Pár szó az R-313M2-ről…

A minap elétek tártuk az R-312 magyar nyelvű leírásának legfontosabb húsz oldalát. Most, mintegy folytatva a sort következzék egy ugyancsak legendás rádió, az R-313M2 URH vevőkészülék. Itt is hazai idiómában olvasható a bumáska, továbbá (a méretek okán) két részletben ugyan, de mégis elérhetővé tettük az eredeti kapcsolási rajzot is.

És még valami: HA2TO Árpi ismét a segítségünkre sietett, s amihez jelen sorok gépbe vetője nem ért, azt Ő elvégezte – amiért nem lehetünk Neki eléggé hálásak. Az egybe rendezett pdf a cikk végén lelhető föl.

Ez a leírás is a Magyar Honvédség Szabályzatraktárából lett vásárolva anno…

Mondhat bárki bármit, jó kis lom az R-313M2! A laktanyában speciel szinte folyton be van kapcsolva és az AM légiforgalom szól rajta – de ad absurdum arra is alkalmatos, hogy az amatőr sávokat szondázzuk vele FM-ben. Mondjuk a sávszélessége kissé zavaróvá teszi a munkát 🙂 – ám ha az előlapra kivezetett KF-re csatlakozunk egy másik rádióval, akkor egészen tűrhetővé válhat a vétel. 🙂 Tudjuk, ez néhány embernek a non possumus kategóriába esik, de mi szeretjük a kihívásokat! 🙂

Az alábbi fájlhalmaz a leírás azon részeit tartalmazza, melyek elengedhetetlenül szükségesek a kezeléshez, illetve a faékebb jellegű javításokhoz. Föllelhetitek benne a műszaki adatokat, a tekercsek információit, továbbá az egyes csöveken és félvezetőkön mérhető feszültségeket. Ezen túl pedig két részletben ott a kapcsolási rajz is. (Azért kettő, mert egyben nem fért a szkennerbe. 🙂 )

Nyomatékosan kérjük, ha továbbadjátok az infót, hivatkozzatok ránk. Nem nagy dolog, az meg már szinte csak hab a tortán, hogy a valódi tekintélyetek is borítékolhatóan nőni fog, ha a becsület útján maradtok. 🙂

Most pedig kezdődjék a töltekezés! 😉

Ez tehát durván negyvenöt-negyvenhat oldal. Alkatrészjegyzék nincs, de ha tudod, hogy melyik pusztult el, s nem bírod leolvasni az eredeti értékét, dobj egy levelet, s lehetőségeinkhez mérten hamarost közöljük az adatot. Mint az R-312 esetében is írtuk, az egész könyvet időhiány és egyéb, itt nem részletezett okokból nem szkenneljük be, nem adjuk kölcsön, el meg pláne…

És akkor következzék HA2TO Árpi pdf-je:

Mára ennyire futotta, de majd igyekszünk, hogy legközelebb is haszonnal töltsétek nálunk az időtöket. 🙂

73!

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .