Osztálytalálkozó

Nem mai tsirkék’ – a felső volt HG2UW Zolié, míg az alsó Kelet-Magyarországról jött úgy hét-nyolc esztendeje…

Osztálytalálkozót szerveztünk a háború előtti magyar katonai rádióknak a minap Zuglóban. Az esemény a felek kölcsönös megelégedésére zajlott, olyannyira, hogy a lomhalmok a bendőjüket is hajlandóak voltak megmutatni a nagyközönségnek… (Képriport jön némi szöveggel.) Akit pedig bővebben és mélyebben is érdekelnek a katonai éterszondázók- és szennyezők, az HAmatőr fórum ezen rovatában tehet föl mindenféle kérdéseket – illetve rákereshet a témára hazánk legnagyobb és legösszetettebb gyűjtői oldalán, a Roncskutatáson is.

67b206cf-b0ac-4e1e-b54d-338d34f30074

Rozsdás barátunk és nagyra becsült ápolttársunk tavaly ősszel készített egy táblázatot, amelyben megkísérelte összefoglalni, mennyi háború előtti hazai gyártású katonai rádió maradhatott korunkra. A leltár természetesen a vélemezett darabokat is tartalmazta, de így sem nagyon haladta meg a százas mutatót. S ez igazán szomorú, hiszen mindösszesen úgy tizen-párezer példány készült belőlük. Magyarán kifejezve a pusztítás szinte totálisnak nevezhető, lévén kevesebb, mint egy százalék őrződött meg korunkra.

Ezért mondjuk folyton azt, hogy minden, újonnan előkerült példány a reveláció erejével hat, s úgy kell vigyázni rá, mint a szemünk világára.

9fbbb3ba-f49d-49a9-ab95-9d108b35f9de

A készülék tizenkét Voltos betápja. Fontos megjegyezni, hogy a csatlakozáshoz “negatív banándugók” kellenek, s a felső átmérője nem azonos az alsóéval. Mi ezt a laktanyában a HTG-1 esetében úgy oldottuk meg, hogy HA5IKS Pistivel egy lengőaljzatot egyszerűen felfúrtuk.

44e34105-f705-4b61-bd36-3b2a1969c508

A jelenleg ismert készülékekből sajnos sok esetben hiányzik a kihúzható lámpa. A mi esetünkben szerencsére mind a kettőben benne van. A fotó jobb szélén az éles szeműek felfedezhetnek egy ábrát: mint látható, a Zoli által restaurált lomhalomba kívülről megy be az anódfesz. Nem eredeti, de jobb, mint az echte 12/250 Voltos vibrátoros tápegység. (Lásd majd lent.)

68861034-02ec-4b08-b9a6-47500f181b66

A skála nem a szokott MHz-ben vagy kHz-ben, hanem folyószámokban van kalibrálva. Nem egy leányálom, de régen még rosszabb volt. Számos visszaemlékezés szól arról, hogy a szövetségesekkel történő hadi híradást milyen nagy mértékben nehezítette ez a magyar sajátosság.

4d5fb279-7fba-4a8e-b9bd-042639e705bd

A közelmúltban többször is bemutatott külső “D” raktárban idén év elején találtunk egy tekintélyes faládát, púpig pakolva mindenféle katonai rádiókról leszerelt feliratokkal. A rétegződés jó eséllyel a háború után kezdődött, majd a nyolcvanas évek vége felé zárulhatott le. Szó szerint mint a sütemény ostyaszeletei hevertek egymáson a míves alulapok – s többek közt az itt látható jegyek is voltak köztük. Jobb bele sem gondolni, mi minden lett az enyészet martaléka. Természetesen amit lehetett, elhoztunk e kincsesládából…

a759fc76-c2b5-49e8-bf0c-cc0bd546ecb0423fef8d-8b58-4794-be58-096e27129e3b

Folyószámok átszámítása. Külön felhívnánk a figyelmet a restaurálás rendkívül precíz kivitelére!

f2aff8af-d6dd-4342-80c1-9238fa1717c3

Ez a felirat szerintünk nem igényel bővebb magyarázatot. Érdemes megnézni a kép bal szélén a pirossal keretezett úgynevezett elveszíthetetlen csavar környezetének gondos helyreállítását

54a5effb-11b0-47db-b943-e1ae41de8968

Ha a rádiót kihúzzuk a tokjából, akkor ilyen belvilág köszönt vissza ránk. Balra, a nagyobb rekeszben kap helyet maga a vevő, míg a jobban a 12/250 Voltos inverter.

8c09377e-e1f7-4567-9c6b-c9a104579748

Maga a vevőkészülék valahogy ilyen formán mutat

a9ebc79b-f0b9-4f7e-8645-93a0389d92c4

Zoli arra is figyelt, hogy a tartalék izzókészletet tartalmazó papírzacskót ügyesen elrejtse az alkatrészek között…

aa778ea2-1511-4517-b486-64838c97cb0b

A fenti fényrajzon a 12/250 Voltos inverter csatlakozó pontja látható. Mint fentebb is mondtuk, a leginkább egy téglányra hajazó elektromos eszközt a rádió házában jobbra lévő kisebb rekeszben kell elhelyezni. A rugalmasan kiképzett konnektorokon a földet, a külső tizenkét Voltot és a kétszázötvenes anódot vezetjük be- illetve ki.

cdf7a32c-f3fa-4c1a-937c-6deab5c9ab71

A rekeszen belül ezek a rugók biztosítják a hibamentes kontaktusokat. Alant az inverter kapcsolási rajza, illetve doboza látható zárva és nyitva.

ad375bd3-e7e9-4522-baf4-8db81621366a153d862f-de76-4d78-92fe-804a224819bae074aba0-46ec-4fac-a956-c0b65c3e1d1d

Természetesen jogos lehet lassan a kérdés, mit tud valójában ez a masinéria? Hol megy meg ilyenek? Hát, tisztelettel itt meg itt, sőt emitt is írtunk erről az izgalmas készülékcsaládról. Ez meg egy külön kész regény…

43c719af-dc3a-41ac-bb49-9e2ac2ef6612

A fenti fotón egy eredeti fedél szemlélhető. (Figyelem: ez nem Zolitól jött, hanem a másik R/7b-hez tartozik, pusztán a fotók és a komplettírozás végett került ide.) Mint látható, színében még véletlenül sem hasonlít a restaurált példányhoz. Mentségére legyen mondva (Zolinak és a fedélnek egyként), hogy ezt valaki valamikor átfestette. Vagy csak újra. De ez sem biztos. 🙂 Mert valójában a restaurálatlan rádióhoz sem hasonlít. Szóval ez egy kész, zavarba ejtő rejtély. Vagy mégsem? 🙂

9f480091-11bf-4acf-9750-b00e33b6a5e3

A fedél belseje. Itt nem úgy tűnik, mint amit átmázoltak. Ezért mondjuk, hogy nagy titok ez. A lenti kép talán még érzékletesebbé teszi, hogy miről beszélünk éppen…

03bdfaf5-0a7a-4fbd-aae5-8ef5af818568

Az ördög a részletekben lakik. Ez a fedelet rögzítő csat – hát nem gyönyörű?

65e714af-93cb-4df2-96bc-d95814de0465

Akár csak a háttámla, melyben még érezni a friss bőr illatát…

És akkor ugorjunk a viseletes lomhalomra.

86b4868c-382e-4512-b9d3-3e67f4143af2

Ahogy a nyitóképen is szemlélhető, jelenleg két, nem egészen egyforma R/7 (ami R/4 is egyben – de erről majd másutt, máskor) áll a polcon. Ez az alsó példány, s még nem lett nekieresztve a restaurátori jómunkásembör’. Itt persze joggal vetődik föl ismét a kérdés: fessük vagy sem? E sorok írója szíve szerint így hagyná, ahogy van, de a felújított R/3 és R/4 (ami ugye R/7 is!) birtokában már kissé billeg a lécz’.

Majd eldönti az idő, na. Mert ha egyszer valaha hadijátékra kell, akkor a kopott szebb, ha meg kiállítani, akkor kérdés nélkül a patika a Katika.

99714ac4-662d-44a4-a58c-59d6c5d8b6f5

Itt azért vannak némi hiányosságok. Tesszük hozzá azon nyomban: sajnos. Viszont ennek megvan a füle, amit a másikra még rá kell majd varázsolni.

be8a6813-2723-4bad-9b9c-b7332d1ee094

Kicsit kopott, tsöppet’ vén – de legalább nincs rajta hitel és saját. 🙂 Persze tudjuk, ezzel még foglalkozni kell, de ahogy a német ápolttársak az efféle cuccokra mondják: raritét’! No meg: vunderbar! 🙂

No, de haladjunk-haladjunk, mert múlnak az értékes percek, oszt’ szívbajt kapnak az olvasók, hogy sose érünk az anyag végére, s így nem jut idő másra. Például rádiózni a kedvenc lomhalmunkkal.

26e37e6a-bb49-4c08-bdbf-a966fd18490c

Nos, az R/7b inverterének a helyére nem lehet betenni a 12/250 Voltos komplexumot, mert azt szorgos kezek fixen beépítették a rádióba. (Magyarán nem marad rá hely.) Ilyet eddig még nem láttunk, de minden esetre a két trafós megoldás messze csendesebbnek ígérkezik, mint a mechanikus búgató. (Ígérjük, ha eljő a viseletesebb cucc beüzemelésének ideje, azonnal jelkezünk egy bővebb, képekkel-videókkal ellátott cikkel.)

fe8d9774-258f-4212-9b79-8cfe9087f2ce

A rádió belseje meglepően jó állapotban van, s bár ennek a hátpárnája hiányzik, de ez legyen a legnagyobb bajunk.

Zárásként pedig nézzük meg őket újra együtt! 🙂

d3751b40-361c-4c6c-a76d-567f20767ec3

Mára ennyi fért bele, de ígérjük, hamarosan befutunk az újabb érdekességekkel.

73!

HA5CBM Miklós

Military Szakosztály

Hozzászólás a(z) ZOLI bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .