Jövőre, Veletek – ugyanitt!

Tisztelettel jelentjük, idén a tavalyinál is jobb Military Weekendet sikerült összehozni! Természetesen a kiváló hangulathoz nem csak a szervezők, hanem a vendégek is kellettek, illetve olyan “apróságok” 🙂 is sokat lendítettek az ügyön, mint hogy a klubtulajdon Zil-131-es híradóautó hiba nélkül felért a hegyre. Előre jelezzük, mindent nem tudunk e cikkben leírni, de azért azon rajta leszünk, hogy a legfontosabb eseményekről tudósítsunk.

4790d236-f99a-441d-9acf-2205f7d31bbf

Balra a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár híradóautója, jobbra a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság mobil vezetési pontja

Hol is kezdjük? Talán ott, hogy hálás szívvel köszönjük az Antenna Hungária Zrt.-nek az engedélyt és a természetvédelmi hatóságnak a rendkívül gyors és barátságos ügyintézést! Ugyancsak hálatelt szívvel gondolunk Baráth Ernő dandártábornokra, a BHD parancsnokára, Mucsi István ezredes úrra, az MH ÖHP híradó és informatikai főnökére, Benda László ezredesre, a 43-asok parancsnokára és Árvai András alezredesre, akik szintén sokat segítettek azért, hogy a honvédek eljussanak a Gerecse tetejére! Aztán hol folytassuk? A hőskorban? Amikor Felker Lajos ezredes úr tizenöt esztendővel ezelőtt felvetette, mi lenne, ha küldene egy híradójárművet a MW-re? Vagy a Zil-131-es három héttel ezelőtti megjavításánál? Végül is akár hol fogunk hozzá, valami-valaki óhatatlanul kimarad – ám mi bízunk abban, hogy olvasóink ezúttal sem valami száraz leltárt, hanem egy színes képeslapot várnak tőlünk. Így ennek jegyében kéretik az alábbi beszámolót olvasni.

a066fc97-5627-49f6-8771-23591ba57c10

Csepel és Zil-131 – a tetőn HA7PTY Pityesz

A MW-et szokás szerint takarítás, majd bevásárlás előzi meg. Utóbbiban nagy segítséget nyújtott HA5IKS Pisti, aki saját autójával vett részt a beszerzőkörúton majd az árucikkek Pusztamarótra történő fuvarozásában. Itt komoly logisztikai műveletre kell gondolni, hiszen csak a szombati pincepörköltbe hat kilogramm húst kockáztunk, a lecsó szintén nehéz összetevőket igényelt s a szerdai, helyben sütött krumplis kenyérhez is kellett egy s más – hogy a pudingokról már ne is ejtsünk szót. No és a több karton víz, kenyér, sör, só, cukor meg minden, ami még egy négy napos találkozóhoz kell, ahol hatvan emberre főzünk.

2ad116a0-a52d-4a60-a46a-1a1933cb7cb8

Attesz és Lajos vezetés közben

Az idei MW nagy eseménye a klubtulajdon Zil-131-es híradó jármű érkezése volt. Mint arról korábban beszámoltunk, a javítás tökéletesen sikerült. HA7PTY Pityesz és HA7EO Attesz közösen lovagolták meg a járgányt, s nem kevés izzadság árán fel is gördültek vele a hegyre. (Hiába, a kaszniban meleg van, s bár az elefántfülek segítenek a légterelésben, de e funkciók azért légkondinak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetőek.)

0e1e2664-ef35-4cd5-b736-5b605dd65fc5

HA5TBN Dani gyalog érkezett – sajnos nem igazán látszik, de a hátán egy Sem-mobil katonai rádiót cipelve tudta le a távot Tardosról

A hibamentes szerdai megérkezés indokolt egy jó ebédet majd egy hideg sört. Egyikben sem volt hiba – bár a “sampionnal” és vargányával gazdagon felturbózott tejszínes rókagombakrém leves generált némi szóvicces élcelődést. 🙂 Minderre pedig a házi barackbefőttel felturbózott pudling‘ illesztette föl a koronát.

e43bb76b-66e6-4110-a978-4aab6826c115

Készülnek a pudlingok’

Mivel csütörtökre már a “Petőfisek“, az Apátistvánfalván megismertlokátorosok” (Magyar Honvédség 54. Veszprém Radarezred) és a “Fehérváriak” érkezése volt tervezve, érthető izgalommal néztünk a nap elé. Este készültünk, kenyeret sütöttünk, újabb gyümölcsös-mentás pudlingok‘ születtek (amelybe a barackbefőtt levét is gondosan belefőztük) és így tovább.

1b9554b3-d33f-449a-a947-3d29de05478f

Miközben főztünk, hetven megán 4X1TI CQ-ja szállt az éterben (Majd talán legközelebb erre is jut időnk…)

Aztán délelőtt megjött mindenki, ahogy vártuk. Megcsodáltuk a kocsikat és bendőjüket, közben pedig elbeszélgettünk  A menü a szokásos (már megint 🙂 ) lecsóval (by Szabi – BHD) indult, hozzá a helyben készült kiegészítőkkel. A “Fehérváriaktól” kaptunk ajándékba egy, az ÖHP címerével díszített palack vörösbort és egy speciális érmet, továbbá egy olyan különleges frekvenciatáblázatot, amelyet ha közzéteszünk, akkor mindenkit, aki elolvasta le kell hogy öljünk. 🙂

c640e190-a9c3-4a06-b415-e86d1b9b763c

Eredetileg ez három kenyér akart lenni, de összenőttek a sütőben. Egy ültő helyben megettük mind…

Szabi egyébként némi vicces éllel megjegyezte: milyen “szegény szabolcsi ember” lecsója az, amiben vargánya is helyet kap? 🙂 (Megjegyzésként ide kívánkozik: a hetvenes években Csegöldön tényleg azt tett a lecsóba a nép, amit éppen lelt – így hol ilyen, hol meg amolyan gomba is ott rotyogott az üstben. Meg ha volt, akkor többféle kalapos…)

bb9d7f26-8a6f-4ff2-8ade-3fa867d43358

Asi és Míra

Közbevetőleg érdemes megjegyezni, végig remek időnk volt, az eső – mit eső; égszakadás-földindulás és olyan dörgés-villámlás, hogy csak na – akkor ért oda vasárnap, amikor már mindenki hazatért. Mi pedig természetesen a legjobb időpontot választva a förgeteg előtt egy órával mentünk le Pusztamarótra Vilihez inni egy sört, elnyalni egy fagyit. 🙂 Még szerencse, hogy a sofőr HA5CBM Miki berakta a tartalék ponyvát, amelyet az utasok (“Csepeles” Lajos,fia Dani, Pityesz és Attesz) kézzel rögzítettek a tetőkerethez. Így csak kicsit áztunk meg, amikor a sorompókat és a kaput nyitottuk-zártuk. De bezzeg a Zil! Meg a tizenhat méterre kitolt, s önmagában is négy méter felé járó citromantenna! Na, attól csattoghatott bármi, dühönghetett a szél, ömölhetett az eső – meg sem kottyant neki, be sem ázott. Hiába, no, a military technika az military technika. (És persze a földelés sem ártott – by Attesz.)

9a721e73-7467-49fc-94cc-3b96f4151d41

Megnyíltak az ég csatornái…

Visszatérve a csütörtök délutánra úgy döntöttünk, összerakjuk a TA-oszlopot – de aztán úgy ítéltük meg, bevárjuk vele a többi erős kart és a pénteket. Például HA5IKS Pistit és a többi klubtagot. Első körben amúgy az oszlopot magában állítottuk föl, de aztán – hallgatva a józan észre – ledöntöttük, Pityesz mellé állt és úgy emeltük föl ismét. A munkában nagyon nagy szakmai segítségünkre volt Asi – alias István, aki ugyan “csak” a veszprémi lányok — Évi és Anita sofőrje, de többet tudott, mint bármelyikünk. (Nota bene: húszonpár éve mi is sokat tudtunk az R-13x állomásról, de hát ugye az idő, az a fránya idő… 🙂 )

bd763310-c7a6-49b9-849e-b1c937143de2

Azért ez a látvány eredetiben jobban üt…

Mire mindent összeraktunk, péntek este lett – de amikor bekapcsoltuk az R-155U-t, az R-323M és az R-326M-et, akkor minden fáradtságunk egy villanás alatt elszállt. Sanyi (hadnagy úr – BHD), HA6IGM Gyuri, HA5IKS Pisti és HA5CBM Miki felváltva hallgatta az éterből kiszűrődő jeleket. A citromantenna pedig minden ellenkező híreszteléssel szemben első osztályú masinéria. De látványelemnek sem utolsó: elég csak ránézni, s az ember máris az Alfa Holdbázisra, esetleg Pirx kapitány mellé képzeli magát. (Tudják, utóbbi az, amikor az oszcilloszkópot forgatták a miniatürizált emberkék… 🙂 )

A csillagtenger alatt pedig egészen elképesztő látványt nyújt az állomás!

c6fcc65b-6da6-4809-bdf7-45d97c6aeb2b

…és nappal sem mutatott rosszul! 🙂

No, de tovább-tovább, mert ha ilyen tempóban folytatjuk, soha nem érünk el a vasárnap délutáni viharig. 🙂

5ba8bf53-8cc0-43bf-8c5f-81618ed09024

Ajvé, de szép is ez!

Talán nem tévedünk nagyot, ha úgy véljük, képtelenség leírni, ki mindenki tette tiszteletét a főnapon, azaz szombaton a rendezvényen. A pontos létszámot nehéz lenne belőni, de sokat elárul, hogy a paprikás krumpli (ami inkább pincepörköltnek tekinthető) a burgonyán és más összetevőkön túl hat kilogramm húst nyelt el. Összességében olyan nyolcvan adag étel főtt le, de nem is maradt belőle egy szem sem, mert a népek repetában elvitték az egészet. Visszakanyarodva a létszámra: bizonnyal nem lövünk nagyon mellé, ha legkevesebb ötvenöt-hatvan ember környékére tesszük azt.

89e062e6-a582-49ac-a6c5-4e3bc0b73d34

(b-j) Évi, Anita, Asi, Attesz, HA7HJ Janó, Miki, Gergő, Szabi, Sanyi, Laci, “Kis” Tibike és Pityesz

S ha már főzés: pénteken olyan barátunk tűnt föl a bázison, akit tényleg szívből rendkívüli mód szeretünk és tisztelünk – ám legnagyobb bánatunkra nagyon régen járt nálunk. Igen, HA7HJ Janóról van szó, aki nem csak kiváló szakács (Már megint káposztás-paszulyos gulyás? Na nemár! 🙂 ), hanem remek ember, megbízható társ és amateur. Rendkívül sokirányú munkája végett alig tud részt vállalni a klub életében, de az első kérő szóra elvállalta a főzés nemes feladatát. Csak annyit mondunk: hat kilogrammnyi főtt-füstölt csülköt vagdaltunk össze az alapba. S mindezt ajándékba. Erre varrjon gombot, aki tud! 🙂

d639aaf5-9fe6-4f0c-ac25-b3ae44c39a77

Janó főzte, és felséges volt!

No, akkor a szombat – persze csak slagvortokban’. Már korábban megjött Hagara Gábor és családja, Pfaff Laci Rétságról, a Behó’ család, Zil Zoli, Anga Bandi, Döme, PZs és a többi határőr hagyományőrző, akiket a fentebb említett apátistvánfalvai kitelepülésünkön ismerhettünk meg. Anga Bandi egyébként olyan tökpartit 🙂 rendezett este, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána. Ugyanő készített brassóit is – ha azt mondjuk, fenségesre sikeredett, nem állunk messze a valóságtól. (Lévén, attól egy csöppet finomabb volt.)

decb092c-c7cc-4533-9426-a970e6e471d2

Gyermeki örömök: jár a motor, minden okés! (Attesz és Pityesz)

Aztán befutott HA5DON István és párja EraHG5OJG Gergő, HA5TBN Dani, HA2MV Sanyi, HA8HL Lajos, a mestercukrász Laci és családja – de nem soroljuk tovább, mert valakit úgy is kihagyunk, oszt’ még a végén besértődik. 🙂 A géperejű járművek folyamatosan jöttek-mentek, volt, akit menteni kellett, másoknak csak szimplán felforrt a benzinjük, ám e gondot egy fecskendővel végül kielégítően lehetett rendezni. Ez egy ilyen móka, no. Ahol ugyanis több tucat éves autók mozognak, könnyen előfordulnak a hibák is. A szombat egyik fénypontja volt Damasek Péter barátunk és az ő híradó Gaz-69-e, aki ezúttal egy, a Csehszlovák haderőben rendszeresített mobil tábori szórakoztatóközpontot hozott magával. MK magnó, pattogó cseh katonai indulók, finoman recsegős mikrofon, krómozott háromlábakra szerelhető tölcséres hangszórók, ládafedélbe rejtett mélynyomó, gurigázott kábelek – áhhhhh! 😮

a58544c1-bc26-4237-8a1c-11b25e49c495

Janó az első fázist adagolja…

7e24dcce-329a-4b26-bfd9-a846c8e90dc4

Hoppácska! Tábori szórakoztató központ made in Csehszlovákia

A vasárnap már kissé nyugisabban telt – kár, hogy a veszprémieknek Asi szolgálata okán szombaton haza kellett térniük.

6a9c1432-afc9-4452-829f-f32353dcd0e0

A baltás ember HG5OJG Gergő 🙂

Írhatnánk még sokat: például arról, hogy HA5ZF Feri – aki párjával Mónival és annak fiával érkezett – a klubtársakkal közösen miként emelte ki a helyéről a Zil-ből az aggregátort, majd indította be azt. Vagy megemlékezhetnénk a végtelenbe nyúló szakmai diskurzusokról és elméleti polemizálásokról. Utalhatnánk a TA-oszlop mozgatására, a különböző technikai felismerésekre (nyi má, ez tényleg oda való és nem ide – E!) s így tovább a végtelenségig. Egy a biztos: ez a Military Weekend rendkívül jól sikerült – talán egy fokkal üdítőbben, mint a múlt évi. Ehhez persze kellett rengeteg háttérmunka (a zil-szereléstől a cipekedésen át az izzadságon keresztül a beszerzésig és a főzésig bezárólag), de az ember, látva a gyermekien boldog arcokat, hallgatva a jobbnál jobb amateur sztorikat, a kanalak és tányérok csörgését, szemlélve a honvéd egyenruhák forgatagát, a nyíló sörös dobozok szisszenését, a tücsökzenét, egyszóval mindazt, amiért egy klubba járni (és koránt sem mellékesen élni) érdemes – hajlamos az összes keservet elfeledni.

4eb6012b-396a-494b-aa56-9fd3f5e673ac

Péntek kora délután kezdett betelni a hátsó traktus…

Mást boldognak látni minket is boldoggá tesz – ez az esetek “jó” részében egy ilyen faék egyszerűségű öngerjesztő folyamat. S tulajdonképpen mi kell még arra a négy napra, amit Military Weekend-nek mondunk?

85fc6e53-29b2-4764-9d46-2ab02e69e6e8

A vidám beszélgetések egyike: Pfaff Laci, Anga Bandi, Csepeles Lajos és Alhadnagy úr 🙂 Lajos kezében pedig ott a tök! 🙂

Esetleg még több kedves barát, vidám amateurtárs és szép idő.

Jövőre, Veletek – ugyanott!

 

Baráti 73!

 

A HA5KDR csapata

  1. Szevasztok!

    Köszönöm az MW szervezést, fuvart (tnx HA5IKS!) !
    A csapat kiváló, a hangulat tetőfokon!
    Mit emelnék ki?
    Az éjszakai Raj-Gaz -műveletet…!
    Hajrá MW-2019!

    VY 73 es DX! Gyuri / HA6IGM

  2. Szia Gyuri!

    Részünkről a szerencse! Reméljük, mentül gyakrabban látunk a rendezvényeinken!

    73!

    Miklós

Hozzászólás a(z) HA6IGM bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .