9H5DX Mike látogatása a klubnapon

Szervusztok!

Mike miután jelentkezett a FaceBook-on és meghívtuk keddre a klubnapra, legnagyobb meglepetésemre el is jött. Amikor beálltam az autóval az Őzike utcába egy ismeretlen arcot láttam. facebook kepMindent figyelmesen nézegetett, látszott rajta, hogy először jár a HA5KDR QTH-ján. Először azt hittem, hogy egy új amatőr, vagy amatőr jelölt jelentkezett, de amikor közelebb értem hozzá, megláttam a kitűzőjét 9H5DX. Azonnal be is mutatkoztunk egymásnak. Ezután sorban kezet rázott a kertben tevékenykedőkkel, majd bent a klubszobában is mindenkivel.

Ha eddig nem sok QSO-t csináltak egyesek angol nyelven, most kénytelenek voltak elbetűzni a hívójelüket az „eyeball” összeköttetés alkalmával. A legnehezebb helyzetben Mike volt, mert szokás szerint megint számosan voltunk a keddi klubnapon. Végig vezettük vendégünket a kész és épülő helyiségeken megnevezve azok funkcióit. Látszott rajta, hogy értékeli a komoly QTH-t, pedig ekkor még le sem mentünk az alsó területre. Amikor HG5CUT felszabadult az aktuális munkájából, akkor körbe vezette Mike-ot mindenütt. Nagyon tetszett neki minden, ahogy Tibi beszélt a tervekről is.

A vendéggel többen is hosszabban társalogtak pl. HA5LUI Lajos, HA5NKG Tamás, HA5CBM Miki, de voltak akik csak figyelték az angol nyelvű kommunikációt. Mike-ról tudni kell, hogy nagyon komoly RH-s amatőr. Főleg SSB-n QSO-zik, és már több mint 300 DXCC-t gyűjtött össze. A Honor Roll diplomájához viszont még dolgoznia kell. Nagyon tetszett neki HA5LUI Hexbeam-je, amit a raktárban alaposan le is fényképezett, ugyanis neki is ilyen antenna segít otthon Máltán a QSO-zásban. Az ő QTH-ját megnézhetitek a qrz.com-on. Nem nagyon különleges a felszereltsége, éppen ezért nagyon dicséretes az eddig elért eredménye. Beszéltem vele a Navassa szigeti DXpedícióról. Mondta, hogy 35 KHz széles volt az SSB pile-up, de sikerült neki is megcsinálnia. A HA5KDR-nek CW-n van meg.

Mike hosszú időt töltött a ZIL belsejében is, amit HG5CUT mutatott be neki minden részletre kitérően,

 

rsz_dscf5317de arra is volt ideje, hogy a HAMnet antenna szakszerű és biztonságos felszerelését is figyelemmel kövesse.

 

rsz_dscf5457A kerti asztalnál HG7JAK Lóri és HA5IS István konstruktőri munkáját láthatta,

 

rsz_dscf5380a fő klubszobában meg HA5AS Ákos szerelését, aki a galyatetői HAMnet node elektronikájához készítette elő a vasszekrényt.

 

rsz_dscf5310Megjegyezte nekem a vendégünk, hogy ilyen nyüzsgést máshol még nem tapasztalt. Az otthoni klubjában ő a legfiatalabb, és a többiek már elég idősek.

Mesélt nekem egy vészhelyzet kommunikációs kísérletükről otthon, ahol szép eredményeket értek el. Nekik nagyon jó a kapcsolatuk a hivatalos profi partnereikkel. Említett egy közös olasz kommunikációs gyakorlatot is. Talán a legérdekesebb esemény az elmúlt kedden az volt, amikor Mike olaszul csinált egy QSO-t egy olasz állomással a HA5KDR-es hívójellel (a log-ban utána lehet nézni, mert szépen beírta).

 

rsz_dscf5395Meg kell magyarázni, hogy miért nem HA/9H5DX hívójellel létesítette az összeköttetést. Ennek az az oka, hogy vannak olyan helyi szabályai Máltának, ami a CEPT tagságuk ellenére korlátozza őket, így a megoldás a klub hívójelének használata volt csak. Először telefonon felhívta az egyik otthoni klubtársát, de sajnos nem volt lehetőség a máltai QSO-ra, így a CQ-zó olasz állomásnak ment vissza 20 méteren. Jó sokat beszélgettek, látszott Mike-on, hogy élvezte az összeköttetést. Mondanom sem kell, hogy én is örültem a sikeres rögtönzött QSO-nak. Jól teljesített HG5OJG Gergő Windom antennája.

Este 10 óra körül indult haza Mike, és csak azért ilyen korán, mert félt, hogy a buszok már nem fognak járni. Nagyon elégedett volt a látogatásával, és mondta is, hogy azért kapott ilyen hosszú kimenőt a családjától, mert megígérte a lányának és XYL-nek, hogy a többi nap elkíséri őket vásárolni a városban, Hi.

 

rsz_dscf5354Azt hiszem, hogy nem csak a kellemes időnek köszönhettük ezt a remek klubnapot.

Sajnálhatja, aki nem volt ott most kedden. Talán sikerült őket is kárpótolnom ezzel a rögtönzött beszámolóval.

73! de HA4AA András

 

  1. Sziaszok! Nagy örömömre szolgál olvasni a fentieket és bármikor Máltán járnátok mi is szívesen látunk benneteket! 73′ de 9H5OO, Oliver

    • Kedves Oliver,
      köszönjük a meghívást, nagyon örültünk Mike látogatásának, természetesen mi is szívesen látunk benneteket máskor is!
      73! HA7PTY István (Pityesz)

  2. Visszajelzés: Az élő klub definíciója – YU1WJ Goran látogatása | ha5kdr.hu – Budapest Fővárosi Rádióamatőr Klub

Hozzászólás a(z) Oliver Nagy bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .