Alázat, munka, jutalom

f2df3b10-c08c-47e2-b90a-b80075e3aa3e

Egy klubelnök, aki nem szégyellte azt sem, hogy személyesen kell a tűző napon az autós forgalmat irányítania (HA7PTY Pityesz)

Ismét rengeteg szívdobogtató élménnyel lettünk gazdagabbak. Persze nem minden volt “első osztályú”, de ezt az állapotot nem is keressük, mert tudjuk, a “tökéletesség” fogalma hazugság. Az meg ugye minek, ha az ember tényleg jól akarja magát érezni?

Zsámbék Rakétabázis – 2022. június 4-5. sorrendben immár a VI. Hadikulturális Fesztivál. Szervezőként és kiállítóként egyaránt ott voltunk – s egy percig sem bántuk meg, hogy részt vettünk e jeles, immár országos hírű eseményen.

——-

4f8d03a0-6974-4260-a069-9d18ba63fee1

Középen az egyik szenzáció – azaz az Enigma rejtjelező készülék

Mindig nehéz helyzetben van a krónikás, ha egy közösségi rendezvényünkről kell írnia. Hiszen mivel s kivel kezdje? Ha valami-valaki túltolódik – nem jó – ha valaki-valami kimarad, dettó háborgás támad a sorokban. Tegyük hozzá rögvest: jogosan.

A múlt hétvégi zsámbéki események esetében pedig különösen nehéz a helyzetünk, hiszen annyi emberről és tettről kell(ene) hitelesen beszámolni, ami teljességgel szétfeszítené a honlap szűkös kereteit. Mert bár maga a találkozó (látszólag) szombat-vasárnapra korlátozódott, azt senki nem hiheti komolyan, hogy e kétszer huszonnégy óra simán és balesetmentesen lefut, ha nem végzünk előtte töméntelen munkát. Mondjuk már hónapokkal korábban.

Nem csak mi! Távolról sem! Hiszen sok más mellett van ugye “nekünk” egy egyszerre több helyen jelen lévő és folyton mosolygó Racsmány Döménk, no és egy csokor vidám határőrünk, akik a fél életüket tették föl arra, hogy a szervezet hagyományait megőrizzék az utókornak. Keró és párja Mari, PéZsé, Andris és Anga Bandi – egytől-egyig olyan emberek, akik a rendezvényeken a maximumot igyekeznek adni. Most is ott hajladoztak, mutogatták be a lelkes közönségnek az útleveleket, a képeket, a korabeli dokumentumokat és különféle tárgyakat.

És ráadásnak említhetjük Olivért valamint két fiát, Danit és Balázst, akik dettó kivették a részüket a nehéz tevékenységből.

93bb7131-18f0-47e0-82ed-fc3f2fce0978

HA7EO Attesz, aki ugyancsak odatette magát a klubból

Azt mondják, ma nem divat az alázat. A közítélet szerint korunkban “minden is” a nagyképűségről és a pöffeszkedésről regél. Hiszen “bárhová” nézünk a világban, “csak ezt látjuk”.  Mi nem így véljük. Nagyon nem – s ennek okán hisszük, a múlt hét vége kellő cáfolata ezen összes épületes badarságnak. Ugyanis ha nem érzetük volna a feladat nagyságát olyan mértékűnek, amilyen az valójában volt, most nem tudnánk a szép élményekről beszámolni.

399be5e7-16a0-4573-a1d7-c964e4a1407f

Sanyi főhadnagy úr, vendégjáró Karcsi, Winkler úr ( 🙂 ) és HA2EBA Pista (b-j)

Aki kint járt látta és tudja, amit emberileg lehetett, megtettünk a siker érdekében. Minek tagadjuk, nem jártunk mindig a felhők fölött, s létezett pillanat, több is, amikor belesüllyedtünk a ködbe. Ám ez természetes velejárója bármiféle rendezvénynek. Azonban e mélypontokon az embert eltölti és nyugtatja a tudat, hogy elég felemelnie a kezét, s a hű társak máris megragadják, s kirántják a bajból.

76ab1036-07fe-4c54-a8fb-864b1d38b10d

Dani a nagy tárgyalóasztal fogságában. A történet vége happy end, hiszen önerőből kiszabadult

Ismételjük: amit emberileg lehetett, mindent megtettünk a siker érdekében. S úgy érezzük, az izzadságcseppjeink meghozták a tisztességes és méltó szüretet. Amikor ugyanis valaki körben kilencven százalékban mosolygó és elégedett arcokat lát talán jogosan érezheti, a Zsámbékon feltűnt s belépőt fizetett több ezer ember szintén úgy gondolkodik, amint ő. Azaz megérte az izmok megfeszítése, a korai kelés – késői fekvés, a napon való aszalódás, a HA5TBN Dani által hetekkel korábban kerekekre szerelt, Szentendréről származó tantermi R-142-es rádióállomás gép- és izomerejű mozgatása, az R-137X6D csapatmunkás felállítása és lebontása, a tárlatok berendezése, a szeretett határőrökkel való együttműködés – vagy éppen a körletek rendbetétele. Hogy hirtelen mást ne is említsünk.

1e03c66c-d0cf-4d2e-8d9f-2997f09ae46e

Egy hű és végig megbízható társ: az automata kávégép. Ne mosolyogj, ez a masina olykor szó szerint élet- és helyzetmentő tud(ott) lenni…

A cím utolsó szava a bulira utal. Ez a legrövidebben elintézhető tétel – ugyanakkor képmutatás híján is ide iktatható, ezt totálisan megérdemeltük. Mindannyian, egytől egyig. A teljesség igénye nélkül következzék tehát a képözön, ami igyekszik visszaadni azt, ami a múlt hét végén Zsámbékon, a hajdani rakétabázis területén történt. A végén pedig ott egy bónusz videó, melyből talán kiviláglik, miként lehet apró kerekeken cca kétszázötven métert elmozgatni a fentebb említett tantermi R-142-es állomást.

4b34949e-d73c-48bc-a397-a725185c09ca

Álcázott R-137X6D a régi fedezék előtt. Jobbra a Gamma által 1986-ban készített TMF-2-es meteorológiai állomás

4c5b8797-e32a-4981-80aa-8a70421e6f73

Megjött az Enigma! Csak le ne essen! (HA5CBM Miki és Tamás)

6a095f6e-94f1-420d-91e6-5e348b692c8b

HG5OJG Gergő és Levente

6b6088a6-7ff6-4b01-9c8a-d823d8e536a8

Pfaff Laci Prinzgauerje a vegyivédelmi kütyükkel

14e1f6eb-6b6e-4547-a66c-62d141569694

Az irányítópult – itt még a korai kivitelben. Anga Bandi barátunk java részt itt tolta le a két napos műszakot

64ea3256-5bb6-439a-a989-2a0923f2cced

HA7PTY Pityesz, Döme (hátul) és Gergő örül

50a838ad-07eb-4595-82c8-0fc19a49f82e

Csepel nélkül nincs tárlat!

92b3d443-721f-480c-83d7-d3d9ad740044

Kiállításrészlet a német installációból

90d7d01c-8263-4129-b00a-006c68729c3f

HA5IKS Pisti, HA2EBA Pista és Csabi (b-j)

409b275b-537f-46eb-a093-5c5de52bde22

Szeretett barátaink, HA5IT Tamás és HA5AJR Ábel is meglátogattak bennünket

529e98e5-33fb-4ecc-8bdd-186941786e56

Egy restaurált és működőképes R-10-es URH FM adó-vevő az 1950-es évekből

943ab23f-a618-4051-a3d6-ee944b3c3d6a

Kora esti kép fényekkel és Zil-131-es géperejű járművel

853bf232-632b-4b6f-82ee-605c927dac8a

Készül a paprikás krumpli… 🙂

ab6d8b5b-e1a6-442f-86c3-281f0e05d945

Elkészült a paprikás krumpli… 🙂

61204799-a497-4351-9dc1-18d72d74c963

Ebéd Zsámbékon, a remek Lámpás Étteremben

a21f7a9a-f980-4f32-996d-1e5b07b9a045

A Zil-131-es aggregátora

dceeecfb-1947-45b2-8440-ac692ae91f4c

Barátunk, Pista és az ő kis aprósága. Jobb- és bal szélen Tamás és Ábel, a háttérben Dani. Előbbi kettőt Pista elvitte két körre a bázison

edf851e7-76d4-462d-838d-122ae0341230

Éjjeli látkép a fedezék csúcsáról

b640ff24-a7b4-4f06-a03d-8cc0e8589a00

Az előtérben Döme, hátul Anga Band. Az állomás felállítása, amit HG6PTZ Tomi vezényelt le

baab69c0-2c2f-47d6-9085-9a0e412a8429

HA2EBA Pista és HG6PTZ Tomi a Zil tetején

d9d0d428-3f4e-495c-a280-ca9bf5d5f616

Szeretett barátunk, Hangel Bálint, aki az egészségünkért volt felelős

071feebc-6b25-44fb-90bb-a529f506690c

Sándor alezredes úr, akinek a kecskeméti rendezvény révén köszönhetünk igen sokat, HA5CBM Miki, Sanyi főhadnagy úr és Pityesz – valamint a központban az elmaradhatatlan Enigma titkosító berendezés (b-j)

d32c3e51-c46b-4dcc-bb1e-6924070e780f

Balról a második szeretett barátunk és mentorunk, Imre Gábor alezredes úr, akinek szintén igen sok hálával tartozunk. Természetesen nem csak annyi honvéd volt a bázison, amennyit a fotókon láttok, de akad, akit nem tudunk megmutatni…

52cac43f-5de4-4fcb-993c-278b31b0fc1f

Sanyi és Dani bont

74d1f8b0-b16d-41ca-89ce-6cb79109a184

A restaurált magyar készülékek: balra az R/1a – jobbra az R/3a a generátorszekrénnyel. Jobb szélen a határőrök standja

Mára ennyire futotta. Nézegessétek közösségi oldalunkat is, lévén oda gyakrabban kerülnek ki kisebb anyagok.

 

Találkozzunk bárhol is, ha őszinte szívvel jössz, mi szeretettel látunk!

 

73!

 

a HA5KDR csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .