Egy legendás katonai telefon – a TBK-67

A HA5KDR teljes csapata fokozott hangsúlyt helyez a kezdők támogatására. A segítség egyik eleme, hogy rendre igyekszünk olyan cikkeket lehozni, amikkel egy első lépéseit megtevő, és/vagy aktív gyűjtő, esetleg amatőrbe oltott military vénájú rádiós előrébb juthat. E folyamba illik minapi, az UM végfokozat SSB-s használatát tárgyaló írásunk épp úgy, mint a jelen cikk, melynek tárgya a TBK-67-es telefon rövid ismertetése.

Külön hálás szívvel köszönjük HA5IT Tamásnak a tőle megszokott, kiválóan beállított és tűéles fotókat!

IMG_3166

Tamás patika állapotú gyűjteményes – és koránt sem mellékesen említve – kiválóan működő készüléke

Mire jó egy antikvitást képviselő tábori telefon? Például lehet vele távbeszélni. Ha van még hagyományos vonalunk, akkor arra is ráköthetjük, de állítólag lehet kapni olyan digitális/hagyományos átalakító kütyüket is, amelyek alkalmassá teszik a kor követelményei szerint kiépített rendszerhez történő csatlakoztatást. (Ha valaki küld erről egy linket, azt megköszönjük.)

IMG_3173

Tamásnak számtárcsája is akad a tábori telefonhoz

Aztán arra is megfelel, hogy a lakásban vagy a telken belső hálózatot építsünk ki. Az ember lánya például leszól a konyhából a távoli műhelybe-garázsba, hogy kész a reggeli-ebéd-vacsora, keresik az embert kilencszázon, RH vagy URH sávban – esetleg csak a szomszéd akar vele egyet fröccsözni. Aztán arra is elsőrangú, hogy egy szülő megszerettesse ifjú csemetéivel – és esetleg azok barátaival – a szokatlan (mert ma már ez sajnos annak tekinthető) kommunikációt, a műszaki “dolgokat”. Aztán lehet vele tréfálkozni: a fogalom nélküli ember kezét rátetetjük a V1-V2 csatlakozóra, utána pedig tekerünk egyet-kettőt az induktoron. A TBK-67 szép dísz, üveg mögött pár spotlámpával, ötven centiméternyi ledsorral megvilágítva nyálcsorgatóan jól tud mutatni.

Felhasználási köre valójában végtelen, annak csak a fantázia szab határt.

Bennünket azonban most más oldalról izgat e remek készülék – jelesül a rádiós használhat felől közelítjük meg. Említünk egy példát: az ember a megfelelő csatlakozók révén valami “tyúkbéllel” (ha nagyon ott akar lenni a szeren: echte TBK vezetékkel) ráköti egy R-32x-es vevőkészülékre, szolgálati állásba kapcsot R-134-be, R-130-ba, és csak hallgatja mások forgalmazását. Frekit ugyan kétségtelenül nem tud vele váltani, de például egy ritka DX vagy a magyar kör megfigyelésére elsőrangúan alkalmas. A “fíling” király. Aki esetleg itt értetlenkedik, annak azt javasoljuk, gondolja végig: tulajdonképpen miért ne adhatnánk meg a módját ennek is épp úgy, mint a vasárnapi ebéd elfogyasztásának, egy jó pofa sör otthoni fölhörpintésének vagy bármi másnak, ami örömöt okoz az életben az ember lányának-fiának? Továbbá gondoljunk bele! Ezeket kombinálni is lehet ám! Egy kori gyöngyözően hideg sör plusz a TBK-67 sajátos hangja. S ha egy korosabb ember e tevékenység közben mintegy ráadásként még a fejébe nyom egy rohamsisakot, akkor – úgymond – az Isten sem menti meg attól, hogy  visszaképzelje maga-magát valami hatvanas-hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes években tartott hadgyakorlatra. Amikor fiatal volt és bohó, s a lányok úgy jöttek a zöld gyakorlóra, mint az érett dinnyére a darazsak.

Addig érdemes élni, amíg tudunk játszani. A “kort” meg hagyjuk meg az élhetetlen szerencsétleneknek. 🙂

No, de vissza a tárgyhoz, nagyon elkalandoztunk!

IMG_3168

A TBK-67 más szögből

Lássunk pár száraz műszaki adatot: a kimenő feszültsége közepes beszédszintnél 0,5 Volt. A szótagok érthetőség öt Neper csillapítás mellett hetvenöt dB-es környező vételi zaj esetén ötven százalék. A bemeneti impedanciája nyolcszáz Hz-es frekvencián és 0,5 Voltos szinten hatszáz Ohm +/- húsz százalék. Az induktor teljesítménye három kiloohmos terhelésen és a forgatókar másodpercenként 3,5 forgatása mellett, tizennyolc-huszonöt Herzes frekvencia esetén két Watt. Ha vonalba kötjük, akkor a beiktatási csillapítás 0,15 Np, tápfeszültsége 9,6 /+1,1 / – 0,8 Volt míg az áramfelvétele öt milliamper. Súlya három kilogramm, térfogata négy köbdeciméter. A leírása szerint a készletébe maga a készülék, a hordszíj és a 9,6 Volt 0,45 Ah akkumulátor tartozik, de külön megrendelésre a gyár szállított hozzá számtárcsás adaptert és a gépkocsiba történő felerősítéshez egy kengyelt.

(A  munkahelyi szeknnerünk sajnos bedöglött 🙁 , így csak fotókra futotta a gépkönyvből. Tudjuk, nem a legjobb, de azért a lényeg olvasható és több a semminél.)

c6d04391-f427-4904-910f-eda4c2d0ea2b

7aaa1e47-7298-414a-8cb5-06aa91964967

d90659b1-023e-4c8b-9566-2b5bbecee247

Rendeltetése szerint “a TBK-67 hordozható távbeszélő készülék hívásra, valamint beszélgetések lebonyolítására szolgál vezetéken, nagyfrekvenciás távbeszélő vonalon, rádió- és rádiórelé csatornákon”. Képes a rendszerben (Ma is használják!) lévő távbeszélő berendezésekkel való üzemre, LB (helyi telep) és CB (központi telep) központhoz való csatlakoztatásra, külön blokkal a rádióállomás távvezérlésére – továbbá a mikrofon helyére egy gégemikrofon is beköthető. Megbízható működési tartománya mínusz negyven és plusz ötven fok közé esik, és max kilencvennyolc százalékos relatív páratartalomban is képes dolgozni. Saját tapasztalat, hogy ha jól van lezárva, bírja a szakadó esőt és a rövid idejű, néhány perces vízbe merítést is. A gyomrában egy légmentesen lezárt dobozban egy kétfokozatú, hőmérséklet stabilizált tranzisztoros erősítő található. A bakelit szerelőlapra a beszédváltó gomb, a dugaszos csatlakozó, a vonalkapcsok, (мб-р-сб) LB-R-CB átkapcsoló, a csillapító átkapcsoló lett elhelyezve. A számtárcsa önálló adaptert képez.

b2acee94-10f1-4ffc-a0ed-d4e83df5c940

Ezt fontosnak tartottuk közölni, hátha más is így szeretné használni (értsd: távvezérelni) a saját – bármilyen – rádióját… 🙂

A ház anyaga a szokott bakelit. Elektromos ellenőrzése rém egyszerű: állítsuk a K2 söntgombot az LB-R (мб-р) állásba, az L1 és L2 (л1-л2) vonalkapcsoknál fogva kössünk hozzá egy másik telefont, majd tekerjük meg az induktort. Ha a másik cseng-bong, s a kagylóban az ellenállomás hangja is ott van a szeren, akkor minden oké. (Előtte persze ellenőrizzük az akkuk feszültségét!)

IMG_3172

Elöl a 9,6 Voltos Akkumulátor

Persze jogos a kérdés, mi történik akkor, ha az egyszeri gyűjtőnek-ápoltnak-amateurnak momentán csak egy árva lomhalma van? Akkor sincs vész! Anélkül, hogy a beszédváltó gombot lenyomnánk, fújjunk bele a mikrofonba. Normál esetben ott csöndnek kell lennie. Ha ez tuti, nyomjuk le a beszváltókart, majd kissé óvatosabban ismét eresszünk ki levegőt az ajkaink között. Ha jön a zaj a kagyló felső végén, akkor megint nyugodtak lehetünk. Ha ez sem elég, fújjunk megint a mikrofonba, de közben az L1-L2 kapcsokat hol nyissuk, hol zárjuk. Ha közben változik a hallgatóban a zaj, akkor újfent nyugodtan dőlhetünk hátra a karszékünkben.

Mára ennyi fért bele, de hamarosan érkezik a folytatás

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

 

 

 

 

    • Bulgáriában gyártották 1967-ttől. Az MN-ben 1970-ben rendszeresítették elsőként a 45. híradó zászlóaljnál.

  1. Kedves Béla!

    Erről szerintem a Germuska Pál által jegyzett, a magyar középgépipar történetét feldolgozó könyvből lehet pontos információkat szerezni. Most nincs előttem, de emlékeim szerint 1964-ben kezdték gyártani. Ha van lehetősége, nézzen utána – ha nincs, akkor megnézem én Önnek.

    73!

    HA5CBM
    Miklós

  2. Ez nem az eredeti telefon, a külső doboza már utólag lett csinálva, a belső rész még az.
    Az eredeti teljesen másképp néz ki, rá van írva, hogy “Vigyázz, az ellenség lehallgat”
    Magyar keresztnevek vannak rajta, hogy a kezdőbetűkkel, lehessen betűzni a szavakat,
    és még más szövegek is vannak rajta.
    A jófogáson láttam egy eredetit.

  3. Kedves Miklós!

    Az ilyen “tárcsás (impulzus választós)” CB távbeszélő készülékeket pl. a Vodafone internet router is tudja kezelni a telefon bemenetre csatlakoztatva, természetesen megfelelő előfizetés esetén.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .