Hekk, azaz hétfő esti karbantartás kánikulában – HA8BIT Péter írása

Mit tehet az amatőr ilyen melegben, amikor éppen nem a sávokat füleli? Például karbantartja az eszközparkját! Ma este én is így tettem és készült róla egy rövid, de szubjektív leírás.
Ha kellően szerencsés az ember és egy összetartó, egymást segítő közösség tagja, akkor három-öt év alatt szert tehet a kiszemelt és vágyott katonai rádióra. Nekem ez idén tavasszal sikerült, és boldog tulaja vagyok egy (a legjobb hazai lomhalomnak titlulált) R-1340 készüléknek.

De a birtoklás nem elég, motoszkál belül a tökéletességre törekvés. Még elszántabban kutatja az ember az apróhirdetéseket, az újra induló börzéket, fémhulladék telepek sarkait és minden poros fiókot, ami csak elébe kerül. Így lesz a rádió mellé gyári szimmetrizáló és dipól, morzebillentyű és kábelkészlet. Ha pedig rámosolyog Fortuna Istenasszony, akkor még némi javítóanyag is. A közelmúltban találtam egy zacskónyi tartalék gumikupakot, amivel a kissé viharvert kinézetű készülék újra az eredetihez közelítő kezelőfelületet kaphatott.

Íme a gyári tartalék gumitakarók

Maga a karbantartás nem vett igénybe sok időt és túl nem volt nagy szerszámigénye, de szemmel látható eredménnyel járt. Első lépésben az előlapon található kezelőszerveket távolítottam el. A potméterek kissé megvicceltek, mert két hernyócsavarral biztosították elfordulás ellen. Én pedig csak egyet oldottam fel és csodálkoztam, hogy nem mozdulnak. Következő lépésben a feliratozott előlapot tartó hét csavar következett. Lehet csak én magyarázom bele, de az átgondolt tervezés eredménye lehet ez a külön lap, mert ezen találhatók felíratok, így ennek az egy elemnek a lecserélésével a rádió kezelőfelületének nyelvét egyszerűen meg lehetett változtatni.

Egy csodás előlap! 🙂

A szemmel láthatóan sérült gombokon kívül, alaposabb szemrevételezés után még szaporodott a cserére szoruló alkatrészek száma.

Rájuk fért a csere!

De még így sem kellett nagyobb mennyiséget felhasználni a készletből. A csere egyszerű művelet, köszönhetően méretpontos pótkupakoknak. Éppen csak annyira szorulnak rá a gombok fém vállára, hogy ne essenek le. Nem kellett ráfeszegetni egyiket sem.

Előlap nélkül furán hat az R-1340 frontja… 🙂

A cserék után egy gyors tisztítás a harminc éves portól és jöhetett az összeszerelés. Az egész művelet, előkészületekkel, fotózással, tisztítással nagyjából egy órát tartott. Az eredmény pedig szemmel látható.

Szinte megfiatalodott!

Találkozzunk a sávokban!

73!

HA8BIT

Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .