Hadikultúrális Fesztivál-Zsámbék, mi ott voltunk…

Rádióklubunk korábban meghívást kapott a címben szereplő rendezvényre, amit a tagok nagyon szívesen fogadtak, lévén van elköteleződés a haditechnikák iránt, így elkezdődött a felkészülés a kitelepülésre. A helyszín Zsámbék volt, a Rakétabázis területe. A előzetes egyeztetések során, sikerült rádiózás szempontjából is egy igen jó helyet találni a bázison belül, így már a felállított árbocaink jó messziről, a szomori útról is láthatóak voltak. Menetoszlopunk Őzike utcából csütörtök reggel 6:00-kor indult el és üzemanyag vételezés után, a reggeli forgalmon átverekedve, 8 órára értünk a bázisra.

Rögtön nekilátott a csapat a tábor építésnek, ami villanyszerelést, lakósátor, illetve rajsátor felállítást takart az első napon. A rádiózáshoz szükség van villamos energiára, ebből a szempontból a kiszemelt táborhely nem volt a legjobb, de HA7EO Attilának köszönhetően, ezt is megoldottuk és 234 méterre lévő vételezési helytől saját energiaellátás került ideiglenesen kiépítésre a lelkes csapat által. A lakókörlet sem nélkülözött, a lakósátrak mellett kézmosóhely, étkezőhely, illetve tábori zuhanyzóhely került kiépítésre.

Késő este, HG6PTZ Tamás megérkezése után, új lendületet adva a csapatnak, került felállításra a rajsátor és a tábor fényét adó megvilágító testek.

Másnap folytatódott a tábor építése, immár a Határőr Hagyományőrző Baráti Társaság tagjaival kiegészülve, telepítésre kerültek a kiállító pavilonok és a híradó autó is. Némi álcázás után sor került egyéb antennák és kiegészítők telepítésére is és persze más járművek is felvették a kiállítási alakzatot, mint például HA8BIT Péter UAZ-452 járműve és persze az egykor határvédelmi feladatokat ellátó járművek is.

A látógatok szombati érkezéséig volt idő a főzésre, köszönet HA5CBM Mikinek a bográcsban készült papríkás krumpliért és némi kis rádiózásra is. Az elmúlt időszakban kihagyott személyes beszélgetéseket mindenki igyekezte valamelyest pótólni, amely ezért érthetően a késő éjszakába nyúlott.

A szombat és a vasárnap a látogatóké volt a főszerep, szombaton 1100 fő felett, vasárnap 750 fő feletti látogatót regisztráltak a szervezők. A fesztivál mindkét napján a szervezők által biztosított ebédet fogyasztotta a csapat, amit ezúton is köszönünk!

A fesztivál alatt egy újabb megjelenés lehetősége körvonalzódik számunkra, de erről majd később….

További képek a galériában: Kattints ide!

Reméljük legközelebb Veled is találkozunk!

HA5KDR Csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .