Újabb gyöngyszem – az R-405 diafilmes ismertetése

Az R-40. sorozat készülékei különleges helyet foglaltak el az egykori Magyar Néphadsereg majd a Magyar Honvédség híradási rendszerében. Feltűnésükkor, azaz a hatvanas évek elején nagyjából az űrtechnológiát képviselték – s kimagasló státuszuk igen sokáig megmaradt. A 405-ös készülékeket végül a kétezres évek elején vonták ki a rendszerből, mert a frekvenciájuk másra kellett. A konvertálásért ismét HA2TO Árpinak tartozunk jó szívvel adott köszönettel.

A kép forrása szintén egy izgalmas oldal… 🙂

Folytatás

Újra a K-10 telefonközpontról – azaz vendégségben HA5IT Tominál…

Korábban már írtunk a K-10-es katonai tíz vonalas telefonközpontról, sőt, a leírását is közöltük másolatban. Az, hogy most újfent elővettük a témát pusztán annak köszönhető, hogy a minap HA8BIT Petivel HA5IT Tamásnál jártunk, s rácsodálkoztunk kedves barátunk különleges, helyesebben inkább egyedinek ismert kivitelű K-10-es berendezésére. 🙂 S a cikk végén egy sajnálatosan meggyökeredzett téves információt is igyekszünk majd eloszlatni, amely a K-10-es háború alatti használatáról szól…

4a5711b2-8677-46ff-95fc-77385154a805

HA5IT Tomi magyaráz, HA8BIT Peti élénken figyeli a mondandót…

Folytatás

Diafilm az R-330/A URH zavaróállomás használatáról

No, ez egy igazi unikum! Mert ugyan tudjuk, hogy már a háború előtt is voltak idehaza zavarási kísérletek, aztán a világégés alatt meg csúcsra járattuk mi is – de itt mégis csak egy konkrét eszköz leírása következik. A “dézsavű” fájlból történő konvertálásért ismét HA2TO Árpinak tartozunk hálás köszönettel.

Folytatás

HA7AR Gellért is vette az ISS jeleit…

Az égre nézni jó. Kétségtelenül áll, e mondás többféleképp is nézhető-értelmezhető, de mi most természetesen rádióamatőr szempontok alapján szemléljük az állítást – ami praktikusan annyit tesz, hogy ezúttal az ISS-ről sugárzott fényrajzok miatt tekingettünk felfelé. Ha pedig megtudjuk, hogy barátunk mivel dolgozott, akkor sokan bizonnyal elszörnyülködnek…

ae21cfb4-e9e7-437c-8711-2f0c2e428d1b

Folytatás

Irány a múzeum!

A HA5KDR több mint tíz esztendő óta ápol jó kapcsolatokat a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal. A kiváló közintézménynek számos eseményén vettünk részt, de két ritka, háborús és magyar gyártású katonai rádió is látható a vári közgyűjtemény táróiban, melyhez akad némi közünk. Hamarosan pedig az alábbi, kétszeresen is különleges FuG16Z kerül oda.

c471e68c-24c9-4015-9b38-c8889f31a402

Folytatás