Különleges előadások Szolnokon

Klubunk tagjai ismét “különleges” helyen jártak. Volt már erre példa korábban, sőt, nem egyszer rádióztunk is “mélységiekkel”. A kapcsolatunkból van, ami elmondható, s van, ami nem – s ez véletlenül sem holmi nagyzolás, hanem jól felfogott közös érdek…

Homalyos

HA5NKG Tamás, HA8BIT Péter, honvédtiszt barátunk és HA5GB Balázs

Mentünk volna mi már korábban is az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár háza tájára, csak ugye ez a fránya pandémia közbeszólt. Persze  – úgymond – szerencsére a rádióamatőrök esetében a személyes kontakt nem feltétlenül szükséges a közös munkához, így volt pár közös rádiózásunk az elmúlt csaknem két esztendőben. Most viszont, hogy bizonyos szempontból apadni látszik a helyzet, felvetődött, végre látogassunk mi magunk Szolnokra, s tartsunk előadást néhány érdekes és izgalmasnak ígérkező témában.

fc0b1ace-f27e-43ff-9824-4e74e25f7422

Winkler Csabi a színen – a cím magáért beszél

Manapság divat azzal példálózni, ha tetszik: keseregni, hogy “korunkban az embereket nem érdekli semmi, nincs motiváció, etc. etc…”. Szerintünk ez kapitális marhaság. S ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy házon belül seperc’ alatt lett hét előadó a rendelkezésre álló három óra kitöltésére. Ami különösen annak fényében nagy dolog, hogy a műsort nem délután vagy kora este, azaz munkaidőn túl, hanem éppen ez utóbbi alatt kellett leadni. Az persze más kérdés, hogy az ember ilyenkor cipeli magával a perszonális computerét, hogy igény esetén távolról is tudjon dolgozni – de azért mégis csak szabaddá teszi maga-magát. S ez utóbbiért nem lehetünk eléggé hálásak.

a7f03d72-096d-4f59-9da4-49766235bc49

Csabi, HG7RED Gábor és HA2EBA István a kezdet előtt nem sokkal

Nézzük, ki miről beszélt. HA2EBA István a SOTA részleteibe avatta be a katonákat. Utóbbi azért is fontos, mert bár az amatőr önként gyalogol a hóban-fagyban.-esőben-napfényben – míg a másik fél “muszájból”, de a cél egy: messzire szólni egy hegy tetejéről. HA5NKG Tamás a morze jelekről és azok elsajátítási metódusairól beszélt, kifejtve, miért fontos ez a kommunikációs mód még mindig a XXI. században. “Ha áram van, minden van” tartja az újkori ip(p)ari’ bölcsesség (és nem gyengén igaz) reklámszlogen – ennek jegyében HG7RED Gábor az akkumulátorok titkait elemezte a rendelkezésére álló negyed órában. (Mindenki ennyit kapott, pont azért, hogy az óhatatlan csúszásokkal együtt beférjünk a keretbe.) Ez is érdeklődésre számot tartó ügy, hiszen a különleges katona gyakorta kitelepül, így egyáltalán nem mindegy, meddig van a cellákban “deleje”…

a04c7f9c-8422-46a2-9d3a-77dfc5163520

HA5NKG Tomi a morze rejtelmeit elemzi

Winkler Csabi a katonai és civil együttműködést taglalta. Őszintén írjuk, a fene sem gondolta volna, hogy ez a XXI. században is ennyire furcsa, szabályozatlan, sajátos és koránt sem mellékesen jelentős és forró sztori. HA5GB Balázs a weak signalról beszélt. Konkrét példák révén fejtette ki, miért hasznos, ha a nyilvánosan elérhető adatokat is figyelembe veszik a frekvenciakijelölés során a parancsnokok. Utolsó előtti előadó HA5CBM Miklós volt, aki a Magyar Királyi Honvédség híradótörténetének zanzásított változatát tárta a honvédek elé. Zárásként (de nyitásként is) HA8BIT Péter a digitális katona projekt hazai és nemzetközi irányait taglalta. S itt olyan eszközöket láttunk a diákon, amelyekre még a legkekecebb “civil” amatőr is elismerően csettinthetne.

b6b4a6d9-942c-42a6-a27b-5b632d397e9f

HA8BIT Péter a porondon

A hallgatóság soraiban negyvenhez közelítő honvéd ült, akik bár fáradtak voltak, de érdeklődést tanúsítottak a hallottak iránt. Jelzik ezt az elhangzott kérdések, illetve a tekintetek. Két hét múlva, kisebb “kiszerelésben” ismét megyünk Szolnokra. Ami majd elmondható, azt természetesen újfent leírjuk itt. Végül kaptunk egy remek ebédet. És igen, a ki nem mondott kérdésre a válasz: ingyen mentünk, a saját szabadidőnk terhére.

73!

a HA5KDR csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .