Még több Leonidát az égre!

Az eredeti KDR-es mondás szerint ugyan a “közéletbe” kellene a még több Leonida – de mivel ott már amúgy is van épp elegendő mennyiségű fényesség, maradjunk inkább a fejünk fölé boruló égnél. E rövidke írás apropója amúgy az is lehetne: újoncok is nagy bátorsággal elkezdhetik! És ebben az állításban tényleg semmi vicc nincs…

Könnyű annak, akinek jól felszerelt állomása van – forgatható Yagi antennákkal, vég- és előerősítőkkel, kis csillapítású kábelekkel ahogy a nagy könyvben meg vagyon írva. Az ilyen amatőr csak bekapcsolja amit be kell, s már dől is a Leonidák által visszavert jel a rádióba.

No de mit tegyen az az egyszeri amateur, kinek maximum egy apró, kitelepülős összüzemű rádióra fussa, s az asztali cájg meg a hetedik ötéves terv bizonytalan beszerzési tervében szerepel csak? Az meg már tényleg megkeseredett hab a “hátrány” öregecske tortáján, hogy forgatható irányított antenna sem támogatja a munkáját, legfeljebb egy függélyes “akármit” tud bevetni a szent cél (meteoros étermunka) érdekében.

Ám mielőtt leírnánk, hogy e felállásból sem lehetetlen elérni valamit, kénytelenek vagyunk egy kis tudományt idehozni. Hiszen pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy a Földön ugyan fölösen rengeteg az olyan ember, aki úgy született, hogy ő már mindent tud(ott), de azért akadnak szép számmal olyanok is, akiknek van annyi maradék eszük, hogy ezt a csacsiságot semmi szín alatt nem képzelik magukról…

A Leonidák meteorraj, melynek radiánsa az Oroszlán csillagképben van, szülőégitestje az 55P/Tempel-Tuttle üstökös, maximuma november 17-ére esik. Nevezetes 33 évente ismétlődő kitörése (a legutóbbi 1999-ben volt), melynek oka, hogy a Tempel-Tuttle üstökös ekkor jár a Nap közelében, és amelynek bekövetkezésekor a ZHR elérheti az ezer meteor/órát is. Mivel radiánsa november közepén éjjel tizenegy óra után kel, a hullás is csak azután kezdődik, s tarthat hajnali háromig, esetleg ötig.

A Leonidák raj maximumát idején nyolcvan százalékos holdfény zavarja, így az egyébként a várható nem túlzottan acélos aktivitásból még kevesebbet láthatunk. Ideális esetben óránként öt-hét, e rajból eredő gyors hullócsillaggal találkozhatunk. Az alacsony aktivitásért talán kárpótolhat, hogy e meteorok gyakran fényesek, a sokáig látható nyomot hagynak maguk után az ég setét boltozatján.

Vegyük azt elsőnek, aki bármilyen okból éppen nem képes se venni, se adni az éterben. Nekik ez a remek, magyar on-line oldal ajánlható. Nagy munka van benne – s nem csak most, hanem bármikor érdemes figyelni!

Aztán ott van a következő etap, azaz a vékony pénzű amatőr a maga kisrádiójával és függőleges antennájával. Mivel “meteortájt” a népek előszeretettel használják az ingyenesen elérhető WsjtX nyújtotta digimódokat, érdemes a kiváló on4kst.org oldalt figyelni. Ilyentájt az emberek ott adnak egymásnak randevút. Mivel a vállalkozó szelleműek a pontos frekiket is kiírják, könnyű meglelni őket. S ne riasszon el az a közkeletű nézet sem, hogy efféle meteoros munkára “kizárólag” (!) csak a vízszintes antenna dukál. E sorok írója vett már a vertikális V2R-el másfél ezer kilométerről Yagi-val dolgozó franciát két méteren hullás idején.

A kitartás csodákra képes.

Az sem marad le semmiről, aki úgy érzi, kellő gyakorlat híján nem szívesen nyomná meg a TX gombot. Az SWL munka is förszt klassz’ móka – s még inkább azzá lesz, ha kinyitjuk a fentebb említett magyar Youtube oldalt, s párhuzamosan nézzük az ott történeteket azzal, amit mi látunk saját lakunkban a PC ernyőjén.

S hogy a nehéz vasak világa se maradjon ki a szórásból, nagyon is megtehetjük azt, hogy egy R-313M2-es berendezéssel szondázzuk az étert. Nekünk a laktanyában volt már így detektálásunk több is – azaz miért ne lehetne neked is?

Lehet ezt még fokozni, de minek? Deszkákkal is lehet rádiózni, nem kell mindig a tökélyre törekedni. A kis siker is siker – pláne, hogy Te érted el, nem más.

73!

a HA5KDR kollektívája

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .