Beszámoló egy 2017-es Field Day-ről – HA5CLF István írása

HA5CLF István ezúttal egy tavalyi kitelepülésről írt beszámolót. Persze jogos lehet a kérdés, mi végre ez a sok múlt-idő? A válasz egyszerű: jó újra olvasni arról, hogy milyen remek rádiózási lehetőségek részesei voltak a barátaink, továbbá a tapasztalatok is örök érvényűek. Ezen túl pedig egy kezdő – mert hiszen minden ellenkező állítással (és olykor szánni valóan sötét önhittségükkel) szemben a jelenlegi legnagyobb hazai és külhoni DX-erek is a nulláról indultak – sokat tanulhat abból, hogy mások miféle módon futnak neki egy efféle projektnek.

1

HA5DON a sátor bejáratánál ügyködik, tőle (nekünk) balra a HHH objektuma…

Az időjárás kissé változónak igérkezett az idei Field Day alkalmából, de tanulva a múlt év tapasztalataiból, jobban felkészültünk. Röviddel délelőtt tíz után érkeztünk. Majd felmértük a terepet, bár nem volt ismeretlen mert a 2014. novemberében az RKSZ gyakorlat alkalmából ugyanezt a kitelepülési helyet választottuk.

Dátum: Szombat, 2017. július 15.
Idő: Érkezés a helyszínre helyi idő szerint 10:00
Helyszín: Hármas-Határ hegy (N47.550169, E19.005565), ASL 447 méter
Résztvevők: HA5CLF, István és HA5DON, István
Berendezés: “Go-Box” – Yeasu FT-857D-vel beépítve és egy különálló Yeasu FT-857D, LDG tuner
Antenna: Inverted “V” antenna nyolcvan-hatvan-negyven-húsz méterre (teljes hossz negyven és húsz méteren, rövidített a többin)
Tápegység: Honda 20i generátor, ezerhatszáz Watt
Átjátszó: DMR / Hytera PD685G kézi rádió
Időjárás: Változó kb. 25-32 °C, napos/borús/szeles rövid záporral

Az első feladatunk volt biztonságos helyet találni, ahol minimális az esetleges autó átjárás, sőt a túrázók sem botlanak bele az antenna feszítő köteleibe. Majd a telepítési hely kiválasztása után, felállítottuk mindkét antennát. Pillanatok alatt az autó kereke alá került a teleszkopikus antenna árboctartó, és kezdődhetett az antenna telepítés. Ez már kevésbe nevezhető rutinos készülődésnek. A felső rúdra megfelelő sorrendben ráfűztük a tartó gyűrűket, majd az árboc legtetejébe erősítettük a 2m-es antennát. Kiderült, hogy a szél hatására, igen csak hajlong az árboc. Ekkor visszaemlékeztem, hogy a legutóbb alacsonyabbra, nem pedig a csúcsra erősítettem az antennát. Leeresztettem az oszlopot és áthelyeztem az antennát. Sajnos a legkisebb szél hatására is nagyon vészesen hajlongott. Ekkor újra leeresztettem az árbocot és leszereltem a két méteres antennát. Hát ez egy kicsit bénán sikerült, de éppen ez a kitelepülés célja, gyakoroljunk és tapasztalatot szerezzünk.

2

Kincsesláda 2.0

A bal oldalon látszó másik antennát István, HA5DON segítség nélkül ripsz-ropsz felállította. Ez egy végen táplált Ribakov antenna, amit az alján egy balunnal táplál.

Egy alumínium műszer hordozó táskában tárolom az antennákat. Kiszálláskor csak felkapom és megyek. Ez a táska tartalmazza a fent említett antennát és egy végén táplált félhullámú antennát is. Ez nem ugyanaz, mint a Ribakov antenna, ami több sávos, ez minden sávon félhullámú antenna huzallal kell, hogy rendelkezzen. Gondoltuk, hogy talán ezt az antennát telepítjük, de végül is a másik mellett döntöttünk. A 20m-es sáv ugyanis ezzel az antennával nem elérhető.

3

Apró, de mégis helyet foglal 🙂

Végül is megtörtént az antenna telepítés, sőt a múlt hibáiból tanulva, a készülékek esővédelme és a tűző nap ellen való védelmünk is egy sátor telepítésével.

4

A sátorban két piknik szék és asztal kényelmes forgalmazási helyet biztosított számunkra. Az energiaellátást a szokásos Honda inverteres áramfejlesztő biztosította.

5

HA5DON

István, HA5DON kész a forgalmazásra, indulhat az akció. Először húsz méteren próbálkoztunk, de vajmi kevés eredménnyel. Itt csak négy QSO-t sikerült összehozni, két orosz, egy bolgár és egy makedón állomással. Nem siettük el a dolgokat. Egy kis szünetet is beiktattunk és kényelmesen megebédeltünk. Majd csak utána fogtunk neki újra a „munkának” mint két jóllakott óvodás. Hirtelen felerősödött a szél és igyekezett a sátor falait döngetni, de csak a sátorban levőket bosszantotta. Az eső is eleredt, de szerencsére csak kisebb zápor kerekedett ki belőle, ami nem sokára el is állt. A hőmérséklet alább esett, és már egyáltalán nem tűzött a nap.

Hét MHZ-en folytattuk. Itt újra két orosz, majd egy bolgár állomás jött össze. Majd délután négy felé gondoltuk, hogy talán a 3,5 is beindul. Bizony már dübörgött a sáv magyar állomásokkal. Talán kis túlzás, de örömünkre csináltunk néhány helyi összeköttetést is. Nem mondhatjuk, hogy versenyt nyertünk volna a QSO-k számával.

6

Hogy kissé hivatalosabbaknak nézzünk ki, kihelyeztük az RKSZ molinóját és felvettem a megfelelő láthatósági jacketet is. Szükség is volt rá. Forgalmazás közben érkezett egy „pickup truck” ismeretlen letakart rakománnyal, és kissé zavartan mondták, hogy csak nézelődnek a környéken. Hát ez csak feltételezés, de valószínűleg megakadályoztunk egy illegális szemét lerakást.
Belehallgattunk a digitális átjátszókba is. A már majdnem országos lefedettségű DMR hálózaton is beszéltünk néhány rádióamatőr társunkkal, többek között HA7PTY Pityesszel és HA6IGM Gyurival. Utóbbi egy simplex kísérletre kért bennünket, de bármennyire is jó nyereséges antennát használt, sajnos a mi kis “gumirudinkal” csak a zaj köszönt vissza az éterből. Maradtunk az országos DMR hálózaton. Ha teljesen kiépül, az egyik csatornán csak egy PTT nyomásra van szükség és az egész ország hallja az adást, a másik csatornán pedig csak a helyi régió hallja, ha nincs szükség a nagy lefedettségre. Vagyis két csatorna áll a rendelkezésünkre. Az echolink is hasznos, de nem olyan praktikus a mai állapotában mint a digitális rádió.
Még egy megfigyelést leírok itt. A Hármas-Határ hegy hatalmas antenna parkja nem előnyösen befolyásolta a rádiózást. A negyven méteres sávban igen erős zajt figyeltünk meg. A mobil hálózat sem remekelt ilyen közel az ipari antenna rendszerhez. Az adathálózat alig volt elérhető és néha egyáltalán nem volt lefedettség.
Délután hat felé kezdtünk bontani. A borús idő miatt kissé hamarább sötétedett. Lásunk még egy utolsó képet a bontás előtt.

7

Mint minden alkalommal most is tanultunk a kitelepülésből. Bármennyire feleslegesnek tűnik egy leírás, mindenképp fogok készíteni egy rajzokkal tűzdelt antenna telepítés „puskát”. Elkerülhettük volna a bénázást, ha pontosan tudtam volna, hogy is szeretném telepíteni az antennát. Ezzel mindenképp bővíteni fogom a legközelebbi kitelepülés repertoárját. Főleg vészhelyzetek alkalmával hasznos egy ilyen leírás, amikor minden perc számíthat. Talán a legközelebbi Fiel-Day már ilyen alkalmatossággal is bővül.
A sátor nagyon hasznosnak bizonyult, kis eső is nagyon megzavarhatja a kitelepülést, akárcsak a 2016-os Kiskunsági Nemzeti Parkba való kitelepülésünk, ahol hosszan tartó esőzés miatt csak egy rövidke ideig sikerült rádióznunk. Pillanatnyilag megoldottnak tűnik a feladat, bár majd még egy nagyobb zivatar közben fog kiderülni mennyire jó ez a megoldás.
István, HA5DON különálló Yeasu FT-857D és LDG tunerje sem volt felesleges, hisz bármi történhet és könnyen meghiúsulhat egy jól megszervezett kiszállás rádió meghibásodás miatt. Egy pót-radió mindig biztonságot ad. Szerencsére eddig nem volt rá szükség ilyen szempontból.
Mindenképp ajánlom minden kedves rádióamatőr társamnak, hogy próbálja ki a kitelepült rádiózást. Nemcsak különös élmény a természetben rádiózni, de nagyon sokat tanulhatunk belőle. Időnként SOTA-zom is, ahol egy dolgot megtanultam: „A hegyen minden sokkal nehézkesebb.” Ha másként nem, csatlakozz valakihez, aki már tapasztalt a kitelepülés területén.

 

Baráti 73!

 

HA5CLF István

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .