NVIS hírek a hatvan méterről

Az alábbi beszámolót HA5OW Laci készítette, s az ő hozzájárulásával tesszük közzé. Fénykép most nincs, csak – úgymond – száraz szöveg. Ám kár lenne szem elől téveszteni, hogy azok, akik hatvan méteren az NMHH engedélyével megjelenhetnek azért dolgoznak, hogy egyszer minden magyar amatőr szabadon művelhesse ezt a csodálatos sávot…

Képünk tényleg csak illusztráció…

Az e havi aktivitást is HA7PL, Laci OM hozzájárulásával szerveztem. Az Ő nevében is köszönöm a 2017. március 12-i  részvételt.
Akik jelen voltak: HA8BS, HA5MNA, HA9HAF9A, HA8ADI (szerk.: Ádám Mórahalomról egy R-130M készülékkel üzemelt.), HA5OW.
Egy hívójeles amatőrtársunk, HA3IS is megfigyelte a kísérletezésünket, tapasztalatait megosztotta velünk más, számára is engedélyezett sávon, valamint e-mailben is megküldte a részletes adatsort.
Kihasználtuk a gyengébb terjedést, és kipróbáltuk a különböző antennarendszereket, valamint az SSB-távbeszélő üzemmód mellett a digitális kapcsolatfelvétellel is próbálkoztunk, többek között az RTTY és a JT65 is sorra került. Az 5385 kHz-es frekvencia most is jó választás volt, nem zavartak minket és mi sem zavartunk másokat.
A teljesítményszint 80-100, 50/40, 20/25, 10/15 és 5 Watt volt.
Megállapítottuk, hogy gyengébb terjedés mellett a 20 Watt alatti teljesítmény kevés, a QSB könnyen elviszi a jelet a zajszint alá, így nemcsak távoli, de közeli kommunikációra is alkalmatlan. A stabil kommunikációhoz legalább 50 Watt volt szükséges.
A most használt antennák többnyire nem voltak sávra méretezve, hanem antennahangolókkal kellett azokat a készülékhez illeszteni. A nálam lévő 5365 kHz-re méretezett, rezonáns antenna durván két S fokkal nagyobb jelet adott a 80 méteres félhullámú dipólhoz és egy S fokkal jobbat a 40 méteres dipólhoz képest.
A hat-nyolc méter magasan lévő egyenes dipól és az inverted “V” dipólok jól vették a közeli és a távoli jeleket is. A megfigyelő amatőr két méter magasan lévő vezetékkel is vett mindenkit, azonban a jelek lényegesen kisebbek voltak, de a zaj  is elenyésző volt.
Egy társunk jelezte, hogy rendszeresen használja egy német jeladó információit a 60 méteres terjedés megfigyelésére, mások jeladóval kapcsolatos információkat most nem osztottak meg a többiekkel. Ezt majd a következő aktivitás témájának javaslom.
Összességében a mostani hétvégére két aktivitás is sikeredett, a szombaton jelen lévő 8 illetve  a vasárnapi programhoz csatlakozott 5+1 fő, hasznos tapasztalatokat szerzett a cirkulárisan polarizált (CP), valamint a dipól jellegű antennákról, továbbá a 60 méteres terjedésről. Az időjárás most már kedvezett a kitelepüléshez is, így a hét végén négy állomás is élt ezzel a lehetőséggel.
Abban vagyunk érdekeltek, hogy az NVIS célú kísérletezéssel kedvezőbb és jobb lehetőségekhez jussanak a hazai rádióamatőrök, köztük mi is! Ehhez szerintem szükség van a sávban történő jelenlétre is. Ezt mindenki szíves figyelmébe ajánlom, aki egyszer kérte a felvételét a csoportba. ( Lehet, így tudjuk meg, hogy a rádióhullámok nem állnak meg a határnál! Lásd, a jeladónkat már hallották messze a határainkon túl is, annak ellenére, hogy mi nem hallottuk akkortól, amikor a Nap már lement, és nem halljuk, amióta a “nap lement”!)
Áprilisban, a közel két éves aktivitási időszak záró hónapjában talán többen leszünk a sávban.
73, Laci/HA5OW
Ismét köszönjük Laci engedélyét a közzétételre.
HA5CBM
Miklós
Military Szakosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .