzés: Múzeumok éjszakája | ha5kdr.hu – Budapest Fővárosi Rádióamatőr Klub

Hozzászólás a(z) Miklós Ferenc bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .