A gyűjtő polca – A magyar radar 1943-1946

HA8QC Wlassits Nándor könyve 2011-ben jelent meg. Nincs egy arasz széles, s az oldalszáma sem sok, mégis olyan információkat tartalmaz a korról, melyeket egyetlen, a korszakkal foglalkozó gyűjtő sem nélkülözhet, ha valóban alaposan kívánja ismerni a katonai rádiótechnika fejlődését.

Bay Zoltán munkásságáról több kötet is szól idehaza és külföldön egyaránt. Annyit talán már egy kezdő is tud, hogy az 1992-ben elhunyt világhíres magyar professzor múlhatatlan érdemeket szerzett abban, hogy a háború idején, a hadigazdálkodás nyomásában megszületett az első, önálló fejlesztésű magyar radarberendezés. Hébe-korba munkatársait is ismerjük – így például Simonyi Károlyt, Pócza Jenőt vagy Winter Ernőt, esetleg Dallos Györgyöt és Jáky József katonatisztet. Ugyanakkor Papp György, Sólyi Antal vagy Szepesi Zoltán neve már keveseknek mond valamit. Tehát ha másért nem, ezeknek az embereknek az életútja végett mindenképpen érdemes elolvasni HA8QC Wlassits Nándor A magyar radar 1943-1946 című könyvét. A 2011-ben Gyulán a Rádiómúzeum Könyvek I. részeként megjelent nyolcvanhét oldalas alkotás azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megpróbálja összegyűjteni a tárgykörben elérhető adatokat. Túlzás nélkül állítható, ezt a feladatot Nándi Om tökéletesen megoldotta – így akit érdekel a téma, annak mindenképpen javallott a tárgyalt mű elolvasása.

 

Baráti 73!

 

HA5CBM

Miklós

Military Szakosztály

  1. Megdöbbentő látvány volt, hogy ez a kiadvány a soproni HRT-n, pár éve a szemétben (!!!) volt, vagy 10 pédány.Egyet elhoztam, a többit kitettem egy, már üresen álló eladói asztalra……

  2. Szia Zoli!

    Szép cselekedet volt a kivétel!
    Gondolom, a kidobója osztogatásra kapta, oszt’ nem volt hozzá kedve, s egyszerűbbnek vélte kukázni az egészet. Végtelenül szomorú.

  3. A RADAR csak egy rekord.. Ami mögötte van A ZAJBÓL KIEMELÉSES MÓDSZER a RÁDIÓCSILLAGÁSZAT technika egyik ZÁSZLÓSHAJÓJA A Coulometriás jelösszegző feldolgozás egyszerűen ZSENIÁLIS.. Azért ez a lelkesedés mert A bme ANALITIKAI kémia tanszéken fejleszthettem….és a vegyészek nek ott volt sok világszintű műszere (esetleg a Paulik és Paulik termogravimetriás szerintem ..a magyar csoda 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .