Újabb csoda az NDK-ból – HA5TBN Dani Om írása

A HA5KDR digitális kikötőjének olvasói megszokhatták, hogy nálunk rendszeresen fordulnak elő forrásközlések. Ennek tekinthető például a Magyar Királyi Honvédség Crypto-2-es kódoló eljárásának feltörése, a háború előtti hívójel-hívónév képzés ismertetése vagy a legendás kémrádió, az R-353 teljes készletének bemutatása. Most egy hasonlóan unikális téma kerül terítékre HA5TBN Dani Om jóvoltából. És persze a végére maradt a címben feltett kérdésre a felelet – az első itt közölt csoda ez volt, viszont amiről Dani itt és most ír, az még az RH Seg-15-nél is ütősebb cucc… 🙂

1

Pestiesen mondva: ezmiez?

Néhány éve hozzám került egy érdekes szerkezet, ami leginkább egy géptávíróra emlékeztetett, de nem volt rajta se lyukszalag író/olvasó se nyomtató. Gondoltam biztos külső tartozék. Kis keresgélés után kiderült, hogy ez valójában egy úgynevezett gyors adó (burst encoder) made in GDR. Hasonló berendezés volt rendszerben a magyar honvédségnél is R-014 néven. Ugyan az orosz változat sokkal „butább”. Csak géptávíró üzemmódban működik, és csak számokat tud küldeni. Nagy örömömre elég sok információ van a szerkezetről egy holland oldalon. Sőt, még a német nyelvű kezelési utasítása is letölthető innen.

Most, hogy így kiderült mi is ez a szerkezet, kedvet kaptam, hogy beüzemeljem. A leírásból kiderült, hogy ehhez tartozik egy tápegység, amit kis keresgéléssel meg is találtam az ebay-on. Nem is volt olyan drága ezért nyomban meg is rendeltem. A probléma ott adódott, hogy sajnos a tápegységhez nem járt kábel. Ugyan csatlakozót találtam, de egy darab annyiba került, mint maga a tápegység, szóval azt inkább nem vettem meg. Innen jött a kérdés, hogy vajon mit lehetne kezdeni ezzel a 32 pólusú szörnyeteggel, és vajon mi lehet a bekötése?

2

Ahogy a kis fehér jel magyarázza: egyenáram bemenet

Teltek múltak a hónapok, de csak nem bukkant fel csatlakozó értelmes áron, a kábelről meg már nem is álmodtam. Amikor már oda jutottam, hogy végül is én nem vagyok olyan érzékeny gyűjtő és mi lenne, ha kicserélném a csatlakozó párt valamire, ami van a doboz alján vagy akár direktbe is köthetném? De ettől még mindig fennállt a kérdés, hogy vajon mi lehet a kiosztás? Aztán eszembe jutott, hogy megkérdezem a fent említett honlap íróját, hogy hátha neki megvan a kábel és esetleg kimérné-e nekem a kiosztást? Hamar meg is jött a válasz, aminek igazán örültem. Semmi extra a kábel 1:1 egyenes. Ezen fellelkesülve írtam néhány emailt gyűjtő barátaimnak, hátha valakinél van elfekvőben csatlakozó és láss csodát jött is a válasz Áron barátomtól, hogy nála akad egy a fiók mélyén. Azért sajnos nem volt ilyen sima a történet, mert a párból az egyik aljzat volt. Viszont mivel ezek sorozatban készülnek és a német mérnökök is lusták, ezért rögtön látszott, hogy a betét és a tűsor ugyan az, csak a befoglalás lehet aljzat vagy dugó. Ezért csak annyit kellett tennem, hogy barbár módon szétvágjam az aljzatot és kitermeljem belőle a betéte, ami gond nélkül bele is illett a berendezésbe. Persze nem tökéletes így, mert nincs se megvezetés, se hollander, hogy a csatlakozó a helyén maradjon, de nekem így is megfelelt. Ki tudja, egyszer lehet, rálelek még egy darabra valami börzén és akkor véglegesíthetem a dolgot. Addig is a kísérlet kedvéért ez is megteszi.

Aztán jött az a rész, ahol megtanultam igazán értékelni és átérezni azt a munkát, amit nagy valószínűséggel a világon mindenhol a nők végeztek az eldugott titkos gyárakban: a csatlakozó forrasztást és szerelést. És valaki ezt napi nyolc-plusz órában kellett, hogy csinálja… És mielőtt valaki azt hinné, ez a képen látható kábelrózsa, csak a történet egyik fele.

3

A „kábelrózsa”

A csatlakozó, mivel bontott volt, ezért azzal kezdtem a munkát, hogy a tüskékről egyesével lehúztam a hüvelyeket, kihajtogattam a krimpelést és leforrasztottam a vezetékmaradványokat. Ebből pontosan 64 darabot. Utána jött a az összeszerelés. Nem tudnám megmondani, hogy mennyi ideig dolgoztam rajta, de nem végeztem vele egy esti híradó alatt és nem léptem át a feleségem türelmét sem. Szóval valahol a kettő között.

4

Gondos szerelés – mert ügye ezzel a harmadik világháborút kellett volna megvívni

Amikor az egyik fele elkészült, akkor azt gondolná az ember, hogy a nehezén már túl van, a rutin is megjött, innen már gyorsan megy. Pedig sajnos nem. Ügye nem ártana, ha a kábel tényleg „egyenes” lenne ezért szálról szálra kellett mérni, forrasztani és a tüskét a csatlakozóba tenni. Persze ha valakinek van 32 színű RGB kábele, akkor kicsit könnyebb, de én azzal dolgoztam, ami a polc legtetején volt és csak 8 féle színből lehetett választani.

5

Nem tudom, hogy mi állt abban a kelet német műveleti utasításban, de biztosan volt nekik erre valami jobb módszerük…

A kábel végül elkészült, jöhet az izgalom. Készülék összekötve, 220-ba bedugva, nagy izgalommal… Tádám: felvillannak a Ledek. Nagy az öröm. És akkor hogyan tovább?

6

Nem csak felvillant de még füst se volt…

A leírásból kiderül, hogy melyik csatlakozó a fejhallgató és mi a lábkiosztás. Ez már csak olyan ujjgyakorlat volt, hogy azt a két vezetéket beforrasszam, és végre megszólaljon a gép, vagy mégsem? Sajnos nem. Hiába tekergetem a hangerőt, csak néha valami reccsenés és a háttérben valami halvány csipogás. Nincs mit tenni, csak bele kell nézni az ismeretlenbe, rajz nélkül a szerkezet mélyébe.

A készüléket megbontva, a megszokott DDR látvány tárul elénk. A jól megszokott szögletes alkatrészek, színek szagok, feliratok csatlakozók… Modulok és kártyák tömkelege.

Potlas

A legfelső panel

8

A sorban a középső, majd…

9

…a legalsó, ahol a digitális varázslat történik

10

Az „user interface” avagy az előlap

11

A „gyanúsított” a jobb oldalon – azaz a hangerő szabályozó

Ez egy kettős poti és természetesen, ahogy az lenni szokott, pont ez pont ebben a méretben pont nincs a fiókban. Mit is lehet ilyenkor tenni? Tegyük fel, mi lenne ha, de mégse… akkor inkább legyen az, hogy mi baj lehet abból, ha azt a négy pici fület kihajtanám és belekukkantanék a lelkébe?

12

A szakavatott szem rögtön kiszúrja a problémát

Természetesen, ahogy azt kell: darabjaira hullott. Nem baj, pont nem pislogtam és láttam, hogy mi merre repült. Miután az összes alkatrész visszakerült az asztalra a földről, kis legózás után rögtön kiderült, hogy mi is a probléma. A műanyag “bizgentyű”, ami lemezkét hajtja eltörött, ezért hiába tekergettem a gombot, nem történt semmi, de még nem is érintkezett, mert nem volt, ami odanyomja a csuszkát a széncsíkhoz.

13

Értem én, hogy potenciométer, de mi „hajcsa”?

Ha már ilyen bátor vagyok, hogy csak úgy szétbontok egy ilyen remekművet, akkor miért ne lehetnék kreatív is? Vajon hogy oldaná meg ezt a problémát egy hivatásos restaurátor? Azt nem tudom, de gyorsan előkerült a fiókból a cérna és a pillanat ragasztó.

14

Ha ez így működni fog…

15

A végeredmény

Azt nem tudom, hogy ez mennyire lesz tartós és elmenne e gyári javításnak, de ezt majd az idő eldönti, a gyárat meg már régen bezárták. Innen már gyerekjátéknak tűnt összerakni, a füleket visszahajtogatni és mindent visszaszerelni a helyére. Akkor most már jöhet a főpróba.

Működik! Most már hangja is van. Nagy öröm az ilyen. Ha lesz egy kis időm, akkor készítek majd egy rövid videót is róla.

Ezúton szeretném megköszönni a segítséget Paul-nak a lábkiosztásért, Áron barátomnak a csatlakozóért, a feleségemnek a türelméért és a klubtagoknak a biztatásért, hogy ne adjam fel idő előtt a projektet és ez a nagyszerű készülék újra működésbe léphetett.

 

Baráti 73!

 

HA5TBN

Dani

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .