Merre tovább a hatvan méteren?

Mint a minap ígértük, folytatjuk hatvan méteres kalandozásunkat. A sáv jelenleg a hazai amatőrök számára nem nyitott, ott csak a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság külön engedélyével lehet dolgozni. Azt, hogy a HA5KDR és a HA9HAF9A megszólalhatott a „rock band-en”, elsősorban HA7PL Dallos Lacinak köszönhetjük, aki első, 2015. áprilisában elhangzott kérésünket teljes mellszélességgel támogatva írt levelet a hatóságnak. Akkor még csak hárman voltunk – ma pedig lehetünk úgy negyvenen. Az engedély áprilisban lejár, s jelenlegi formájában már nem újítható meg. Hogyan tovább – erre próbálunk saját látószögünkből röviden felelni. S még egy apróság, e cikkhez tartozik egy lista, amelyet HA7PL Laci gyűjtött össze s az ő engedélyével tesszük közzé. S a hozzájárulást természetesen ezen helyen is hálásan köszönjük!

A magyar amatőrök egy csoportja ma az 5.350-5.450 kHz-es sávban folytathatja kísérleteit. E tartományban nincs vállalhatatlan megkötés, a VFO szabadon hangolható, a teljesítményt pedig száz Wattban maximálta a hatóság. (Az egyetlen kellemetlenség, hogy a legújabb, április végéig szóló engedélyben tiltják a DX összeköttetéseket, azaz kétezer kilométeren túl tilos QSO-t létesíteni. Korábban ilyen nem volt – de igazán ez nem olyan nagy probléma, mint elsőre tűnik.) Ilyen szép helyzetben a világon ma nagyon kevés amatőrközösségnek van része, ugyanis a legtöbb helyen a rock band eleve tiltott, vagy csak egymástól távol eső, elenyésző számú csatornákat használhatnak a hobbisták. Oka ennek annyi, hogy ezt a rendkívül előnyös tulajdonságokkal bíró hullámtartományt a katonák és egyéb rendvédelmi szervek alkalmazzák a saját kommunikációjuk során (NVIS), ezért érthető, ha kézzel-lábbal tiltakoznak az ellen, hogy itt a civilek akár másodlagos jelleggel is feltűnjenek. (A nemzetközi egyeztetés során a legnagyobb ellenállást az orosz, az angol és az amerikai hadsereg tanúsította. Ugyanakkor mindenképpen illik elmondani, a Magyar Honvédség nem tiltakozott az ideiglenes engedélyek kiadása ellen – s ez – bátran kijelenthető – nagy örömünkre szolgált.)
A sáv megnyitásának legnagyobb harcosa az amerikai szövetség (ARRL), s legutóbb annyit sikerült elérniük, hogy kaptunk egy tizenöt (nem elírás) kHz-es szeletet 5.351,5-5.366,5 kHz között. Ám mielőtt bárki odatekerne, nem árt tudnia, e lehetőség idehaza még tiltott gyümölcs. (Legutóbb a német amatőrök szövetsége (DARC) bólintott rá e rész használatára, így a sáv dugig van DL hívójelekkel.)
Azt, hogy egy-egy adott ország amatőrje hol dolgozhat a hatvan méteren, rendkívül összetett kideríteni. Egyrészt naprakészen képben kell(ene) lenni a speciális és egyedi engedélyek tekintetében, másrészt illik (illene) tudni, hogy a fentebb is említett fix csatornák közül melyik éppen kié. A net segít, de csak egy határig. Jó példa erre, hogy az elsőként feltűnt HA9HAF9A hívójelet még 2015. júniusában is „lekalózozták” némelyek – holott akkor már két hónapja közszemlére tettük a beszkennelt engedélyünket e honlapon.
Az ügy tehát finoman szólva is kaotikus, pláne annak fényében, hogy az említett tizenöt kHz szűk voltára a minap az ARRL újfent felhívta a figyelmet, s egyben azt is bejelentette, harcot indít a szélesítésért.

A téma megértéséhez fontos lejegyezni, hogy alapvetően két szempont ütközik egymással. Az egyik a katasztrófa hírközlésre helyezi a fő hangsúlyt, s úgy véli, hogy az 5 MHz döntően erre szolgál – míg a másik kizárólag egy újabb, versenymentes amatőrsávot lát itt, s a hagyományos DX munkára helyezi a fő hangsúlyt. E két szempont egyébként élesen elvált az elmúlt közel két esztendőben idehaza is. Az engedélyesek egy része nem csatlakozott a NIVS kísérletekhez, s kizárólag a mentül több ország begyűjtését tartotta szem előtt, míg a csapat másik része utóbbit csak mellékesnek, amolyan hab a tortán effektusnak nézi. Durván fogalmazva: a cél az egyre több (és biztonságosabban abszolválható) hazai QSO, a kísérletezés, míg egy amerikai partner legfeljebb csak kellemes hozadék.

Kérdés, mit hoz a jövő? Ha egyre több európai országhoz hasonlóan idén esetleg mi is általánosan megkapjuk az említett tizenöt kHz-et, akkor az ott már meglévő elképesztő zsúfoltság áthatolhatatlan káosszá alakul. S ez gyakorlatilag lehetetlenné teszi a munkát. Kérdés az is, mit lép az NMHH? Elfogadja, hogy bennünket nem elsősorban a DX munka, hanem az NVIS érdekel, akkor esetleg kapunk pár csatornát, ahol a kísérleteinket folytathatjuk – s talán plusz habként a képzeletbeli tortára rábólint a tizenöt kHz használatára is. A jelenleg a hatvan méteren dolgozó csapaton nem múlik a siker, hiszen minden téren együttműködünk a hatósággal, s egy-egy engedélyezési periódus végén alapos jelentéseket készítünk a szerzett tapasztalatokról. Persze az is kérdés, hogy a Magyar Honvédség miként áll az ügyhöz? Ha sikerülne elérni, hogy a kapcsolat szorosabb legyen közöttünk, akkor talán remény van arra, hogy ne a mai szűk szeletbe legyünk kényszerítve.
De legyen bárhogy is, a történésekről időben beszámolunk.
Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy e kérdés jóval összetettebb, mint hogy azt egy rövidke cikkben kitárgyaljuk. Így ha kérdésed van a szerzett tapasztalatainkról, bátran írj egy privát (vagy nyílt) levelet, s mi a legjobb tudásunk szerint igyekszünk rá felelni.
Koránt sem utolsó sorban pedig csatoljuk HA7PL Laci SWL munkájának legújabb eredményeit. A táblázat tanulmányozása tanúságos, s külön érdemes elgondolkodni minden során…
QRG
UT
Üzemmód
Információ január 19.

5357,0
1906
USB
arab (?) jellegű, nem HAM

5370,0
1922
ALE?
8 db 200 Hz-es csatorna, rövid ideig

5373,0
1927
A1A
“MW0HCC K”

5376,0
1853
A1A
hívójelek

5376,0
1957
A1A
hívójelek

5381,2
1849
USB
érthetetlen, kevert beszédspektrum

5385,0
1940
USB
érthetetlen, kevert beszédspektrum

5387,3
1845
USB
érthetetlen, kevert beszédspektrum

5392,8
1945
USB
érthetetlen, beszéd beszédspektrum

5393,0
1841
F1B
200 Hz eltolás, folyamatosan dolgozik

5395,5
1840
F1B
200 Hz eltolás, folyamatosan dolgozik

5403,5
1938
ALE?
8 db 200 Hz-es csatorna, rövid ideig

5405,0
1901
ALE?
8 db 200 Hz-es csatorna, rövid ideig

5406,0
1911
F1B
250 Hz eltolás, üresjárat

5406,0
1935
F1B
250 Hz eltolás

5407,0
1914
A1A
betűs távirat, ciril betűk is

5409,6
1843
N0N
a későbbi F1A vivője, folyamatosan

5409,6
1925
N0N
F1A vivője

5409,7
1917
F1A
“ZAK K”

5409,7
1923
F1A
250 Hz eltolás, “QRJ 2 K” (5410 kHz-150 Hz)

5411,5
1920
ALE?
8 db 200 Hz-es csatorna, rövid ideig

5412,0
1939
ALE?
8 db 200 Hz-es csatorna, rövid ideig

5416,5
1942
ALE?
8 db 200 Hz-es csatorna, rövid ideig

5418,0
1858
A1A
hívás

5418,0
1902
ALE?
8 db 200 Hz-es csatorna, rövid ideig

5420,0
1851
USB
ismeretlen nyelv

5420,0
1905
USB
orosz nyelv

5422,0
1902
???
rövid, zajszerű beütések

5432,0
1943
USB
francia nyelv, nem HAM

QRG
ÚT
Üzemmód
Információ január 22.

5384,6
1734
N0N
erős vivő

5386,5
1727
A1A
számos távirat

5393,0
1801
F1B
200 Hz eltolás

5406,0
1713
F1B
250 Hz eltolás
5406 png
5409,5
1657
N0N

5414,5
1653
USB
érthetetlen, kevert beszédspektrum
5414,5 png
5416,0
1709
OTHR

5418,0
1652
ALE

5418,1
1653
???
fax adáshoz (?) hasonlító, rövid, impulzusok
5418,1 png
5424,0
1729
USB
spanyol (?) nyelv, halászok?

5429,0
1643
???
5428-5430,3 kHz digitális adásnak tűnik, USB
5429 png
5433,0
1714
A1A
hívójelek

5438,0
1708
F1B
200 Hz eltolás, rövid ideig

5439,9
1740
A1A
gyors pontozás, folyamatosan

5440,0
1728
OTHR?

5440,0
1740
OTHR?
5438,2-5447,6 kHz ismétlődés kb. 25 sec/5 sec
5440 png
5442,5
1644
???
5441,5-5443 kHz digitális adásnak tűnik, USB

5448,1
1647
???
fax adáshoz (?) hasonlító, rövid impulzusok
5448,1 png

ÖSSZESÍTETT SÁVTÉRKÉP
5357,0
1906
USB
arab (?) jellegű, nem HAM
5370,0
1922
ALE?
8 db 200 Hz-es csatorna, rövid ideig
5373,0
1927
A1A
“MW0HCC K”
5376,0
1853
A1A
hívójelek
5376,0
1957
A1A
hívójelek
5381,2
1849
USB
érthetetlen, kevert beszédspektrum
5384,6
1734
N0N
erős vivő
5385,0
1940
USB
érthetetlen, kevert beszédspektrum
5386,5
1727
A1A
számos távirat
5387,3
1845
USB
érthetetlen, kevert beszédspektrum
5392,8
1945
USB
érthetetlen, kevert beszédspektrum
5393,0
1841
F1B
200 Hz eltolás, folyamatosan dolgozik
5393,0
1801
F1B
200 Hz eltolás
5395,5
1840
F1B
200 Hz eltolás, folyamatosan dolgozik
5403,5
1938
ALE?
8 db 200 Hz-es csatorna, rövid ideig
5405,0
1901
ALE?
8 db 200 Hz-es csatorna, rövid ideig
5406,0
1911
F1B
250 Hz eltolás, üresjárat
5406,0
1935
F1B
250 Hz eltolás
5406,0
1713
F1B
250 Hz eltolás
5407,0
1914
A1A
betűs távirat, ciril betűk is
5409,5
1657
N0N

5409,6
1843
N0N
a későbbi F1A vivője, folyamatosan
5409,6
1925
N0N
F1A vivője
5409,7
1917
F1A
“ZAK K”
5409,7
1923
F1A
250 Hz eltolás, “QRJ 2 K” (5410 kHz-150 Hz)
5411,5
1920
ALE?
8 db 200 Hz-es csatorna, rövid ideig
5412,0
1939
ALE?
8 db 200 Hz-es csatorna, rövid ideig
5414,5
1653
USB
érthetetlen, kevert beszédspektrum
5416,0
1709
OTHR

5416,5
1942
ALE?
8 db 200 Hz-es csatorna, rövid ideig
5418,0
1858
A1A
hívás
5418,0
1902
ALE?
8 db 200 Hz-es csatorna, rövid ideig
5418,0
1652
ALE

5418,1
1653
???
fax adáshoz (?) hasonlító, rövid, impulzusok
5420,0
1851
USB
ismeretlen nyelv
5420,0
1905
USB
orosz nyelv
5422,0
1902
???
rövid, zajszerű beütések
5424,0
1729
USB
spanyol (?) nyelv, halászok?
5429,0
1643
???
5428-5430,3 kHz digitális adásnak tűnik, USB
5432,0
1943
USB
francia nyelv, nem HAM
5433,0
1714
A1A
hívójelek
5438,0
1708
F1B
200 Hz eltolás, rövid ideig
5439,9
1740
A1A
gyors pontozás, folyamatosan
5440,0
1728
OTHR?

5440,0
1740
OTHR?
5438,2-5447,6 kHz ismétlődés kb. 25 sec/5 sec
5442,5
1644
???
5441,5-5443 kHz digitális adásnak tűnik, USB
5448,1
1647
???
fax adáshoz (?) hasonlító, rövid impulzusok

73!

és találkozzunk mentül hamarébb hatvan méteren!

HA5CBM
Military Szakosztály

  1. Szevasztok. Kérdés.
    Tudja -e valaki, hogy ma mi a helyzet a 60m -es sáv
    engedélyezésével itthon ?
    Az utolsó kósza , nem hivatalos hír: HAREC 15 W EIRP (????)
    Ha valaki pontos infóval rendelkezik, köszönöm. 73-DX Ivan

Hozzászólás a(z) laca bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .