Ismét sokan voltunk!

f18ac371-0380-434c-97b2-b1746bb6e5c6

Kedves amateurtársak keresték föl tegnap az Őzike utcai objektumunkat: HA7SG Gábor és HA7XK Laci tiszteltek meg bennünket látogatásukkal. Gábor hozott valamit az iszákjában – s mi csillogó szemmel hallgattuk beszámolóját a saját maga tervezte és gyártotta adó-vevőjéről…

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, az esetek tényleg döntő többségében mi kollektíve szoktunk örülni a vendégeknek. (A csekély kivételek, melyek erősítik a szabályt: gázóra leolvasó, számlás postás, baltás gyilkos, erőszakos fráter, gyári hülye. Úgy hiszem, nem maradt ki senki a sorból.)

Na tehát! Amikor HA7XK “váci” Laci bejelkezett’, hogy fellátogatna és hozná magával HA7SG Gábort is, akkor azért mindannyiunk szíve duplán dobbant. Hogyne, hiszen Gábor mégis csak hobbink egyik legismertebb fejlesztője, Laci meg országszerte jegyzett jeles ápolt – akinek olyan ritka tárgyakat köszönhetünk, mint az oly sokszor megénekelt HTG-1.

181d6e5f-b752-4ba0-9816-cee207e9a8eb

A fenti képen balról-jobbra: HA7XK Laci, HA7SG Gábor és HA5FET Tibor – utóbbi egyébként éppen Gábor legújabb fejlesztését szemléli. Fontos elmondani, a készüléket elejétől a végéig Gábor tervezte. A nyák kétrétegű, az elv és a tervezés parádés, a gyártás meg kínai. És – ezt be kell vallani – eléggé szépre sikeredett. Az apró csodáról a HAmatőrfórum megfelelő rovatában sokat lehetett (és lehet) olvasni, így akit bővebben érdekel a cájg, regisztráljon erre a remek oldalra.

ae76715e-f034-4cc6-89aa-28f72f97b985

Laci és Gábor amúgy – pöstiesen mondva – istenesen eláztak, mire felértek. Pedig mindössze száz métert kellett megtenniük a szakadó záporban a Moszkva, akarom mondani Széll Kálmán téren a 21-es buszig. Igaz, előtte vagy fél órát álldogáltak valami alkalmi fedélszék alatt. A fotón egyébként (b-j) Laci, Gábor, Tibor, HA5IKS Pisti valamint HA7PTY Pityesz szemlélhető. Természetesen a fűtés csúcsra járatva dübörgött és egy-egy kupica szíverősítő is jutott a zord időjárás okozta károk enyhítésére.

41cd1c62-efd3-42a2-8740-c4f65f980ca9fe4774a5-e221-4026-b871-9f0928faad74

Az a helyzet, hogy mi az elektroncsöves, max hatvanas évekbeli katonai technikánál alkatilag megrekedtünk, de például a klubnapon ugyancsak jelen lévő HA4AA András és HA8HL Lajos továbbá HA5FET Tibor és HA5IKS Pisti igen élénk érdeklődést mutatott e szerkezet iránt. Természetesen e sorok írója is képbe került, de inkább hallgat, mert tuti valami orbitális ökörséget mondana. Például affélét, hogy a kisrádió végcsöve a tervek szerint egy RL12P35 lesz az anód meg hatszáz Volt – vagy valami hasonlót…

Amihez nem értünk, azt valljuk be. Ugye. Viszont annyit e sorok rögzítője is felfogott, hogy ez egy eszméletlen masina lesz. S ami még fontosabb: magyar tervezés, igazi amateur munka!

0c3e8471-97ec-4bba-8b2a-6b28887c6330

Gábor egyébként mindent dokumentál. Van egy szép nagy kockás spirálfüzete, melyben az összes fontos dolog fellelhető. Az alaposság egy ilyen bonyolult tervezésű rádiónál érthető okokból létszükséglet.

df24a246-5ead-4205-851f-db785995dc0b

Miközben Gábor és Laci a klubbal ismerkedett, a konstruktőri helyiségben nagyban ment a munka. HA5FET (elől) és HA8HL Lajos (takarva) elkészítették a régi-új gerecsei SSTV átjátszó vezérlését és egyéb kábeleit. Apropó, apró popó: ez egy hiba végett eddig csak adott, ám ha nem jön semmi közbe, szombattól már venni is fog. Ez is egy jó hír, na. 🙂

6368e2b9-8c9a-4416-8173-14128d259506

Persze voltak kisebb gyermekbetegségek, de a rádiók és a perszonális komputerek végül működni kezdtek. Az Ricofunk RTL rádió mikrofoncsatija eléggé furmányos (vagy mi voltunk lámerek – hi), így csak második nekifutásra tudtuk eltrafálni a lábkiosztás. Ugyanakkor ez véletlenül sem vette el a kedvünket a népszerű projekttől. A munka dandárja egyébként Lajos és Tibor kezéhez tapad. 🙂

83ae62e0-fab6-450c-9a56-3a9dfcc50284

És akkor tudósítsunk a KDR másik részlegéből is! Itt uras mély merülésű fotőjök’ állnak az érdeklődő és napi munkában megfáradt amateurtársak rendelkezésére. (b-j) HA5IKS Pisti, Hegyomlás Andris és HA5SPA Péter, háttal pedig HG5OJG Gergő. Utóbbi az asztalon lévő parabolitikus szerkezetet is a szárnyai alá vette: igen, jól sejtitek, HamNet állomás lett belőle az egyik klubtársnak. A srácok amúgy…

44d9c93d-0cbb-49f3-acf1-f6510c203b6a

…HA7XK Laci beszámolóját hallgatták az ántik’ időkről. Laci nagy sztorizós, ízes magyar beszéde üdítőleg hat nem csak élőben, hanem az éterben is.

740137d5-7ad0-4a8a-8f44-da040775b622

Miközben pedig kint ment a kvaterka, HA5CLF István és HA5RV / M0XXS Stewart valamiféle titokzatos HotSpot-ot üzemeltek be. Ők ketten annyira belemelegedtek a munkába, hogy a fényrajz elkattintásán túl egyszerűen nem volt szívünk megzavarni őket a tevékenységükben.

S bár a látható beszámolóról most lemaradtak, de a tömeghez hozzá kell még kalkulálni HA7PC Kareszt, HG6PTZ Tomit, HA5AS Ákost és HA5NKG Tomit valamint HA5CBM Mikit is.

Mindent összevetve remek klubnapon vagyunk túl. Szép öröm volt a két szeretett amateurtárs látogatása – ugyanis pont az ilyen akciók is segítenek abban, hogy egy klub elmondhassa magáról: nem csak papíron létezik, hanem él, mint hal a vízben.

Gyertek hozzánk Ti is – akár látogatóba, akár tagnak. 🙂 De mindezen túl a lényeg az, hogy rádiózzatok! Bármivel, csak rádiózzatok, s közben éljetek társadalmi életet. Személyesen vagy az éterben – egyre megy. Utóbbi (mármint az egészséges nyüzsgés és a folyamatos jelek leadása) ugyanis elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy megmaradjunk, mi több, gyarapodjunk.

73!

a HA5KDR kollektívája

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .